Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Varazslat_a_zene_erejevel

Varázslat a zene erejével

Tuba Tóbiás, Kistigris, Lúdanyó és még sokan mások a Bonbon Matiné kedves, zeneszerető figurái közül szeptembertől a MOM Kulturális Központban várják a szórakozni vágyó kisgyerekes családokat. Lukácsházi Győző „szülőatya” mesélt arról, milyen meglepetésekben lehet része azoknak, akik részt vesznek a muzsikában és mókában gazdag programokon.

Bő egy év telt el azóta, hogy beszélgettünk. Hogy van a Bonbon Matiné csapata?

– Eseményekben gazdag esztendő áll mögöttünk, eddig közel százötvenszer léptünk színpadra. Mivel fontosnak tartjuk, hogy mindig valami újat mutassunk a közönségünknek, ezért az év egyik legizgalmasabb feladatát is meg kell említenem. Repertoárunk bővítése érdekében gyerekprogramot játszó együttesek számára hirdettünk pályázatot. Több mint száz formáció közül választottuk ki azt a hatot, amelynek a tagjai megjelennek a most induló évad programjában. A Bonbon Matinék küldetése, hogy a négy- és tízévesek számára olyan előadásokat hozzon léte, ahol ők igazi, életre szóló élményekkel gazdagodhatnak. A kicsik szórakozás közben tanulják meg, miként illik viselkedni egy koncertteremben, megszeretik a zenét, vágyat éreznek arra, hogy megtanuljanak játszani valamilyen hangszeren. Olyan embereket kerestünk, akik a zene erejével képesek elvarázsolni a piciket.

A varázslat mögött – ahogy hallom – elég sok munka áll…

– Bármennyire is furcsa, de a Bonbon Matiné csapatát mindössze ketten alkotjuk. Tarr Ferencre hárul az arculatunk kialakítása, a szervezés és a lebonyolítás jelentős része, de szakmailag is rengeteget tesz hozzá a dologhoz, hiszen alapvetően ő gyerekszínházzal, gyerekirodalommal foglalkozik. Persze, marad tennivalója az „öregnek” is: Győző bácsinak az ötletezés, a műsorvezetés és a matinék népszerűsítése a feladata. Ezenkívül a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója is vagyok; talán mondanom sem kell, hogy Csongrád megyében megszaporodtak a gyerekelőadások…

És hogy szolgál a kedves Tuba Tóbiás egészsége?

– Ő már benne van a serdülőkorban, hiszen tizenhárom esztendeje lesz hamarosan, hogy kicsik és nagyok örömére kiadtuk CD-n. Népszerűsége azóta sem kopott, sokan keresik a hangfelvételt a honlapunkon. A kétesztendős unokám is örömét leli már benne: naponta többször megkéri a szüleit, hogy tegyék be a lejátszóba. Töretlen a sikere az Erdei Vigasságok, valamint a Jancsi és Juliska lemezeknek is – ezek a darabok, amikor csak lehetőség nyílik rá, folyamatosan szerepelnek a Bonbon Matinék műsorán. Legújabb előadásunk – amit, hasonlóan Tuba Tóbiáshoz, Balogh Sándorral készítettünk – a Kistigris. Sok interaktív játék, aranyos történet és nagyszerű muzsika jellemzi ezt a produkciót is, amelyet egyébként a Szegedi Szimfonikus Zenekar számára írtunk. Mint mindegyik mesés zenejátékunkban, van lehetőség interaktív játékra, a hangszerek hangjának megfigyelésére, sok kacagásra és persze egy kis tanulásra.

Generációk nőttek fel a Bonbon Matinén, egykor én is ott ültem az ovisok között... Mi a titka annak, hogy még ma is hatalmas rajongótáborral büszkélkedhetnek?

– Két titka lehet a sikernek. Az egyik az áldozatos szervezőmunka, amikor a fülünkhöz ragadt telefon segítségével próbáljuk meggyőzni az illetékes előadóhelyeket, a pedagógusokat, a szülőket arról, hogy velünk jól járnak. A másik maga az előadás, ami ha jó, akkor hamar híre megy – márpedig a Bonbon Matinékkal szemben nem merülhet fel kifogás. És valóban, lassan abba a korba lépünk, amikor már azok a szülők hozzák el a gyerekeiket, akik tizenhat-tizennyolc éve gyerekként láttak minket. Mindig profi előadókkal lépünk színpadra, változatos a „felhozatal”, hiszen a klasszikus zenén kívül kínálunk népzenét, világzenét és persze megzenésített verses műsorokat is. Talán furcsának tűnik, de a Hot Jazz Band közreműködésével is nagyszerű gyerekműsort tudunk csinálni. Vannak árnyjátékos előadásaink is, ezzel a stílussal egyedül állunk a piacon, de szerepelnek nálunk kiváló báb- és táncművészek is. Mivel a műsorok nagy részét én vezetem, kialakult egy stílus, ami csak a Bonbon Matinékra jellemző.

A madarak azt csicsergik, hogy a MOM Kulturális Központban is bemutatkozik a Bonbon Matiné. Milyen meglepetésekkel várják a hegyvidéki lurkókat?

– Közel tizenöt helyszínnel számolunk ebben az évben; igyekszünk minél több helyre eljutni. A múlt esztendőben már megtettük az első lépést annak érdekében, hogy a MOM Kulturális Központban is megjelenjen a Bonbon Matiné. A próbálkozás annyira sikeres volt, hogy a kupolaterembe tervezett bérleti sorozatunkat átvittük a nagyterembe. Folyamatosan töltjük a széksorokat, nagy az érdeklődés. Arra gondoltunk, hogy szombat délelőtti időponttal elindítunk egy családoknak szóló bérletet is. Kíváncsian várjuk, fel tudjuk-e kelteni a Hegyvidék családjainak figyelmét! Lesznek olyan műsorok, amikkel másutt nem találkozhatnak a gyerekek, de a repertoáron szereplő sikeres darabokat is játsszuk majd. Állati zenék digitális illusztrációval, a Fele Királyság zenekar bulizva tanító koncertje, a Jancsi és Juliska kortárs klasszikusa és Fabók Mancsi mosolyfakasztó bábjátéka gondoskodnak majd arról, hogy a mélyen tisztelt publikumnak felejthetetlen szórakozásban és tanulásban legyen része.

Boussebaa Mimi

 

A programokról bővebben a www.bonbonmatine.hu weboldalon lehet tájékozódni.