Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Játszóteret szeretnének parkoló helyett

Az elmúlt hónapokban részletesen írtunk arról, hogy a főváros megbízásából és a kerület együttműködésével városközpont-rehabilitációs céllal megújítanák a Böszörményi utat. A környéken élők számára lakossági fórumon is bemutatott tervek szerint egységes arculattal, gyalogosbarát kialakítással, valamint a terület zöld jellegének erősítésével hoznák létre a „Hegyvidék főutcáját”. E szempontokat követve felmerült, hogy a Böszörményi út elején, a 2/c szám alatt található, jelenleg nem hivatalosan parkolóként használt, rendezetlen területen parkosított játszóteret alakítsanak ki.
Az előzetes egyeztetések során kiderült, hogy az autótulajdonosok szempontjából a telek parkosítása vitatott kérdés, ezért az önkormányzat szavazást hirdetett. A „játszótér vagy parkoló?” kérdésében február 24. és március 9. között lehetett voksolni az önkormányzat honlapján, valamint személyesen a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán. A szavazással kapcsolatos felhívást lapunkban és a kerület Facebook-oldalán is olvashatták az érdeklődők.
„Több százan adták le voksukat, s nyolcvan százalékuk a játszótérépítést támogatta” – ismertette a végeredményt a kerületi főépítész. Hapszné Tarcsafalvi Eszter elmondta, hogy a szóban forgó területen, több mint négyszáz négyzetméteren egy kis parkot hoznának létre, ahol fákat ültetnének, padokat helyeznének ki, valamint a gyerekek számára korszerű játszóeszközöket telepítenének.
A környéken élőkkel folytatott eddigi egyeztetéseken mindenki egyetértett azzal, hogy a sűrűn beépített területen több zöldre lenne szükség. Ezért azt tervezik, hogy a Böszörményi út Királyhágó tér és Nagyenyed utca közötti szakaszát növényekkel teszik barátságosabbá, továbbá a Böszörményi út teljes hosszán – amennyiben a közműhelyzet lehetővé teszi – mintegy ötven új fát ültetnek.
A társasházi tulajdonban lévő előkertek rendezésének, esetleges áthelyezésének kérdéséről intenzív lakossági egyeztetés zajlott az elmúlt hónapokban. Az érintett lakóközösségek közgyűléseken vitatták meg csatlakozási szándékukat. A társasházak döntései alapján a tervezett új peronokkal határos ingatlanok esetében lehetőség nyílhat majd arra, hogy az előkerteket egységes terv alapján megújítsák.

z.