Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Városmajor – biztos pont már sportban is

A hitélet, a kultúra, a termelői piac után már sportban is biztos pont lehet mindenkinek a Városmajor. Egy végigsportolt nyár tapasztalatai az amatőr futótól.

Menta, a nimfából lett növény

A mentafélék örömmel benépesítik a kert nedvesebb részeit is. Vadon, patakpartokon, üde réteken előforduló fajtái mellett ma már a legváratlanabb megjelenésű és illatú nemesített változatok is elérhetők, amelyekből akár sokszínű és pikáns konyhaművészeti alapanyagok is válhatnak.

„No, akkor hajrá!”

Sokan várták, hogy végre fény derüljön a Kaszás Attila-díj idei nyertesének kilétére. A színészszakma legnívósabb elismerését Mészáros Tibor kapta, aki saját teátrumában, a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban tartott országos évadnyitó gálaesten Pokorni Zoltántól vehette át kitüntetését.

Ébresztő a mának

Ritka az olyan kiállítás, amelyen minden műnek van valamilyen a világ problémáit megfogalmazó üzenete. A Jókai Klubban most megnyílt tárlat épp emiatt egyedi és kivételes: magyar és külföldi alkotók a művészet nyelvén hívják fel a figyelmet a Gutenberg-galaxis krízisére, a gyerekek sorsára és a láthatatlanná váló bajokra.

Mimó, Csipek és a környezetvédelem

Ismét egy különleges kezdeményezés részesei lehetnek a kerületi óvodák nagycsoportosai – hangzott el az óvodavezetők hagyományos évindító értekezletén. Az egész nevelési éven átívelő programsorozatban két mesefigura, Mimó és Csipek ismerteti meg a gyerekekkel a környezetvédelem fontosságát.

Utak, járdák, lépcsők újultak meg a nyáron

A terveknek megfelelően zajlik a nyári útfejlesztési program, szeptember végéig a kerület számos pontján befejeződnek az építési és karbantartási munkálatok. Elkészült a Németvölgyi út felső szakaszának rekonstrukciója, és szeptember elsejétől teljes hosszában járható lesz a támfalépítés miatt részlegesen lezárt Költő utca. A nagyobbak mellett több kisebb, ám a közlekedők számára jelentős könnyebbséget jelentő beruházás is megvalósult.

Elkezdődött a tanév – több az elsős diák

A Hegyvidék kilenc állami fenntartású általános iskolájában összesen 2267 diák, köztük 460 első osztályos kezdi meg tanulmányait a 2015–2016-os tanévben. A gimnáziumokban 329 kilencedikes ül először az iskolapadba, a középiskolások száma megközelíti az ezret. Az előző évhez képest megnövekedett gyermeklétszám miatt öt intézményben a korábbinál több osztályt indítottak.

Új nyitva tartás a kormányablakban

Új nyitva tartással várják szeptember 1-jétől az ügyfeleket a budapesti, okmányirodai feladatokat is ellátó kormányablakok, köztük a Hegyvidék Központban működő XII. kerületi is.

Megkezdődött az Anna-réti játszótér felújítása

A terveknek megfelelően megkezdődött az Anna-réti játszótér, valamint a csatlakozó gyalogosútvonalak felújítása, átépítése. A Normafa-rehabilitáció részeként megvalósuló fejlesztésről előzetesen – lakossági fórumon – a gyermekes családok véleményét is kikérte az önkormányzat. Zajlanak az egyeztetések a civilekkel is, legutóbb a Normafa Természetesen csoport képviselőivel ültek egy asztalhoz a kerület vezetői.

Elkészült a Németvölgyi úti körforgalom

Befejeződött a körforgalom-építés a Németvölgyi út, a Stromfeld Aurél út és a Pagony utca találkozásánál. A kerület Facebook-oldalán meghirdetett szavazás eredményeképpen a körforgalom közepét virágokkal és cserjékkel díszítették.