Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Szűrővizsgálatok az egész családnak

Ismét átfogó képet kaphatnak a látogatók egészségi állapotukról a Hegyvidéki Egészségnapon, aminek a MOM Sport és a Gesztenyés kert ad otthont szombaton. A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is számtalanféle szűrésen vehetnek részt az érdeklődők, a gerincszűrések azonban kiemelt hangsúllyal szerepelnek a vizsgálatok között.

Játék és muzsika kicsiknek

Visszatérő jó barátja a hegyvidéki gyerekeknek a Kolompos. A vasárnapi programsort megnyitó együttes a régi, kedvenc műsorszámok mellett újdonságokkal is kedveskedik a kicsiknek.

Irodalom, megzenésítve

Interaktív koncerten Farkasházi Réka és a gyerekek szombat délelőtt egy elkóborolt tündér keresésére indulnak...

Hangulat versben, szóban, dalban

A vasárnap délután talán a legjobb időszak arra, hogy a gyerekek számára élvezetes, de a szülőket, felnőtteket is lebilincselő műsorok kezdődjenek. A Misztrál koncertje bízvást ilyen családi program lesz.

Közrendvédelmi nap

A XII. kerületi rendőrkapitányság, a fővárosi tűzoltóság és a katasztrófavédelem munkája iránt érdeklődőket is várják a szervezők a hagyományos közrendvédelmi napon szombaton a Gesztenyés kertben.

Kalandozások busszal és gyalog

Izgalmas helytörténeti programok várják mindazokat, akik közelebbről is szeretnék megismerni a XII. kerület nevezetes helyeit. Szombaton nyitott tetős retró Ikarus busz járja be a környéket, másnap pedig indul a Barangoló Hegyvidék!

Távoli és modern korok dallamai

Vasárnap délután – akár ebéd közben is – az Ewald Rézfúvós Kvintett muzsikájának hangjai töltik majd be a Gesztenyés kertet. Az együttes számos hazai és külföldi siker után ismét eljön a Hegyvidékre, hogy lenyűgöző előadásával elkápráztassa a közönséget.

Nepál hangjai – meditációs zene

Nepál hangjai címmel ad világzenei meditációs koncertet Bársony Bálint, Jäger Dávid és Sas András. Az ősi keleti kultúrákban már sok ezer évvel ezelőtt gyógyítottak hangokkal – ennek lényegéből kapunk ízelítőt szombat délután.

Különleges bőrfotózás a NIVEA-tól

Mindössze egy ingyenes UV-kamerás fotó a Hegyvidéki Napokon, és bárki megtudhatja, károsodott-e bőre a túlzott vagy védekezés nélküli napozás miatt. A NIVEA magyarországi képviselete a Hegyvidékre is elhozza különleges szolgáltatását, ami felfedi a még rejtett, de a bőrfelszín alatt a nap hatására a múltban már kialakult szeplőket, foltokat.

Lenyűgöző gengszterek

Izzik a levegő, mindegy, hogy a múlt század húszas vagy ötvenes éveit éljük – netán egy huszonegyedik századi szombat délutánt. Gengszterek és szeretőik, üzletfeleik, barátaik táncolnak el korokat, viszonyokat a Maffia Swingben.

Vigyázat, fenevadak!

Állati produkciók, állati küzdelmek! Medvetáncoltatás, lovas magasiskola! 3D-s, bioenergiával működő előadás! A szemnek látvány, a fülnek „hallvány”! – mindez bizony ránk vár a BAB Társulat vasárnapi produkciójában a Gesztenyés kertben.

Pezsdítő csángó ritmusok

Ha a Nepált idéző hangok elandalítanák a nagyérdeműt, az utána következő Zurgó együttes valószínűleg mindenkit felpezsdít majd.

Hajnali szél a Gesztenyés kertben

A Tátrai Band koncertjével zárul az idei Hegyvidéki Napok. Tátrai Tibor és társai minden bizonnyal felteszik a koronát az amúgy is gazdag és színes műsorfolyamra.

Feneszájúaktól is tanult mesélni

Szinte látni már a sok összekacsintást, ahogy a közönség vasárnap délután Berecz András meséit hallgatja. Jól teszi a nagyérdemű, ha fél háromra visszaér az ebédből, mert a nagyszínpadon a híres mesemondó ismét a furfangos, pajzán, pimasz, ízes történetek világába kalauzol bennünket.

Barna lány a nagyszínpadon

Évek óta mindenki ismeri, pedig még 19 éves sincs Radics Gigi. A tehetségkutató versenyen felfedezett fiatal énekesnő vasárnap délután a Tátrai Band előtt mutatja meg a hegyvidéki közönségnek, miért ámul el mindenki, ha meghallja a hangját.

A rejtélyes Mrs. Columbo

Galambos Dorina és zenésztársai a PASO szombat esti koncertje előtt hozzák el nekünk a tőlük megszokott és várható, szenvedélyesen igényes, igényesen szenvedélyes hangulatot. A Mrs. Columbo régóta kedvence a hegyvidéki közönségnek.

A csontritkulásról bővebben

Az oszteoporózis, a csontritkulás egyre többeket érintő probléma. Megelőzéséről, konzervatív kezelésének lehetséges irányairól, a gyógyítással kapcsolatos legújabb kutatási eredményekről dr. Ferenc Máriát, az Országos Gerincgyógyászati Központ osztályvezető főorvosát kérdeztük.

Energetikai felújítás a Sportkórházban

Nagyszabású energiahatékonysági beruházás kezdődik a Sportkórházban. Pályázati támogatással október közepéig elkészül az intézmény öt épületének fűtéskorszerűsítése, valamint a homlokzatok és a tetők hőszigetelése. A fejlesztéssel jelentősen csökkenhet a kórház energiafelhasználása.

Virágba borultak a közterületek

Közel húszezer egynyári palántával ültette be a kerületi ágyásokat a Hegyvidéki Önkormányzat és a FŐKERT Nonprofit Zrt.

Gyógyító dísznövény: a rebarbara

Kiválóan alkalmas a máj- és epebetegek panaszainak enyhítésére, „új mezbe öltözteti” a régi süteményrecepteket, ráadásul nagyon egészséges is az utóbbi időben egyre népszerűbb rebarbara.

Hegyvidéki segítség a kárpátaljai magyaroknak

Az önkormányzat jótékonysági koncertet szervezett az ukrán–orosz konfliktus miatt nehéz helyzetbe került kárpátaljai magyarok támogatására. A nemes kezdeményezéshez neves előadóművészek csatlakoztak, akik ingyen vállalták a fellépést a MOM Kulturális Központban rendezett esten.

Két Reich, egy kiállítás

Gyermeknap alkalmából Reich Károly és Reich Gábor alkotásaiból nyílt kiállítás a Hegyvidék Galériában. A vidám, hangulatos művek tisztaságukkal, karakteres harmóniájukkal hívják szemlélődni azokat, akik még hisznek abban, hogy a hétköznapok olyan színűek, amilyennek látjuk azokat.

Erőt adó író-olvasó találkozó

Különleges élményben lehetett részük azoknak, akik ellátogattak a Barabás Villa író-olvasó találkozójára. Schäffer Erzsébet Pulitzer-díjas újságíró, író, publicista történetei mindenkit magával ragadtak.

Az ének ajándék

Az opera műfajának fejlődéséről, a legjelentősebb szerzőkről, a népzene hatásairól, valamint az éneklésről, annak szépségeiről is beszélt Pitti Katalin a Tamási Áron iskolában. Az operaénekesnő az Opera Nagykövete-program részeként tartott rendkívüli előadást a gyerekeknek.

Bemutatták a Kaszás Attila-díj jelöltjeit

Kiss Mari, Kristán Attila és Mészáros Tibor a három jelölt az idei Kaszás Attila-díjra. A közönség két hónapon át szavazhat, melyikük kapja meg az elismerést, amit az idén először az országos színházi évadnyitón adnak át.

Illik a tánc a magyarnak!

Pattogtak a csizmák, pörögtek a szoknyák, hangosan szóltak a magyar nóták a tizenkilencedik alkalommal megrendezett Hegyvidéki Néptánc Találkozón. A Virányosi Közösségi Ház által szervezett idei programban közel háromszáz fellépő örvendeztette meg a MOM Kulturális Központ közönségét.

Az alkotó ember csodája

A Gennaro Verolino iskolában rendezett Gyógypedagógiai Intézmények Fővárosi Kulturális Fesztiválja ismételten bebizonyította: a tehetség olyan adomány, ami nem ismer korlátokat.

Közösségépítő programok a Mackós Óvodában

Mozgalmas időszakot hagyott maga mögött a Mackós Óvoda, ahol az elmúlt hetekben több közösségépítő program zajlott. A hagyományos „Zöld családi sportnap” mellett adománygyűjtő virágpiacot és garázsvásárt is rendeztek az intézményben.

Tamásis kalandok Németországban

Érdekes témákat dolgoztak fel, rengeteget tanultak, még többet nevettek, közben barátokat is szereztek. A Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium diákjai izgalmas nemzetközi projektben vettek részt a németországi Drezdában. Élményeikről meséltek nekünk.

Őstehetség az őssejtkutatásban

Szeret futni, úszni, a barátaival lenni – délutánonként pedig átsétál a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Központ laborjába, ahol őssejtekből létrehozott endothelsejtekkel foglalkozik, és az érbetegségek gyógyítási lehetőségeit kutatja. Király Szilvia, a Városmajori Gimnázium tizedikes diákja nemrégiben megnyerte a Magyar Innovációs Szövetség Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyét.

Arad és Hegyvidék: testvérvárosok

Gheorghe Falca, Arad és Pokorni Zoltán, a Hegyvidék polgármestere testvérvárosi szerződéssel tették hivatalossá a két település közti, évek óta tartó, kimagaslóan jó kulturális kapcsolatot. Az ünnepélyes eseményt Colta Onisim aradi festő- és grafikusművész polgármesteri hivatalban nyílt kiállítása kísérte.

Pünkösdi búcsú volt a Svábhegyen

Színes kirakodóvásár, izgalmas műsorok, hagyományos ételek, sváb dallamok, jóízű beszélgetések. A változékony idő ellenére is kellemes kikapcsolódásban lehetett részük mindazoknak, akik ellátogattak a Svábhegyi Pünkösdi Búcsúra. A kulturális rendezvényen – a szokásokhoz hűen – megemlékezést tartottak a Hősök emlékművénél.

Hegyvidéki Napok 2015

Idén különösen gazdag programkínálattal várják a látogatókat a hagyományos Hegyvidéki Napokon június 5-7. között.

Ismét Hopp-Parádé

A sport és a mozgás az egyik legjobb közösségi program, ami természetesen a Hegyvidéki Napok programkínálatából sem hiányozhat – ahogyan a Hopp-Parádé sem.

Szombat esti PASO-láz

Forró hangulatra számíthatnak mindazok, akik ott lesznek a szombat este kezdődő Pannonia Allstars Ska Orchestra-koncerten. A zenekar régi ismerőse a hegyvidékieknek, az egész napos programkavalkád méltó zárása lesz a pörgős, fergetegesnek ígérkező buli.

Többet tehet, mint gondolná!

A Hegyvidéki Önkormányzat félévente megjelöl néhány intézményt, közösségi programot, eseményt, amik közül a Hegyvidék Kártya-tulajdonosok szavazással választhatják ki, melyik nemes célt kívánják támogatni. 2015. június 1–14. között újra lehet szavazni a http://www.hegyvidekkartya.hu/szavazas oldalon.

Aláírásgyűjtés a János kórház fejlesztéséért

Civil kezdeményezésre aláírásgyűjtés indult annak érdekében, hogy a kormány által tervezett új fővárosi szuperkórházat Közép-Budán, a Szent János Kórház területén vagy annak közvetlen környezetében hozzák létre. A kezdeményezést Pokorni Zoltán XII. kerületi és Láng Zsolt II. kerületi polgármester is támogatja.

Hamarosan megkezdődik a Városháza tér építése

A következő hónapokban átépíti az önkormányzat a polgármesteri hivatal épülete körüli területet azzal a szándékkal, hogy a helyszín rendezett, a meglévő igényekhez igazodó, sokfunkciós városi térré változzon. Az építkezés június 15-én kezdődik, de útlezárásra csak júliustól kell számítani.

Több mint 8000 diákot fogadott az Öveges Laboratórium

Tavaly februárban nyitotta meg kapuit a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban a természettudományi tantárgyak gyakorlati oktatását segítő Öveges Laboratórium. A 287 millió forintos támogatásnak köszönhetően az átadás óta több mint 8000 diák ismerhette meg közelebbről a természettudományok csodáit.