Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Szakkepzesi_borze_fiataloknak

Szakképzési börze fiataloknak

Tavaly módosult a szakképzési törvény. A két legfontosabb változás: eltörölték a szakképzési korhatárt (már nem csak 25 éves korig lehet ingyenesen szakmát tanulni szakképzési rendszerben), valamint nem egy, hanem két szakma megszerzését támogatja az állam. A Fővárosi Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya fiatalok számára szervezte meg a Tanulj SzakMÁt! Pályaorientációs és Szakképzési Börzét a hegyvidéki MOM Sport Uszoda, Sport- és Rendezvénycsarnokban.
„Bárki, aki úgy gondolja, hogy a jelenlegi szakmája helyett mást szeretne tanulni, pályát módosítana, ingyenesen megteheti. Természetesen meg kell felelnie az egyes szakmák egészségügyi követelményeinek” – mondta a rendezvény szervezői részéről Németh-Tóth Edit humánszolgáltatási referens.
A szakképző iskolák intézményfenntartója 2015. július 1. óta a Nemzetgazdasági Minisztérium, az intézménytípusok elnevezése megváltozott, szakközépiskolákból szakgimnáziumok, szakiskolákból szakközépiskolák lettek, a nappali iskolarendszerű oktatás korhatárát 21-ről 25 évre emelték. Országszerte, így a fővárosban is szakképzési centrumok jöttek létre, a hasonló szakirányú iskolákat tömörítve. Ezek listája letölthető a www.nive.hu weboldalról.
A szakmai, kamarai szervezetek minden évben kimutatják a hiányszakmákat, s az ezekben a képzésekben részt vevők tanulmányi ösztöndíjban részesülnek. Németh-Tóth Edit megemlített néhányat a jelenlegi tizenkilenc budapesti hiányszakmából: asztalos, gyakorló ápoló, hegesztő, magasépítő technikus, útépítő, víz-, csatorna- és közműrendszer-szerelő. A kamarák által támogatott szakmákon túl számos munkáltató keres mérlegképes könyvelőt, irodavezetőt, teherautó- és kamionsofőrt, autószerelőt. Az új törvény teremtette képzési lehetőségek a munkaerőpiacon állást kereső, szakképzetlen vagy elavult képzettséggel pályázók esélyeit kívánják javítani – szögezte le a szakreferens.
A börzén öt budapesti szakképzési centrum – a vendéglátó-ipari és humán, a gazdasági, a gépészeti, a komplex és a műszaki – 62 képzőintézménye jelent meg kiállítóként. Ezek mellett öt nem állami fenntartású iskola, továbbá több pályaorientációs és munkaerő-piaci szolgáltatásokat nyújtó partnerszervezet is képviseltette magát.
A kiállító intézmények a középfokú oktatás mellett iskolarendszeren kívüli felnőttképzéssel is foglalkoznak, így munka mellett is részt lehet venni az esti vagy levelező tanfolyamaikon. Az érdeklődők a börzén munkavállalási tanácsadó szakemberektől kaptak tájékoztatást, és önértékelő kérdőívek segítették őket a megfelelő szakma kiválasztásában.
Egy tanácskérő ifjú hölgy és édesanyja engedélyével belehallgattam az egyik pályaorientációs tesztbe. (Másoknak is ajánlom önmaguk tesztelésére a www.palyaorientacio.munka.hu honlapot.) Kiderült, hogy annak sem könnyű döntenie a továbbtanulásról, aki viszonylag széles érdeklődési körrel és jó képességekkel bír – ez esetben például jó rajzkészséggel. Szóba jöhetne az Iparművészeti Szakközépiskola, de „a művészi pályán való boldoguláshoz elegendő-e a tehetség?” – kérdezte aggódva az édesanya. Nos, igen, a szakmai sikerhez az alapos tudás mellett eltökéltség és szerencse is szükséges.

Balajthy Anna