Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Új „időszámítás” a Városháza téren

Látványos szakaszához érkezett a Városháza tér építése. A polgármesteri hivatal környezetében befejeződtek a közműépítési munkák, valamint kialakították azt a betonréteget, amire a napokban kezdték el lerakni a térkő burkolatot.
A burkolatépítés – szemben a régi aszfaltburkolatok bontásával, amihez légkalapácsot kellett használni – már nem jár nagy zajjal, ezért az önkormányzat engedélyezte a kivitelezőnek, hogy a gyorsabb előrehaladás érdekében hétköznapokon az eddigiekhez képest egy órával korábban, reggel 7 órakor kezdhesse el a munkát. Ez az időpont megfelel a kerületi „csendrendelet” előírásainak, amely szerint munkanapokon este 8 és reggel 7 óra között nem lehet nagyobb zajjal járó tevékenységet folytatni.
Az iskolai szünidő alatti pihenésre tekintettel az önkormányzat vezetése úgy határozott, hogy a nyári időszakban a munkálatokat csak reggel 8 óra után lehet elkezdeni, emiatt a kivitelező kénytelen volt az optimálisnál egy órával kevesebbet dolgozni naponta. Mivel a közműkiváltások közben felmerülő többletfeladatok miatt meglehetősen feszesnek bizonyult a beruházás tervezett befejezési határideje – ráadásul az ősz folyamán bármikor jöhet egy hosszabb esős időszak, ami tovább nehezítheti a helyzetet –, ezért az önkormányzat szükségesnek ítélte a reggeli munkakezdés időpontját munkanapokon 7 órára módosítani.
Ez biztosíthatja, hogy a tér átalakítása november közepére, remélhetőleg még a fagyok beállta előtt befejeződjék. Az önkormányzat úgy véli, az egy órával későbbi munkakezdéssel nem lenne tartható a határidő, és előfordulhatna, hogy az időjárás miatt fel kellene függeszteni a munkálatokat, a befejezést pedig tavaszra halasztani, ami komoly kellemetlenségeket okozna az itt élőknek.

d.