Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A_zoldhulladek_is_lehet_veszelyforras1

A zöldhulladék is lehet veszélyforrás

A budai dombokon, erdőkben sok helyen – a XII. kerület közepén is – vannak illegális zöldhulladék-lerakók, ahová a környező házak lakói kihordják a kertben keletkező fűnyesedéket, lemetszett ágakat, fenyőfákat, miegymást. Jóhiszeműen gondolhatnánk, hogy az így kialakuló kisebb-nagyobb kazlakat ősszel betakarja a lehulló avar, tavaszig együtt komposztálódnak, majd nyomtalanul eltűnnek. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű.
A frissen vágott fű például a vaddisznók kedvelt tápláléka, szívesen bejönnek érte a lakóterületre is. A száraz ágak – különösen a fenyőféléké – fokozottan gyúlékonyak. A kerti zöldhulladékkal együtt rengeteg kártevő és kórokozó is a természetbe kerül, ahol ideális körülmények között áttelelve tovább károsítanak.
A kórokozók mellett a gyomok és dísznövények magjai is tömegesen jutnak oda, ahol semmi keresnivalójuk nincs. A lerakók így szó szerint melegágyai a tájidegen – és köztük a legveszélyesebb invazív – fajok terjedésének.
Az erdőt kezelő Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársai folyamatosan keresik a zöldhulladék-lerakókat, és lehetőség szerint felszámolják azokat, de az igazi az lenne, ha nem lenne mit felszámolni. Különösen azért, mert létezik egy egyszerű és kulturált megoldás: a kereskedelmi forgalomban kapható zöldhulladékos zsákokba gyűjtött és kihelyezett szemét elszállítása, ellenőrzött körülmények között történő hasznosítása.
Közszájon forog a mondás, hogy kultúrember erdőben nem szemetel, a többieknek pedig tilos. A szólás ebben az esetben is igaz, hiszen a zöldhulladék lerakása nemcsak a jó érzést sérti, hanem – más hulladékokéhoz hasonlóan – szabálytalan és büntetendő is. A Pilisi Parkerdő Zrt. ezért (is) mindenkit arra kér, hogy tájékozódjon a legális elszállítás, a kerti hasznosítás (aprítás, komposztálás stb.) lehetőségeiről, segítsen közös és páratlan természeti környezetünk tisztán- és egészségesen tartásában.

(Barta)