Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Van_segitseg_az_aldozatoknak

Van segítség az áldozatoknak!

Ha valaki bűncselekmény áldozata lesz, többféle segítségre is jogosulttá válhat, ám az információhiány miatt kevesen élnek ezekkel a lehetőségekkel. Az érintett szervezetek, intézmények közti szorosabb együttműködés és ezzel együtt az áldozatsegítés hatékonyságának növelése érdekében szakmai fórumot rendezett a kerületi rendőrkapitányság a MOM Kulturális Központban.

Segyevi Zoltán rendőr alezredes, a hegyvidéki kapitányság vezetője a tanácskozáson – amelyen a polgármesteri hivatal és az önkormányzati intézmények képviselői mellett polgárőrök is jelen voltak – elmondta: az együttműködésre mintaként szolgálhat az a modellprogram, amit Budapest VIII. kerületében, Józsefvárosban valósítottak meg az elmúlt években európai uniós támogatással.
Dr. Pálvölgyi Ákos, a Fővárosi Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztályának vezetője előadásában arról szólt, hogy több formában is működik az áldozatsegítés. Ennek első és legfontosabb módja az érzelmi támogatás, aminek során a sértett meghallgatásra, megértésre talál. Szintén fontos az információátadás, azaz az áldozat tájékoztatása a többi között arról, hogyan kell megtenni egy feljelentést, hogyan zajlik egy bírósági eljárás, továbbá milyen támogató intézményekhez fordulhat segítségért.
A főosztályvezető elmondta, hogy a segítségnyújtás előbbi formáin túl, amennyiben szükséges – például ha egy betörésnél a károsult minden értékét, pénzét ellopják –, az áldozatsegítő szolgálat méltányosságból, öt napon belüli igénybejelentés esetén, anyagi támogatást nyújthat. Ebből az alapvető szükségletekhez (lakhatáshoz, élelmezéshez, gyógyászati ellátásokhoz) kapcsolódó rendkívüli kiadások fedezhetők. Jogi tanácsadást, beadványszerkesztést vagy peres képviseletet szintén igényelhet az áldozat, továbbá pszichológus szakember is foglalkozik a problémájával, ha ezt szükségesnek érzi.
A rendőrség 2006 óta törvényi szabályozással folytatja áldozatvédelmi tevékenységét, ennek ellenére az áldozatok jelentős része még ma sincs igazán tisztában azzal, milyen segítséget kaphat az illetékesektől – emelte ki Oláh-Paulon László rendőr alezredes, a BRFK Bűnmegelőzési Osztályának vezetője. Ezért is szükséges, hogy azok az állami, önkormányzati vagy egyházi intézmények, szervezetek, amelyek a rendőrségen kívül kapcsolatba léphetnek a bűncselekmények sértettjeivel, egymással párbeszédet folytatva, hatékonyan fel tudják kínálni a segítségnyújtás különböző formáit a sértetteknek.
A szakmai fórumot követően megállapodás született arról, hogy a kerületi rendőrkapitányság áldozatvédelmi referense havonta két alkalommal fogadóórát tart a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán (XII., Böszörményi út 23–25.). A hegyvidékieket legközelebb október 21-én 10 és 12 óra között fogadja az áldozatvédelmi referens.

d.