Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Csaladi_Mikulas-varo_a_MOM_Sportban

Családi Mikulás-váró a MOM Sportban

Az idén is mozgalmas családi Mikulás-váró délelőttre hívta a hegyvidéki gyerekeket és szüleiket a MOM Sport Uszoda és Sportközpont. A fedett műfüves pályán megtartott rendezvényre több mint háromszázan jöttek el, és a gazdag programoknak köszönhetően senki nem unatkozott egy percig sem.
Nagy sikert aratott a MOM Sportba most először elhozott 3D planetárium. A 20 perces előadásokon fantasztikus, a bolygókat és a kozmoszt bemutató térbeli látványvilág elevenedett meg.
„Gyerekkoromban mindig csillagász szerettem volna lenni, végül mérnök lett belőlem. Szerencsére a kisfiam örökölte a csillagászat iránti szenvedélyemet, és ugyan még csak harmadik osztályos, már többet tud a különféle égitestekről, mint a legtöbb felnőtt – büszkélkedett Hegyi Zorán. – Mikulásra egy ezzel kapcsolatos könyvet kapott, ide is magával hozta. Bevallom, engem is elvarázsolt a 3D planetárium, ami Dani számára biztosan maradandó élményt jelent.”
Külön játszósarkot alakítottak ki a legkisebbeknek. A kézműves-foglalkozásokon különböző ajándéktárgyak készültek, az ünnepi díszeket és képeslapokat – a hajtogatott lufiállatkákhoz hasonlóan – mindenki hazavihette.
„Az óvodában már rajzoltam anyáéknak mikulásos és jézuskás díszeket, de nem sikerültek olyan jól, mint most. Ili maminak egy karácsonyfás képeslapot csinálok, a fa mellé odarajzolom Pogácsa kutyát, mert szereti a szaloncukrot” – mesélte Barabás Szonja, akit a nagynénje hozott el a rendezvényre.
„Szonja imádja a lufikat, de sajnos mindig sírás a vége, ha valamelyik kipukkad. Éppen ezért most több lufiállatkát is »begyűjtöttünk«, így talán nem lesz annyira bánatos, ha egyik-másik leereszt. Sajnos az öccse, Marci nem jöhetett velünk, mert megfázott, ezért neki is viszünk valami meglepetést” – mondta Beregi Ilona.
A vásári bábszínházban Vitéz Henrik csodálatos kalandjai szórakoztatták a gyerekeket, akik felesleges energiáikat az ugrálóvárban, vagy focizás, pingpongozás közben vezethették le. A szükséges sporteszközöket természetesen a szervezők biztosították. Amikor pedig elég bátorságot gyűjtöttek, a kicsik szép sorban felszálltak a Mikulás szánjára, hogy átvegyék a jól megérdemelt almát és szaloncukrot.

-ály