Zsido_bunbano_unnepek1

Zsidó bűnbánó ünnepek

Ősz eleje a bűnbánat ideje a zsidó vallásban. Ros hásáná, vagy másképpen ros hasónó szó szerinti fordításban az év feje, a zsidó újév ünnepe. A zsidó naptár hetedik hónapjának, tisri hónapnak első két napján tartják, és nyitánya a jom kippurral záródó tíz bűnbánati napnak.

A zsidó naptár holdhónapokat számlál, emiatt a zsidó ünnepek a Gergely-naptárban mozgó ünnepnek számítanak. Tisri elseje szeptember 6. és október 5. közé eshet, hétfői, keddi, csütörtöki vagy szombati napra. Az idén ros hásáná szeptember 14–15-én, míg jom kippur szeptember 23-án lesz.

Ros hásáná

Első pillantásra szokatlannak tűnhet, hogy az újévet a hetedik hónap kezdetén ünneplik, ám a zsidó vallásban létezik egy másik, tavaszi újév is, az első hónap, niszán elseje. Annak emlékére, hogy az Úr niszán hónapban szabadította ki Izrael népét az egyiptomi fogságból, a Biblia elrendelte, hogy ez legyen az év első hónapja. Noha azóta is a hónapok számlálása niszántól indul, ám a zsidó naptár mégis a hetedik hónap elsejét tekinti a zsinagógai év kezdetének. A hagyomány szerint Isten ezen a napon teremtette a világot, vagyis ros hasónó a világteremtés évfordulója.
Az ünnep jelentése összetett, amit különböző elnevezései is mutatnak. A Tóra mint a kürtharsogás emléknapját említi és rendeli el a megünneplését. Ezeken kívül az emlékezés napjaként is számon tartják. Az emlékezés a ros hásáná egyik leglényegesebb eleme; az elmúlt évre történő visszatekintés, önvizsgálat mintegy előkészítője a bűnbánatnak. Végül – mindezekkel összefüggésben – az emberiség fölötti isteni ítélkezést is ehhez a naphoz kapcsolják, vagyis jom hadinnak, az ítélet napjának is nevezik.
Azok közé az ünnepek közé tartozik, amelyek bibliai eredetűek, és amelyek megtartását a Tóra szerint Isten rendelte el: „És szólt az Örökkévaló Mózeshez: Szólj Izrael fiaihoz mondván: A hetedik hónapban, a hónap elején ünnepetek legyen, a harsonafúvás emléknapja és szent gyülekezet.” (3 Móz 23, 23–25). A kezdetben egynapos ünnep a diaszpórában vált kétnapossá. Az újhold bekövetkeztét, ami a hónap kezdetét jelezte, nem volt mindig egyszerű felismerni, mivel pedig nehézségekbe ütközött a zsidó közösségek időben történő értesítése, így a biztonság kedvéért az ünnepet megtoldották még egy nappal.
Az óév végén az emberek üdvözletet küldenek ismerőseiknek, jó évet kívánnak, és amikor ros hásáná napján a zsinagógába lépnek, hasonlóképp köszöntik egymást: „Jó esztendőre írassál be és pecsételtessél.” Az üdvözletnek ez a formája arra a hagyományra utal, amely szerint Isten ezen a napon írja be mindenki nevét három Könyvének valamelyikébe; külön az igazak, külön a gonoszok és megint külön azok neveit, akik a kettő közötti állapotban vannak. Ez utóbbiak számára a ros hásánától jom kippurig tartó tíz bűnbánó nap ad lehetőséget a bűnbocsánatra. A Talmud tanítása szerint ilyenkor minden léleknek el kell vonulnia Isten előtt, aki mindenki sorsáról dönt. Emiatt a ros hásánától számított tíz napot félelmetes napoknak is nevezik.Zsido_bunbano_unnepek4A templomban a fehér szín az uralkodó, fehér függöny takarja a frigyszekrényt, és a hívők számára is a fehér halotti ing (kitli) a hagyományos viselet. Az ünnepi istentisztelet és imarend lényegesen kibővül a szombatihoz képest.
A liturgia legfontosabb része – amennyiben az ünnep nem szombatra esik – a sófárfúvás. A sófár hibátlan kosszarvból készült kürt, amely Ábrahám és Izsák történetére emlékeztet. A hagyomány szerint az első sófár az Izsákot helyettesítő kos szarvából készült. Az ünnepi imádságok során felidézik a zsidó történelemnek azokat az eseményeit, amelyekhez sófárhang járult. A sófár nemcsak régi idők harci riadójára emlékeztet, de a kosszarv hangja szólalt meg az új király koronázásakor is. A sófár a teremtés és az ítélet kürtje; sófárzengés hirdeti majd a Messiás eljövetelét.Zsido_bunbano_unnepek2Mindez érthetővé teszi a hatást, amit a hangszer megszólalása a hívőkre gyakorol; emlékeztetheti őket a bibliás időkre, felébresztheti lelkiismeretüket, és ezáltal készíti elő a bűnbánatot. Régi magyarázat szerint ros hásánákor azért szól olyan sokszor a sófár, hogy összezavarják vele a Sátánt.
A ros hásánái istentiszteleten azok közül is sokan részt vesznek, akik egyéb alkalmakkor nemigen járnak zsinagógába. Jó alkalom ez a találkozásra, és arra, hogy a ritkán látott ismerősök is boldog új évet kívánjanak egymásnak.
Máskor hosszúkás bárhesz (fonott kalács) kerül az asztalra, ros hásánákor azonban a bárheszt kör alakúra fonják. A koronát idéző forma emlékeztethet Isten királyságára, de az önmagába visszatérő kör jelentheti az idő folyamatosságát is – ami igen kifejező szimbólum újév ünnepén. Az egyébkor sóba mártott bárheszt ros hásánákor mézbe mártva fogyasztják, csakúgy, mint az almát, hogy a következő esztendő is „édes” legyen. Ez általános évkezdő jelképnek is tekinthető, az ókori rómaiaknál is találkozhatunk vele.Zsido_bunbano_unnepek5Hagyományos étele az ünnepnek a sárgarépa-főzelék (ezt is édesen készítik, esetleg mézben párolva). Régebbi szakácskönyvek szerint szokásban volt ilyenkor a szárnyast vagy a halat a fejével együtt tálalni, hogy az Isten a vacsora résztvevőit is „főkké”, jelesekké tegye az elkövetkező évben. Van, aki gránátalmát eszik, aminek a hagyomány szerint 613 magja van, pontosan annyi, amennyi tórai parancsot kell betartania egy zsidó férfinak.
A vallásos zsidók körében elterjedt középkori eredetű szokás a táslih. Az ünnep első délutánján – ha pedig az szombatra esik, a másodikon – a hívek valamilyen folyóvízhez járulnak a szertartás elvégzésére. (Ahol tenger van, ott a tengerhez, folyóvíz hiányában tó, sőt kút is megteszi.) A szokás Miha prófétát idézi: „Dobd a tenger mélyébe összes vétkeinket.” Az imádságot követően zsebeiket kifordítva kenyérmorzsákat szórnak a vízbe – e mozzanat miatt magyarázzák a szertartást tréfásan így: „megetetjük a halakat”. A kenyérmorzsák valójában a bűnöket jelképezik, amelyeket elsodor a megtisztító, tovairamló víz.Zsido_bunbano_unnepek6

Jom kippur

Jom kippur, az engesztelés napja a zsidó vallás legnagyobb és legfontosabb ünnepe. Elul hónap elsején, a jom kippur előtti negyvenedik napon Mózes másodszor is felment a Szinaj hegyre, hogy ismételten lehozza az isteni igét tartalmazó két kőtáblát. Erre tisri tizedik napján került sor, ekkor tért vissza Mózes, engesztelést hozva a népnek. A hagyomány ennek az eseménynek az emlékével kötötte össze a Tóra parancsát, ami jom kippur megünneplésére szólít fel: „Semmi munkát ne végezzetek ugyanezen a napon, mert engesztelés napja az, hogy engesztelést szerezzetek számotokra az Örökkévaló, a ti Istenetek színe előtt. Mert minden személy, aki nem sanyargatja magát ugyanezen a napon, irtassék ki népéből. […] Szombatok szombatja legyen az nektek és sanyargassátok lelketeket; a hónap kilencedikén este, estétől estig üljétek ünnepeteket.”(3 Móz 23, 26–32)
A jeruzsálemi templom pusztulása előtti időkben az ünnep legfontosabb szertartása volt, amikor a főpap – az évben egyedülálló módon – beléphetett a Szentélybe, hogy áldozatot mutasson be. Két kecskebak közül sorsolással döntötték el, hogy az áldozati bika mellett melyiküket áldozzák fel az Úrnak. A másik kecskebak Azazelé, a puszta démonáé lett. Az áldozat bemutatása után a főpap kezét ez utóbbi bak fejére helyezve ráolvasta Izrael fiainak minden vétkét, engedetlenségét és mulasztását, majd egy emberrel kivezettette a pusztába, hogy egyszersmind a bakkal együtt a bűnök is távozzanak. Ebből a bibliai hagyományból ered a ma is használatos bűnbak fogalmunk.
Jom kippur a bűnöktől való megtisztulás ünnepe, lezárása a ros hásánával kezdődő tíz bűnbánati napnak. Az önsanyargatás és a bűnbánat összefüggése is magyarázza, hogy megünneplésére szigorú vallási előírások vonatkoznak, amelyek egy részét még a nem vallásos zsidók is betartják. Legfőképp – mivel a Tóra nyomán szombatok szombatjának is nevezik – tilos mindenféle munka, beleértve a járművek igénybevételét, a villanygyújtást és általában mindent, amit a vallási előírások munkának minősítenek.Zsido_bunbano_unnepek3Ezen túlmenően általában öt tilalmat szokás említeni; Jom kippur idején tilos az evés, ivás, mosakodás, bőrcipő viselése és a házasélet. A böjt a felnőttekre (a 12 év feletti leány- és a 13 év feletti fiúgyermekekre is) vonatkozik, és mintegy huszonöt órán keresztül tart – a biztonság kedvéért, nehogy valamely tilalmasnak számító tevékenység véletlenül belecsússzék az ünnepbe. Ez idő alatt sem ételt, sem italt nem szabad fogyasztani. E hosszú böjt miatt nevezik Magyarországon jom kippurt hosszúnapnak is.
Már az ünnep előtti napok a készülődés jegyében telnek. Az emberek meglátogatják hozzátartozóik sírját, a haragosok is kibékülnek, bocsánatot kérnek egymástól. Ennek az a magyarázata, hogy jom kippur csak az Isten ellen elkövetett bűnöktől mentesít, az emberek elleni vétkek alól csak az illető adhat felmentést. Az ünnepet megelőző napon, amelynek erev jom kippur a neve, a buzgóbbak rituális fürdőbe mennek, és az ebéd is bőségesebb a hétköznapinál, mintegy felkészülve a másnapi böjtre. Ilyenkor sokat enni kifejezetten jócselekedetnek (micvá) számít, kétnapi böjttel is felér. Ugyanakkor a vacsorára, amit napszállta előtt be kell fejezni, ajánlatos könnyűt és sótlant enni, nehogy gyomorrontás vagy gyötrő szomjúság akadályozza a kezdődő böjtöt.
A jom kippurt megelőző naphoz fűződik egy Lengyelországból eredeztethető, de egész Közép-Európa – így hazánk – zsidósága körében elterjedt népszokás, a káppárót. A férfiak kakast, az asszonyok tyúkot vásároltak, és az állatot megforgatták háromszor a fejük fölött, miközben a következőket mondták: „Ez legyen megváltásom, helyettesítésem, ez az állat haljon meg helyettem, mi azonban éljünk hosszú és békés életet.” Ezt a szokást – ami voltaképpen a bűnök átruházásának népi ceremóniája volt – a középkori bölcsek is babonaságnak minősítették, ám a rosszallás ellenére sokáig és széles körben fennmaradt.
Kilencedikén napnyugta előtt kezdődik a hosszúnap, és a másnapi teljes besötétedésig tart. A ház asszonya meggyújtja a lélekgyertyát – az elhunyt hozzátartozók emlékére – és az ünnepi gyertyákat, áldást mond felettük, majd elindulnak a zsinagógába. A vallási előírások szerint mindenki fehér ruhát ölt – a férfiak kitlit, halotti inget –, valamint vászon- vagy gumicipőt. A zsinagógára hasonlóképp a fehér szín a jellemző, akárcsak ros hásánákor.
A fehér jelentését különféleképpen magyarázzák, van, aki szerint a halálra való emlékezés, mások szerint a megtisztulás jele; az ünnep jellege mindazonáltal mindkét magyarázatot alátámasztja. A Talmud korában jom kippur örömünnepnek számított, a lányok fehér ruhában mentek ki a szőlőbe, hogy ott táncoljanak és énekeljenek.
Az ünnep előestéje nevét az ekkor elhangzó Kol nidré imáról kapta. A férfiak taliszt (imaköpenyt) öltenek, és miután a hitehagyottak is ünnepélyes engedélyt kapnak az istentiszteleten való részvételre, megszólal az egyik legszebb és legismertebb zsidó imádság, a Kol nidré. Az imádságot a kezdő szavakról nevezték el („Minden fogadalom”), és a klasszikus értelemben nem is tekinthető imádságnak, inkább jogi szövegnek, hiszen voltaképpen az Istennek tett, vagy a jövőben teendő fogadalmak érvénytelenítéséről rendelkezik.
Sajátos vonása, hogy a középkori eredetű szöveg koronként – és imakönyvenként is – egyetlen pontban lényeges eltérést mutat; hogy a visszavont fogadalom az elmúlt vagy pedig az elkövetkező évre szól-e. Az mindenesetre kétségtelen, hogy a visszavonás csak az önmagunkra tett fogadalmak alól old fel (például: leszokom a dohányzásról), a másoknak tett ígéretekre, esküre, szerződésekre mindez nem vonatkozik. A Kol nidré mégsem a szövege miatt vált jom kippur egyik legfontosabb, már-már jelkép értékű mozzanatává, hanem gyönyörű dallama révén, amely végtelen szomorúságában a bűnbánat – és így az egész ünnep – mindenki által átélhető kifejezője.
Jom kippur napján az istentisztelet reggeltől estig, megszakítás nélkül tart, a négy fő imádság egybefolyik. A különféle imádságok ünnepi dallammal hangoznak el, részleteket olvasnak fel a Tórából, és többször mondanak bűnbánati imát. Napszállta előtt kezdődik a záró ima, a neilá (kapuzárás), amit a rabbi énekel előimádkozóként. A szöveg egy ponton eltér a korábbitól, a kotvénú (ír) szó helyett mindenütt hotménú (pecsétel) igét használják, hiszen ami ros hásánákor megíratik, az jom kippurkor megpecsételtetik, ekkor dől el mindenki sorsa, és a közösség az isteni ítélet megpecsételéséért könyörög.
Szokás ezt az imát nyitott frigyszekrény mellett mondani, hogy az imádság Istenig hatoljon. Az ünnep kürtszóval ér véget, ami után a hétköznapi esti ima következik, szépen utalva az idő folytonosságára, valamint ünnep és hétköznap sajátos, elválaszthatatlan kapcsolatára.

 

*

A következő napon már új ünnepi előkészület kezdődik, a sátor felszerelése. Öt nappal később a bűnbánatot örömünnep váltja fel, tisri 25-én (az idén szeptember 28.) kezdődik Szukkót, a sátrak ünnepe.