Ovodaavato_az_egykori_iskolaepuletben1

Óvodaavató az egykori iskolaépületben

Megnyílt az Orbánhegyi Óvodák új tagóvodája a Kiss János altábornagy utcában. A felújított épületben kicserélték a nyílászárókat, korszerűsítették a fűtést, és játszóhellyé alakították át a belső udvart.

A nyár folyamán alakították ki az Orbánhegyi Óvodák új tagóvodáját a Kiss János altábornagy utca 31–33. szám alatti épületben, ahol korábban az ELTE gyakorlóiskolája működött. Az első emeleten összesen négy csoportszoba jött létre öltözőkkel és vizesblokkokkal, ezek közül most kettőt vettek birtokba a gyerekek. A további, jelenleg még üresen álló két helyiségcsoportot a következő nevelési évtől, felmenő rendszerben használják majd. Az új tagóvodában egy tornatermet is berendeztek a kicsiknek.
Megújult az épület homlokzata, kicserélték a nyílászárókat, korszerűsítették a fűtésrendszert és az elektromos hálózatot, valamint tűzjelző rendszert is kiépítettek. A belső udvart játszóhellyé alakították át, itt rendezték meg a gyerekek műsorával színesített óvodaavatót.Ovodaavato_az_egykori_iskolaepuletben2

Az átadóünnepségen Pokorni Zoltán polgármester arról beszélt, hogy az elmúlt években az önkormányzat több nagyszabású fejlesztést hajtott végre az óvodai férőhelyek bővítése érdekében. A polgármester azt is elmondta, hogy a most felújított épület földszintjén a kormányhivatal által működtetett új okmányiroda kap majd helyet – a Széll Kálmán téri, szűkösnek bizonyuló irodát várhatóan a jövő tavasszal költöztetik át ide.
Imrikné Krébecz Anita, az Orbánhegyi Óvodák vezetője köszönetét fejezte ki a kivitelezőknek, valamint kollégáinak és a szülőknek, akiknek a közreműködésével szeptember 1-jén sikerült zökkenőmentesen megkezdeni az új nevelési évet. Az indulás kapcsán az intézményvezető felidézte: volt olyan szülő, akitől szobanövényeket kaptak, más futóbiciklit ajánlott fel, de a gyerekek törülközőinek mosását és a berendezéshez szükséges dobozok cipelését is önként vállalták a segítőkész családok.

d.

 

Utcabálról jött a hír

Utcabált rendeztek az új tagóvoda udvarán azzal a szándékkal, hogy a szülők megismerhessék egymást, és megnézhessék, hol töltik mindennapjaikat gyermekeik. Az ismerkedő délutánra azokat is várták, akik a közelben laknak, és kíváncsiak voltak arra, mi épült a szomszédságukban. A közösségépítő program részeként a gyerekeknek és a felnőtteknek közös táncfoglalkozást tartottak, amihez az Áldás együttes szolgáltatta a talpalávalót.