Terkepek_tajfutashoz

Térképek tájfutáshoz

A tájfutás hazánkban fokozatosan fejlődött ki a turista-terepgyakorlatokból. A nagy fordulópontot az 1970-es esztendő jelentette, ugyanis a tájékozódási futás akkor válhatott ki a Magyar Természetbarát Szövetségből, és alakulhatott önálló szakági sportszövetséggé.
Korábban az volt a merev felfogás, hogy a tájfutók az erdőben sportolnak, tehát tulajdonképpen turisták. A lényeges különbséget sokáig nem akarták tudomásul venni a sportért felelős emberek. Egy ideig a természetbarátok is idegenkedtek a leválástól, mert jelentős létszámcsökkenéstől tartottak.
A sportág nélkülözhetetlen kellékei a tájfutótérképek. Ezek kezdetben a rendes turistatérképek egyes kisebb területeinek lefényképezett kópiái voltak, azokba rajzolták be a versenyek útvonalát.
A turistatérképek méretaránya azonban nem elég a terep jellemzőinek tényleges ábrázolására, ezért az 1960-as évek közepétől már nagyobb, rendszerint 1:25 000 léptékű munkák jelentek meg, többnyire nyomdai eljárással. A minőségük és a küllemük 1968-tól nagyságrenddel javult, ekkor még a Cartographia vállalat készítette őket turistakivitelben. Később a katonai térképészet is segített, ám csak az erdős-mezős részeket lehetett ábrázolni, semmilyen lakott rész nem kerülhetett rájuk.
Ezt követően áttértek a svéd rendszerű színezésre, ami jelentősen eltér a turistafelfogástól, ám annál hasznosabb a tájfutóknak. A lényege, hogy a futást nehezítő növényzetet és egyéb terepeket egyre sötétebb színnel ábrázolják. Így egy szép szálerdő, amiben ritkán állnak a fatörzsek, és az aljnövényzete is gyér, akár a legvilágosabb felület is lehet rajta.
A gyakorlati használhatóság elősegítésére előbb 1:20 000, majd 1:15 000 lett az általános méretarány, de egyes helyekről 1:10 000, sőt 1:5000 arányban is jelentek meg térképek. Főleg az iskolások érdeklődésének felkeltésére még részletesebbek is készültek, ezek egy-egy lakótelep, kertes városrész vagy park alaprajzát mutatják, és a legkisebb pontok is szerepelnek rajta. A XII. kerület tájegységei közül a Széchenyi-hegy környékéről és a Városmajorról is született ilyen kiadvány.
Egy-egy környékről sokszor több lefedésben is készül tájfutótérkép, mert a versenyek útvonalai általában különböznek egymástól. A János-hegy és a Normafa környékéről például már megszámlálhatatlan méretarányú, színezésű, kivágatú munka jelent meg.
Ma már különlegességnek számít az apró, szinte fecni méretű máriamakki zsebtérkép, viszont a modern technikával készült, 1:5000 arányú Normafa-térkép valószínűleg sok sportbarát otthonában megtalálható. A tájfutótérképek alaposságuk miatt hasznosak a kirándulók és a szabadban barangolók számára is, és nemcsak a sportolók fogadják szívesen, hanem részletességük miatt fontos forrásai a helytörténeti munkának is.

(Balázs)