Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Ritka_liliomok1

Ritka liliomok

A mocsári kockásliliomot az év vadvirágának választották, de a döntőben ott szerepelt a turbánliliom is, amely a XII. kerület keveset háborgatott erdeiben is előfordul. A számtalan kerti és virágbolti liliom mellett érdemes megismerni ezeket a szerényen meghúzódó vadvirágokat – szépségükben nem maradnak el a nemesített és reklámozott változatoktól.

A mocsári kockásliliom a világon előforduló mintegy 130 kockásliliomfajnak az egyetlen hazánkban is őshonos képviselője. Bár a növény Angliától az Urál vonulatáig sokfelé megtalálható, ma már nem képez összefüggő állományokat. A nedves rétek lecsapolása és az érintetlen területek eltűnése miatt előfordulása pontszerűvé vált.
Magyarországon Aggtelek környékén és a zalai dombok között találkozhatunk vele. Világállománya fogyatkozó, veszélyeztetett, hazánkban is védett vadvirág, természetvédelmi értéke 50 000 forint. Ez is érzékelteti, mennyire megbecsült tagja a Kárpát-medence flórájának.
A hagymás növény tavasszal először keskeny leveleket nevel, ezek közül emelkedik ki a légies virágszár. A bimbó kinyílása után válik láthatóvá a magányos, lila, nagyméretű, csüngő virág. A szirmok maguk is kissé szögletes (kockás) alakzatot vesznek fel, amit tovább fokoz a halványlila, négyzetes mintázat.
A virág igézően szép, ami a liliomok között nem ritkaság. Ékességének köszönheti megritkulását is, hiszen a kirándulók gyakran nem tudnak neki ellenállni… Az elmúlt évtizedekben a tövek kiásása egyes termőhelyeken olyan tömeges volt, hogy az üde rét tavasszal úgy nézett ki, mintha egy éhező vaddisznókondát engedtek volna rá. Alkalomszerűen kertészetekben és faiskolai árudákban is felbukkan a mocsári kockásliliom, de a megvásárlásánál érdemes óvatosnak lenni, mert a védett növény tartása akkor is engedélyköteles, ha legálisan vettük.
A Magyar Természettudományi Múzeum által szervezett „Év vadvirága” választásnak elsődleges célja felhívni a figyelmet rejtett természeti értékeinkre. A védett növény természetben történő megtalálása nem könnyű, így aki szívesen látná a tavaszi napsütésben pompázó virágokat, annak a Füvészkert mocsári kockásliliomai ajánlhatók. Természetesen más botanikus kertjeinkben és arborétumainkban is előfordul, így Vácrátóton és Soroksáron is.
A turbánliliom az idén nem lett az év vadvirága, de – sportos kifejezéssel élve – a legjobb négy közé került. A növény középhegységi erdeink lakója, nagyobb, feltűnőbb, mint a kockásliliom, de mivel nagyobb élőhelyen fordul elő, és ahol él, ott nem képez népes populációkat, ezért kevésbé van kitéve a kipusztulás veszélyének.
Európa nagy területén megtalálható, de hogy Magyarország milyen fontos helyet foglal el a turbánliliom elterjedési térképén, azt jól mutatja, hogy 260 éve Linné, amikor leírta és elnevezte a fajt, még kicsit nagyobb hazánkat jelölte meg az egyik jelentős elterjedési területként. Linné a martagon fajnevet adta a növénynek, amely arra utal, hogy a görög mitológia szerint e növényből született Mars, a hadisten.Ritka_liliomok2A mediterrán térségben réges-régen ismert és dísznövényként ültetett liliom formája ihlette a hétköznapi nevét. A turbán- mellett a szintén keleties jelleget hangsúlyozó törökliliom és isztanbuli liliom néven is emlegetik Európában.
A turbánliliom hagymás növény, akár másfél méter magas, felálló szárat is nevelhet. Ezen a függőleges tengelyen tucatjával ülnek egymás felett a visszahajló szirmokról könnyen felismerhető virágok.
A teljes pompájában virágzó rózsaszín turbánliliom gyönyörű látvány. A XII. kerület erdeiben is találkozhatunk egy-egy példányával. Leszedni, kiásni nemcsak a 10 000 forintos természetvédelmi bírság veszélye miatt nem illendő, de a hagyma – és a növény többi része – méreganyagokat is tartalmaz. Ezt egyébként a népi gyógyászat is előszeretettel alkalmazta. Ínség idején a gyógykezelésen kívül étkezési célra is használták a hagymákat – persze, gondos előkészítést követően. Világállománya elég stabil és nagy kiterjedésű, így egyes lokális termőhelyeket kivéve nem veszélyezteti a visszaszorulás veszélye.

(Barta)