Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

TE-sikerek

Diákolimpia – röplabda TE-sikerek

A Hegyvidéken régi hagyományai vannak a röplabdázásnak, elég csak a rendre az első osztályú bajnokságban induló TFSE csapataira gondolni. Kerületi lakos minden idők legsikeresebb magyar női röplabda szövetségi kapitánya, Kotsis Attiláné mesteredző, akit 2010-ben beválasztottak a sportág hírességei, azaz a Volleyball Hall of Fame tagjai közé.
Nem véletlen tehát, hogy a diákolimpián is népszerű a felső évfolyamosok és a középiskolások részére kiírt röplabdabajnokság, amin az idén három korcsoportban közel negyven csapat indult. A 3. korcsoportos lányok között a versenysorozat egészét tekintve kiemelkedően szereplő Testnevelési Egyetem (TE) Gyakorló Sportiskolai Általános Iskola és Gimnázium győzött, az ezüstérmet a Jókai, a bronzot az ELTE vihette haza.
Bár a fiúknál a döntőben egy ponttal alulmaradtak a Lauder iskolával szemben – itt a Jókai szerezte meg a harmadik helyet –, a 4. korcsoportban már egyértelmű volt a fölényük: a Diana utcai iskola csapatai a lányok és a fiúk között is aranyérmesek lettek. A fiúk mezőnyében a Jókai és a Tamási, míg a lányoknál az utóbbi évek legjobb eredményét elérő Németvölgyi, valamint Pannonia Sacra iskolát előzték meg.
A győzelmi sorozat a középiskolás kategóriában szakadt meg. Itt a TE a fiúknál a Városmajori Gimnázium mögött a második lett, míg a dobogó harmadik fokára a Tamási röplabdásai állhattak fel. Ugyanebben a korosztályban a lányok mezőnyében a Budai Középiskola diadalmaskodott, a második helyen a Városmajori Gimnázium, a harmadikon a Tamási végzett.

-os