Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Viranyosi_olvasokor

Virányosi olvasókör: művelődj, barátkozz!

Olvasókör alakult az ősz elején a Virányosi Közösségi Házban. Az ötletgazdával, Rajeczky Zsuzsanna művelődésszervezővel és a kör vezetőjével, Kemény Andrással beszélgettünk.

Hogyan merült fel az olvasókör ötlete?

Rajeczky Zsuzsanna: Nagyon szeretek olvasni, sokszor gondoltam rá, milyen jó lenne, ha valaki tanácsot adna, mit vegyek meg, mit vegyek ki a könyvtárból. Ha elolvastam egy könyvet, szerettem volna ezt megbeszélni másokkal. Az olvasókör célja: inspirációt nyújtani az olvasáshoz, teret adni, hogy az emberek beszélgethessenek egymással az olvasmányélményeikről. Az olvasókör vezetőjének olyan embert kerestem, aki ismeri a könyveket, művelt, szereti az irodalmat, így találtam rá Kemény Andrásra. Ő az elmúlt négy évben az Ugocsa utcai könyvtárban vezette a Könyvbarát Klubot.

Kemény András: Ez a klub divatos szóval egy talkshow-sorozat volt. Elhívtam általam személyesen ismert írókat, költőket, filmrendezőket – az évek során mintegy negyven művészt –, és beszélgettünk velük a munkásságukról, az életükről.

R. Zs.: Az eddig elmondottak mellett van egy másik célja is az olvasókörnek, ami így fogalmazható meg: művelődj és barátkozz!

K. A.: A közösség, ha létrejön, alkalmat ad rá, hogy az olvasás és az irodalomszeretet kapcsán egymásról beszélgessünk. Egy-egy irodalmi munka lehetőséget ad az embernek továbbgondolni a saját életét.

Kérem, meséljen a könyves szakmában eltöltött idejéről!

K: A.: Negyvenhárom esztendeje vagyok a szakmában. Közel húsz évig dolgoztam a Kossuth Könyvkiadóban, majd a Fabula Könyvkiadó következett, 1997 óta van saját kiadóm, a Papirusz Book. Ha megjelentettem egy könyvet, igyekeztem irodalmi rendezvényen, felolvasóesten bemutatni. Tíz évig működött egy irodalmi szalonom a Kossuth Klubban, filozófiai szalont vezettem az Astoriában, Cigány Ildikóval közösen szerveztük a Gundel Páholyt Természet és Művészet címmel. Októbertől a Gellért Szállóban tervezek indítani egy sorozatot, ennek címe: a Tehetség útja. Többek között híres orvost, könyvkiadót, zongoraművészt kértem fel beszélgetőpartnernek. Nem vagyok bölcsész, vagy irodalomtörténész – jó értelemben vett amatőr irodalomkedvelőnek tartom magam.

Melyek a Papirusz Book főbb kiadványai?

K. A.: A fő büszkeségem a megjelent százhúsz könyv közül egy szép kiállítású, hétkötetes sorozat Heltai Jenőtől. A kiadó profilja az irodalomtörténet, a versek, az életregények, a XII. kerületi háztörténeti könyvek, a memoárok – például a nemrég elhunyt Gádorné Donáth Blanka család- és gyermekpszichológus visszaemlékezése, amit 1957 óta őrzött a fiókjában.

Visszatérve az olvasókörre, hogyan zajlott az első összejövetel?

R. Zs.: Jó volt a hangulat, ismerkedtünk egymással és Andrással, mindenki elmondta, mikor kezdett el olvasni. Szívesen szervezünk majd az olvasókörrel párhuzamosan egyéb irodalmi rendezvényeket is; ha igény van rá, meghívunk kortárs írókat, költőket.

K. A.: Továbbgondolásra ösztönző volt az első alkalom, ahogy a résztvevők – szinte egymás szavába vágva – meséltek a gyerekkorukról, a magyartanáraikról, arról, hogyan fordultak a könyvek felé. Ennél jobb kezdet nem kell!

Balajthy Anna

 

Az olvasókörbe minden második hétfőn, legközelebb október 12-én 18 órakor várják az érdeklődőket. Cím: Virányosi Közösségi Ház, XII., Szarvas Gábor út 8/c. Telefon: 200-8713.