Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Hollósy Simon utca: elsőbbség a felfelé közlekedőknek

A Hollósy Simon utcai játszótérre járó, egymást jól ismerő környékbeli családok évek óta kiváló közösséget alkotnak: van, hogy pikniket szerveznek a gyerekeknek, máskor adományokat gyűjtenek a rászorulóknak, időnként pedig azért jönnek össze, hogy rendbe tegyék a kis, körbekerített parkot. A játszótér és az utca rendjét, biztonságát, nyugalmát mindnyájan fontosnak tartják, ezért is döntöttek úgy, hogy az utóbbi időben jelentősen megnövekvő autóforgalom és más egyéb problémák megoldása érdekében az önkormányzathoz fordulnak segítségért.
A közösség nevében néhány nappal ezelőtt Horváth Károly folytatott megbeszélést dr. Váczi János alpolgármesterrel, valamint a két érintett önkormányzati képviselővel, Menyhárt Évával és Sikota Krisztinával. Horváth Károly lapunknak elmondta: elsősorban arra szeretnének megoldást találni, hogy a kis, szűk utcában a felfelé és lefelé tartó autók, amelyek nem férnek el egymás mellett, ne okozzanak rendszeresen torlódásokat a forgalmasabb időszakokban. A forgalom a tapasztalataik szerint jelentősen megnőtt az utóbbi időben, aminek oka, hogy a környékbeli útlezárások, forgalomkorlátozások miatt egyre többen használják ezt az utcát menekülőútként.
A családok szószólója több más kérést is tolmácsolt az önkormányzat képviselőinek. Például azt, hogy a Hollósy Simon utca és a Németvölgyi út kereszteződésénél lévő, valamint a Mackós Óvoda előtt található zebránál a gyalogosok biztonsága érdekében feltűnőbb, jobban elhelyezett jelzések figyelmeztessék az autósokat. Emellett azt is kérték, hogy a játszótéri ivókút rendszeresen elduguló lefolyóját tetesse rendbe az önkormányzat, valamint javíttassa meg az utca közvilágítását.
„Több ötlet is elhangzott a megbeszélésen a Hollósy Simon utcai közlekedési problémák kezelésére, végül is azt a megoldást támogattuk mindnyájan, ami senki számára nem okoz kellemetlenségeket” – mondta el lapunknak Menyhárt Éva. A képviselő hozzátette, rövidesen olyan jelzőtáblákat helyeznek ki az utcában, amelyek értelmében a felfelé (azaz a Németvölgyi út felé) haladók elsőbbséget élveznek a lefelé (azaz a Böszörményi út felé) közlekedőkkel szemben. Az új forgalmi rend betartását pedig a hegyvidéki rendészek a rendőrökkel közösen fokozottan ellenőrzik majd.
Reményeik szerint ezzel a megoldással javul a közlekedési helyzet, Menyhárt Éva azonban hozzátette: leginkább a térségben – a Kiss János altábornagy utca mellett például a Széll Kálmán téren, vagy a Budaörsi úton – zajló építési munkák befejezését követően számíthatunk arra, hogy a Hollósy Simon utcában csökken majd az átmenő forgalom. Ha ez mégsem történne meg, akkor tavasszal ismét összeülnek egy megbeszélésre, hogy hatékonyabb eszközöket találjanak a helyzet rendezésére.
Sikota Krisztina arról szólt, hogy a családok által kért kisebb hibajavítási feladatokat – például az ivókút szerelését – egy-két héten belül elvégzik, valamint megvizsgálják a gyalogosok biztonságának javítását célzó beavatkozások lehetőségeit. A képviselő kiemelte: nagyon örülnek annak, hogy a Hollósy Simon utcaiak felajánlották, a továbbiakban is segítenek rendben tartani a játszóteret – munkájukat az önkormányzat ezentúl szerszámokkal, takarítóeszközökkel igyekszik támogatni.
A megbeszélést követően mindkét képviselő megjegyezte: dicséretes, hogy a lakók összefognak a környékük érdekeiért. Hangsúlyozták, hogy az önkormányzat minden olyan helyi közösséget igyekszik támogatni, amelyik tevőlegesen is hozzá akar járulni a rend, a tisztaság, a nyugodt lakókörnyezet megőrzéséhez.

d.