Oroksegnap_a_Medgyaszay-hazakban

Örökségnap a Medgyaszay-házakban

„Földbe zárt kincseink” címmel tette közzé az idei Kulturális Örökség Napjai felhívását a rendező Forster Központ. Ebben az évben a kétszáz éve született Rómer Flórisra, a magyar régészet atyjára és a régészetre fordít kiemelt figyelmet a szeptember 19–20-án megrendezendő program.
Lapzártánkig közel háromszáz hazai, valamint két felvidéki helyszín csatlakozott a rendezvényhez. Szeptember 15-ig még bővülhet a kör, a szervezők eddig az időpontig várják mindazok jelentkezését, akik szívesen bemutatnák a nagyközönségnek a birtokukban lévő, a hétköznapok során azonban csak korlátozottan látogatható, értékes épületeket.
A XII. kerületből eddig a Kiss János altábornagy utca 55–57–59. alatti társasházak csatlakoztak az örökségnapokhoz. A Medgyaszay István építőművész által tervezett, népi szecessziós stílusú házak szeptember 19-én, szombaton 10–18 óráig látogathatók.
Az 55-ös szám alatt új közösségi helyiséget avatnak fel 15 órakor, ahol néhány tablón bemutatják az épület felújításának szakaszait, valamint kamarakiállítás nyílik az ebben a házban alkotó Hőgye Katalin és Jáger Margit keramikusok alkotásaiból. Ezt követően Varga Péter tart épületbemutatót, és a látogatók átsétálnak az 59-es számú ház udvarára, ahol dr. Kovalovszki Júlia régész emlékét idézik fel karikatúragyűjteménye néhány darabjának kiállításával, majd házi koncert szórakoztatja az érdeklődőket.

d.

A Kulturális Örökség Napjainak részletes programismertetője megtalálható a www.oroksegnapok.hu oldalon.