No_akkor_hajra1

„No, akkor hajrá!”

Sokan várták, hogy végre fény derüljön a Kaszás Attila-díj idei nyertesének kilétére. A színészszakma legnívósabb elismerését Mészáros Tibor kapta, aki saját teátrumában, a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban tartott országos évadnyitó gálaesten Pokorni Zoltántól vehette át kitüntetését.

A debreceni Csokonai Nemzeti Színházban tartott országos évadnyitó gálaesten a „kálvinista Róma” színészei nem mindennapi műsorral örvendeztették meg a publikumot. A közönségnek hol a humoros jelenetek, hol pedig a megható pillanatok után kellett zsebkendőért nyúlnia.
„Nekem a Fényév távolság újragondolása tetszett a leginkább. Egyszerre volt rémisztő és boldogító, amikor Kaszás Attila megjelent a színpadon” – utalt a program egyik legérdekesebb momentumára Donna, akit a többi nézőhöz hasonlóan lenyűgözött a színpadi bravúr. A Padlás részletét ugyanis úgy mutatták be, hogy a felhúzott függöny mögötti vászonra kivetítettek egy jelenetet, amiben Kaszás Attila éppen kilép egy másik függöny mögül.
Az élményekkel teli estet a díjátadó koronázta meg – nyolcadik alkalommal ítélték oda a színészszakma egyik legfontosabb elismerését, a Kaszás Attila-díjat, amit 2008-ban a Hegyvidéki Önkormányzat és a Mozaik Művész Egyesület hozott létre a Kaszás Attila Szellemi Hagyatékának Ápolásáért Közhasznú Alapítvány támogatásával. A kitüntetés nívóját a többi között az adja, hogy nem egy megbízott zsűri vagy kuratórium dönt a díjazott személyéről, hanem a színészek maguk közül választhatják ki az általuk legalkalmasabbnak tartott kollégát.No_akkor_hajra2A rendezvényt az idei évtől már nem a Hegyvidéki Önkormányzat szervezi. „Noha nem tűnik fel – és ez így is van rendjén –, de rengeteg idő és sok-sok ember többhavi munkája áll a mai este mögött is. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár segítségét kértem, aki nagyon nyitott és készséges volt; a rendezvény hátterét így ma már a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány biztosítja” – avatta be lapunkat Pokorni Zoltán, aki kiemelte, attól, hogy a szervezést egy minisztériumi háttérintézmény vette át, az alapgondolat nem változik: továbbra sem a politika és a hatalom, hanem a szakma és a közönség dönt.
A polgármester egyebek mellett azt is elárulta, hogy a nyolcéves múlttal büszkélkedő díjazás melyik pillanata az, amit soha nem felejt el: „Kaszás Attila édesanyjának szívből jövő köszönete nagyon jólesett, hiszen ő maga sem hitte volna, hogy ezt az egészet komolyan gondoljuk, és hosszú távon kívánjuk éltetni fia emlékét.”
A szokásokhoz hűen az idén is minden magyarországi és határon túli, állandó társulattal rendelkező, magyar nyelven játszó kőszínház vagy alternatív teátrum színészei adhatták le voksukat saját társulatuk valamelyik tagjára. A második körben a jelöltek maguk közül választották ki a harmadik fordulóba továbbjutó három színművészt, nevesül: Kiss Marit, a szombathelyi Weöres Nemzeti Színház, Kristán Attilát, a Nemzeti Színház és Mészáros Tibort, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház művészét.
A legtöbb szavazatot a harmincöt esztendős Mészáros Tibor kapta. A díjat és a Raiffeisen Bank által biztosított félmillió forintot az alapítók, Vasvári Csaba színművész, rendező, a Mozaik Művész Egyesület alelnöke és Pokorni Zoltán adták át.
A nyertessel a ceremónia után beszélgettünk.

Kattognak a fényképezőgépek, forognak a kamerák. Milyen érzés a színpadon túl is reflektorfényben lenni?

– Furcsa. Már most kezdek fáradni – mondja nevetve, miközben a sorára váró tévéstábra tekint. – Persze, mindezt félretéve be kell vallanom, hogy jólesik az elismerés, hiszen ez ösztönöz arra, hogy továbbra is azon az úton haladjak, amit kijelöltem magamnak.

Mégpedig?

– Így érdemes színházat csinálni, emberekkel együtt dolgozni.

Volt szerencséje Kaszás Attilával együtt játszani. Milyen emlékek jutnak most az eszébe?

– Anélkül, hogy a díj kapcsán bármiféle pátosszal szeretnék élni, nekem Kaszás Attila egyet jelent ennek az elismerésnek a gondolatával. Ő valóban ember volt: a színpadon maximalista színész, az öltözőben pedig barát, akivel jókat lehetett dumálni. Nem lejött közénk, hanem velünk volt. Ezek a pillanatok elevenedtek fel most bennem.

Mit gondol, mit tanácsolna most önnek?

– Nagyon boldog lennék, ha itt lenne… Szerintem nem cifrázná a dolgokat. Csak annyit mondana: „No, akkor hajrá!”

Boussebaa Mimi