Az_allamalapitas_es_Szent_Istvan_kiraly_unnepe1

Az államalapítás és Szent István király ünnepe

Három nemzeti ünnepünk közül a legősibb – több mint kilencszáz esztendős. Eredetileg Szent István király kultuszából nőtt ki, akit már a középkorban a magyar állam megalapítója-, a kereszténység meghonosítója- és Magyarország patrónusaként tiszteltek. A 2011-es alaptörvény szerint augusztus 20. az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére rendezett ünnep napja.
István király 1038-ban hunyt el, és halála után negyvenöt évvel, 1083-ban avatták szentté, annak nyomán, hogy VII. Gergely pápa elrendelte: „emeljék fel azok testét, akik Pannóniában a hit magvát elvetették, […] hogy őket a legnagyobb tiszteletben tartsák.” A szentek ünnepe általában haláluk napjára esik; István király augusztus 15-én hunyt el, ami ünnepi szempontból foglalt volt – Nagyboldogasszony napja –, így szentté avatásakor ünnepét elevatiójának (sírból történő felemelésének) napjára, augusztus 20-ra tették.
A Hartvik püspök által leírt legenda szerint Szent László király először 1083 Nagyboldogasszony napján tett kísérletet arra, hogy nagy elődje testét kiemelje a székesfehérvári székesegyházban lévő sírjából, ám a sírt fedő követ sehogy sem sikerült elmozdítani. Ekkor László jóslatot kapott, ami szerint csak akkor tudják majd felemelni a követ, ha szabadon bocsátja ellenlábasát, Salamont. A király azonnal kiengedte a rabot és háromnapos böjtöt rendelt el.
A böjtöt követően, 19-én éjszaka a fehérvári székesegyházban a tömeg szeme láttára több csoda történt. Egy béna kisgyermek a sír közelében hirtelen járni kezdett, mire a király örömkönnyek között felkapta a gyermeket és az oltárhoz vitte. Másnap könnyedén elmozdították a sírkövet, így végül 20-án emelték ki a testet.
A szentté avatást követően királyaink többször is törvényben erősítették meg az ünnepet, amelyben kezdettől ötvöződött a vallási és állami-nemzeti jelleg. A középkori felfogás szerint a király szakrális személy, az isteni kegyelem kiválasztottja, akiben egyesül papi, bírói és uralkodói karizma. Már István idejében szokás volt Nagyboldogasszony napján Székesfehérvárott törvény-napokat tartani. Ilyenkor az ország világi és egyházi előkelői mellett a népből is sokan Fehérvárra sereglettek, hogy maga a király ítéljen peres ügyeikben. A szokás István szentté avatását követően az ő ünnepére, illetve az azt körülvevő napokra került. Ilyenkor az esztergomi érsek mondott misét, valószínűleg vásárt is tartottak, és a sokadalom számára népünnepélyt.
A 13. századra elhalványulhatott a szokás, mert II. András az Aranybullában külön ígéretet tett a betartására: „Rendeljük, hogy évenként a szent király ünnepét, hacsak némi súlyos foglalkozás vagy betegség által nem akadályoztatunk Székesfehérvárott tartozunk megülni.” A következő századokban aztán a székesfehérvári törvény-napok gyakorlata elenyészett, de Szent István kultusza nem ment feledésbe, ereklyéit tisztelet övezte, utódai a trónon rá hivatkoztak, az ország patrónusának tartották, ám ünnepéről nem sokat tudunk.
Az ünnep történetében a fordulat Mária Terézia uralkodása idején következett be. 1771-ben a királynő megszerezte Raguzából a Szent Jobbot, Szent István király természetes módon mumifikálódott kézfejét. Ugyanekkor – talán a római naptár zsúfoltsága enyhítésének szándékával – pápai rendeletre augusztus 20. megszűnt egyetemes egyházi ünnep lenni. Mindez arra sarkallta az uralkodót, hogy Szent István napját a magyar királyság területén munkaszüneti nappá nyilvánítsa, a Szent Jobbot a magyaroknak ajándékozza, és elrendelje, hogy ezen a napon Budán a Szent Jobb helyeztessék ki köztisztelet céljából.
A Szent Jobb ettől kezdve lett az ünnep elengedhetetlen szereplője. Az ereklye történetéről és valódiságáról sok vita folyt az elmúlt évtizedekben. Hartvik püspök említett legendája szerint István testének felemelésekor – mások szerint már ezt megelőzően – az ereklye csodálatos módon került egy Mercurius nevű szerzeteshez, aki azt magával vitte Berettyó menti szállására, és csak évek múlva vallotta be a királynak, hogy mit rejteget. László ekkor apátságot alapított azon a helyen, amelyet a településsel együtt az ereklyéről elnevezve Szentjobbnak hívtak – ma Romániához tartozik, románul Sâniob –, és apátjául Mercuriust jelölte ki. Itt őrizték évszázadokig a kezet, amely a korabeli ábrázolások szerint nemcsak kézfejből állt, de hozzá tartozott a kar többi része is. Valószínűleg a török megszállás idején – de van, aki szerint már a tatárjáráskor – az ereklye elkerült Magyarországról, és legközelebb a 17. században bukkant fel az Adria menti Raguzában, a domonkosok templomában, innen szerezte meg aztán Mária Terézia.
Látjuk, hogy mind az ereklye testről történő leválasztásának körülményei, mind pedig 16. századi története erősen homályba vész. Eredetiségének legfőbb bizonyítéka, hogy az 1771-es vizsgálat a kéz ujjai között egy pergamendarabkát talált a következő, 11. századból való latin nyelvű felirattal: „Boldog István király dicsőséges hitvalló jobbja”. Kár, hogy az iratot ezt követően elválasztották az ereklyétől, és azóta nyoma veszett.
A királynő ajándékát Magyarországon hatalmas lelkesedés fogadta. A Szent Jobbot először Budán, a palota területén lévő Zsigmond-kápolnában őrizték, majd annak világháborús megsemmisülése után, 1950-től a Szent István-bazilikában – a diktatúra évei alatt páncélszekrényben, 1987 óta a bazilika Szent Jobb-kápolnájában. Mária Terézia óta az augusztus 20-i ünnep legfőbb vallási eseménye a Szent Jobb-körmenet, ami többnyire csak azokban az években szünetelt, amikor betiltották – először II. József uralkodásának idején, aztán az 1848–49-es szabadságharc leverését követő évtizedben, végül a kommunista diktatúra alatt, 1948-tól negyven évig.
A körmenet 19. századi lefolyásáról József nádor 1818-ban készült rendtartása tudósít. Pest és Buda korán kelt, még azok is, akik nem akartak volna ünnepelni: augusztus 20-án hajnali négytől ötig szólt a város összes harangja, jelezve az ünnep beköszöntét. Az ötkor kezdődő mise után mindenki a Zsigmond-kápolnához sietett, ahol összeállt a menet: elöl a két város céhei zászlókkal, aztán a gimnáziumi és egyetemi ifjúság, a szerzetesrendek, a plébánosok, városi tanácsosok, Pest vármegye magisztrátusa. A Szent Jobbot hat diakónus vitte, körülöttük fáklyás nemes ifjak és katonák, kivont karddal, majd az ország főméltóságai és „nemes és nevezetesebb Asszonyságok”, a katonaság, végül a pest-budai és a vidékről érkezett nép zárta a sort.
A menet reggel hétkor indult az Urak utcáján keresztül a Nagyboldogasszony-templomhoz (Mátyás-templom), ahol misét mondtak, és magyar, valamint német nyelvű prédikációkban méltatták Szent István királyt. Ezután a menet visszatért a Zsigmond-kápolnához, ahol Te Deumot énekeltek, majd köztiszteletre bocsátották a Szent Jobbot. A processzió (körmenet) egészen 1947-ig a budai Várban zajlott hasonló útvonalon. A múlt század végén az ereklye új őrzési helye miatt a körmenet is Pestre került: 1989-től az ünnepi szentmisét a Szent István-bazilikában, valamint a bazilika előtti téren tartják, és a körmenet a Zrínyi utca és a József Attila utca érintésével egészen a Széchenyi térig halad, majd vissza.
A Szent Jobb-körmenet nemcsak vallási aktus, de nemzeti esemény is, hiszen vallási hovatartozásuktól függetlenül többször részt vettek rajta a város és az ország vezetői is. Az 1860-as körmenet tüntetés volt az önkényuralom ellen, az egyházi énekek mellett többször felhangzott a Szózat is. Az első világháború idején, 1917-ben „a szent jobb után ott lépkedett – nem bíborban, fejedelmi díszben, egyszerű tábori egyenruhájában – Magyarország királya, IV. Károly”. A két háború között Horthy Miklós kormányzó, aki köztudottan református vallású volt, rendszeres résztvevője volt a körmenetnek, amiként a körmenet 1989-es felújítását követően is többnyire jelen vannak az ország vezetői. 2015-ben a bazilika előtti szentmisén a köztársasági elnök és a miniszterelnök is részt vett.
Augusztus 20. nemzeti tartalma és népünnepély jellege a dualizmus idején bontakozott ki. Bár voltak ezzel kapcsolatban felekezeti és nemzetiségi viták, az országgyűlés 1891-ben munkaszüneti nappá nyilvánította. A korabeli tudósítások szerint ezen a napon „az ország minden részéről özönlött a vidékiek tömege a fővárosba. Megtetszett, hogy jó aratás volt, ily sokan már évek óta nem vették igénybe az olcsó vasutakat. […] A nyilvános helyeken […] megszaporodott a magyar szó, és előtűnt az aszfaltos utczák ritka jelensége, a magyar viselet.” A körmenet után a látogatók elárasztották a Margitszigetet, az állatkertet, de rendeztek lóversenyt és ökörsütést is.
Trianon után új aktualitást kapott az ünnep, a revíziós vágyak jegyében a Szent István-i Magyarország apoteózisa lett. A minden eddiginél nagyobb szabású rendezvénynek 1927-től része a népszerű tűzijáték. A Pesti Hírlap 1928-as tudósítása szerint: „Másfél órán keresztül folyton változott ez az égi kép: tűzkígyók, omlottak lefelé a magasból, rakéták surrantak föl, hogy tűzrózsákká bomoljanak odafönn […] Majd utolsó képnek sugárzó színekben szívet dobogtató látvány gyúlt ki és formálódott izzóan széppé a Gellérthegy oldalában: Nagy-Magyarország és Csonka-Magyarország tűzképe és alatta a fölírás: Nem, nem, soha. Az emberek megtörölték szemüket és hazamentek csöndben, elfogódva.”
Új elem volt a tisztavatás, a Ludovika udvarán, többnyire a kormányzó jelenlétében, valamint a Gyöngyösbokréta mozgalom keretében parasztcsoportok autentikus tánc- ének- és játékbemutatói a fővárosban. Az ünnepi események ekkortól váltak idegenforgalmi látványossággá.
A tengeren túlra szakadt magyarok közösségeinek számára augusztus 20. valóban a nemzeti összetartozás napja lett, és az ma is. 1916-tól évtizedeken át a pittsburghi magyar közösségek augusztus 20-án vagy az ahhoz legközelebbi vasárnapon rendezték a Magyarnapot. A rendezvénynek 1926-ban helyet adó Kennywood parkban aratófelvonulás, szépségverseny, gyermekversenyek, erőművészek bemutatói mellett cigányzene és tánc kínáltak szórakozási lehetőséget. Az uzsonnázóhelyeken gulyást, töltött káposztát és fánkot kínáltak, ez utóbbit a Szent Margit homesteadi római katolikus magyar hitközség tagjai készítették „a magyar fánksütés ősi hagyományai szerint”. A rendezvény méreteit érzékelteti, hogy negyvenhárom helyi magyar egyesület vett részt a szervezésben – köztük több református és evangélikus hitközség és egylet –, és maga a rendezőbizottság is kétszáztizennégy tagból állt.
A második világháborút követően a kommunista diktatúra igyekezett Szent István nevét és alakját teljesen elhagyni és augusztus 20-án új ünnepet teremteni. Először az Új kenyér ünnepe lett, majd 1949-től, a kommunista alkotmány bevezetésétől az Alkotmány ünnepe. Érthető, hogy a Rákosi-rendszer idején az ünnep veszített jelentőségéből, a körmenetet betiltották, a tűzijáték is átkerült a fontosabb április 4-re (a Felszabadulás ünnepére), míg augusztus 20. megünneplésére az állam munkaversenyt hirdetett.
A Kádár-rendszer a kommunista tartalom, az alkotmány ünnepe megtartása mellett igyekezett visszaadni a nap népünnepély jellegét. A Kossuth téri tisztavatást követően a Dunán vízi és légi parádét rendeztek, amit a partról százezrek csodáltak, csakúgy, mint a hatvanas évektől felújított, minden eddiginél látványosabb tűzijátékot.
Ugyancsak ebben az időben született meg az azóta is népszerű debreceni virágkarnevál. A nyolcvanas évek elején az ünneppel kapcsolatban a sajtóban már megjelenhetett István király neve – a „Szent” előtag nélkül. Nevezetes még az 1983-as ünnep, ugyanis ekkor mutatták be a városligeti szánkózódombon (azóta Királydombon) az István, a király című rockoperát – páratlan sikerrel.Az_allamalapitas_es_Szent_Istvan_kiraly_unnepe2A rendszerváltoztatás idején augusztus 20. ismét Szent István király és az államalapítás ünnepe lett. 1993. augusztus 20-án Antall József miniszterelnök a Várban, a Szent István-szobornál mondott ünnepi beszédében így fogalmazott: „Azt jelenti Szent István öröksége, hogy magyarság, kereszténység, európaiság elválaszthatatlan egymástól, s ebben gyökeredzik egész szellemiségünk, európaiságunk.”
Az országgyűlés nagy vitát követően augusztus 20-át ismét nemzeti ünneppé nyilvánította (március 15-ét előzte meg a versenyben), míg az újra erősödő katolikus egyház is igyekezett kidomborítani az ünnep vallási jellegét. 1988-ban, a király halálának 950. évfordulóján a Szent Jobb országjárásra indult, augusztus 20-án pedig megújították Szent István felajánlását a Boldogasszonynak. Az 1991-es ünnepen II. János Pál pápa tartott ünnepi szentmisét százezrek előtt a Hősök terén. Egyházi szempontból ugyancsak jelentős volt 2000 augusztus 20., amikor Bartholomeiosz konstantinápolyi pátriárka a Szent István-bazilika előtti szentmisén jelentette be, hogy a keleti keresztények is felvették Istvánt a szentjeik közé.
Ugyanakkor az ünnep állami és népünnepély jellegű programjai is gazdagodtak. A tisztavatás megmaradt, csakúgy, mint a tűzijáték, amit már számos vidéki városban is megrendeznek. Az Országház is szabadon látogatható ezen a napon, bárki megnézheti a Szent Koronát. Jóllehet a fővárosi légi és vízi parádé megrendezése az utóbbi két évtizedben rendszertelenné vált, és elenyészőben van (előbbit helyettesítette néhány évig a Red Bull Air Race magyarországi futama), ugyanakkor Szolnokon, a Tiszánál többször rendeztek hasonló bemutatót.Az_allamalapitas_es_Szent_Istvan_kiraly_unnepe3Ám keletkeznek olyan új hagyományok is, amik erősítik és elmélyítik az ünnep nemzeti jellegét, továbbá alkalmat szolgáltatnak az embereknek, családoknak a vidám, közös ünneplésre. Ilyen a Mesterségek Ünnepe a budai Várban, a Magyar Ízek Utcája, vagy éppen a Magyarok Kenyere program, aminek keretében Magyarország valamennyi megyéjéből és a határon túli magyar területekről összegyűjtött lisztből sütnek kenyeret. 2007 óta megválasztják az Ország Tortáját is, amely címet az idén egy salgótarjáni cukrászmester pannonhalmi sárgabarack-pálinkás karamelltortája nyert el.

Porogi András