Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Könyvtári napok

A hagyományokhoz híven az idén is színes kínálattal csatlakozik az Ugocsa utcai könyvtár az Országos Könyvtári Napokhoz. Október 7-én 17 órától rendezik meg a kerületi iskolásoknak kiírt „Ketten írtuk” meseíró és illusztráló pályázat eredményhirdetését. Az esemény egyben író-olvasó találkozó is, a gyerekek személyesen találkozhatnak Nógrádi Gergellyel, akinek Pók Pongrácról szóló, „Az a szép, az a szép, akinek a...?” című meséjét gondolhatták tovább.
Másnap Schobert Norbert tart előadást „Egészséges életmód Norbival” címmel. A várható jelentős érdeklődés miatt ez a program előzetes regisztrációhoz kötött.
Október 9-én 17 órakor kezdődik a mindfulness módszert ismertető „Buddha a porszívóban” és a gyerekek szorongásának oldásában segítő „Ülj figyelmesen, mint egy béka” kötetek bemutatója, amit a társszerző, Basa Ágnes vezetett gyakorlata egészít ki. Október 10-én 11.00–11.30-ig a Hegyvidéki tekercsmesék gondoskodnak a könyvtárba látogatók szórakoztatásáról, október 11-én, a Könyves Vasárnapon pedig 11 órától Keresztes Nagy Árpád bábtáncoltató előadása és hangszersimogató foglalkozása indítja a napot. Díjazzák az „Ezt rakd össze!” című felhívásra beérkezett könyvajánlók beküldőit, lehetőség nyílik 2015 végéig szóló ingyenes próbatagsági kiváltására, valamint ekkor tartják meg a sokak által várt Megbocsátás Napját.
A könyvtári napok részeként október 5–9-ig – nyereményekért – tematikus kvízeket lehet letölteni az internetről, míg október 5–10-ig az új beiratkozók és a tagsághosszabbítók 30 napos ingyenes wifi-hozzáférést kapnak ajándékba. További információk: 225-1228, fszek1201@fszek.hu. Aktualitások: a www.fszek.hu oldalon és a könyvtár Facebook-oldalán.

sm.