Igy_is_lehet_falfestes_maskepp

Így is lehet – falfestés másképp

A BAH-csomópont egy közlekedési káosz, a dugók itt kezdődnek, vagy itt érnek véget, szürke az egész, és amúgy is csak túl akarunk lenni rajta, amikor áthaladunk rajta, nincs itt semmi látnivaló. Na ez, legalábbis ami a látnivalót illeti, egy ideje már nem igaz.

Jegyezzük meg Graciela Goncalves – művésznevén Animalito – nevét! Az argentin hölgynek köszönhetjük, hogy a Balatonra vezető utunk immár egy kicsit színesebben indul.

A Színes Város projekt keretében már több mint 20 000 négyzetméter falfelület újult meg. Most a BAH-csomóponti felüljáró pillérei nyertek 9 nap, 70 liter falfesték és 40 liter szórófesték után olyan új külsőt, ami remélhetőleg mindenkinek tetszik, és sokáig meg is marad eredeti formájában.
A Színes Város mozgalom (www.szinesvaros.hu) a főpolgármester védnökségével és a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával keres olyan közterületeket, vagy közterületről is jól látható felületeket, amik teret adnak a gyermeki fantáziának. Saját bevallásuk szerint az alapgondolat Vásárhelyi Győző (Victor Vasarely) 1983-ben megjelent Színes Város koncepciójára épül.
Ennek lényege, hogy a művészet vonuljon ki az utcára, a közterekre, és az emberek ne csak a galériákban találkozhassanak képzőművészeti alkotásokkal. Ez az elképzelés találkozott azzal a szándékkal, hogy az elhasznált, szürke közterületeket értelmezzék újra, kellemesebb életteret létrehozva, valamint a méltatlanul lenézett graffiti műfaját is bemutassák azoknak, akik eddig csak a frissen festett házfalon találkozhattak a koránt sem művészi hajlamról árulkodó firkákkal.
Graciela Goncalves nem először járt falfestő fesztiválon, de a szervezők figyeltek arra, hogy az országot is megismerhesse. A festés előtt két napra Balatonra vitték, ahol megnézhette a magyar tájat, inspirálódhatott. Egyebek közt a Vaszary-villa, a tihanyi séták és a balatoni hajózás is ezt szolgálták, de nagy hatással volt rá egy kortárs találmány, a magyar látszóbeton is.
Ez, valamint a korábbi, már ismert figurái is megjelennek a BAH-csomóponti felüljáró pillérjein. Biztosan nagyon büszke munkájára, hiszen saját weboldalán (http://animalitoland.com) már az alkotás befejezésének napján fenn voltak a képek, és a közösségi oldalán maga a folyamat is követhető volt.

L. A.