Kozmeghallgatast_tartott_az_onkormanyzat

Közmeghallgatást tartott az önkormányzat

A gyalogos- és gépkocsi-közlekedés problémái, veszélyei kerültek az önkormányzat idei közmeghallgatásának középpontjába. Természetesen szó esett más közérdekű témákról is: zavaró dohánybolt, patkányok és vízelvezetési problémák miatt ugyancsak felszólaltak a hegyvidéki lakók.

A Királyhágó utcából az Ugocsa utcába történő közvetlen visszafordulás tilalma kapcsán többen is felszólaltak a Hegyvidéki Önkormányzat 2016-os közmeghallgatásán. A hozzászólásokból kirajzolódott, hogy ebben az ügyben markáns különbség mutatkozik az autósok és a környéken élő gyalogosok szempontjai között.
Az Élhető Hegyvidékért Egyesület elnöke úgy vélte, „érthetetlen és logikátlan” a tilalom, ami miatt felesleges kerülőre kényszerülnek az autósok, és indokolatlannak tartotta azokat a bírságokat, amiket a helyszínre kihelyezett kamerák felvételei alapján az említett közlekedési szabályt megsértő járművezetőkre szabott ki az önkormányzat. Egy többgyermekes édesanya, valamint egy járókerettel közlekedő idős asszony viszont – akit nemrégiben a Böszörményi út egyik zebrájánál ütött el egy jármű – kiállt a Királyhágó tér jelenlegi forgalmi rendje mellett, mert az véleményük szerint a környéken élő gyalogosok biztonságát szolgálja.Kozmeghallgatast_tartott_az_onkormanyzat2Váczi János alpolgármester a közlekedési témával kapcsolatban hangsúlyozta: alapvető probléma, hogy az autósok egy része szabálytalanul fordul be az Ugocsa utcába, ezzel veszélyezteti a zebrán áthaladó gyalogosokat. A forgalomszabályozás a Budapest Közút hatásköre, amelytől az önkormányzat már kérte, hogy vizsgálja felül a csomópont kialakítását és az említett visszafordulási tilalmat. A fővárosi társaság azonban megerősítette korábbi álláspontját, miszerint nem kívánja megváltoztatni a régóta érvényben lévő forgalmi rendet – épp amiatt, hogy a főleg a kerületen kívülről érkező, az Alkotás utca irányába igyekvő autósok ne veszélyeztessék a gyalogosokat a zebrán való átkeléskor.
Az alpolgármester hozzátette, hogy a térfigyelő kamerák jelenlétére figyelmeztető feliratok mellett az Ugocsa utca szabályos megközelítését bemutató táblákat is kihelyezett az önkormányzat, valamint a Budapest Közút a Királyhágó utcában. Ezeken kívül a helyszínen tartott molinós tájékoztató akció, valamint a sajtómegjelenések is hozzájárultak ahhoz, hogy a járművezetők megértsék, hogyan kell szabályosan használni a Királyhágó téri kereszteződést. A legutolsó forgalomszámláláskor az derült ki, hogy az arra autózók már betartják a forgalmi rendet, s csak elvétve fordul elő szabálysértés.

*

Az Élhető Hegyvidékért Egyesület elnöke a Királyhágó utcai, éjjel-nappal nyitva tartó dohánybolt előtti italozást, hangoskodást, valamint a Kiss János altábornagy utca környékén észlelt patkányokat is szóvá tette. Pokorni Zoltán polgármester elmondta, felkeresték a dohánybolt tulajdonosát, aki ígéretet tett arra, hogy ezentúl biztonsági őrrel tart rendet az üzlete előtt.
A patkányok megjelenését illetően Kukó Melinda, a polgármesteri hivatal hatósági irodájának vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a rágcsálók irtását a fővárosi önkormányzat megbízásából a Bábolna Bio Kft. végzi Budapest egész területén, amely a lakossági vagy intézményi bejelentéseket követően 24 órán belül, ingyenesen elvégzi a szükséges beavatkozásokat. (A Bábolna Bio Kft. a 432-0412-es telefonszámon, a 432-0401-es faxszámon vagy a szolgaltatas@babolna-bio.com e-mail-címen várja a patkányokkal kapcsolatos bejelentéseket – a szerk.)
Az Irhás árok fejlesztéséért küzdő lakossági csoport vezetője köszönetet mondott az önkormányzatnak, hogy az elmúlt kilenc évben több kezdeményezésüket, mindenekelőtt a járdaépítést és egy új játszótér kialakítását is támogatta. Megemlítette ugyanakkor azt is, hogy a főváros beruházásában megépülő vízelvezető csatorna a megfelelő kapacitású vízbevezetők hiányában zivatarok alatt nem tudja befogadni az erdőterületről és a meredek mellékutcákról lezúduló vízmennyiséget, ami jelentős károkat okoz a környéken, és az útpályát alámossa, tönkreteszi. A lakók kérése kapcsán – miszerint ne csak a XII., hanem az érintett XI. kerületi szakaszokon is alakítsák ki a szükséges vízbevezetőket – Pokorni Zoltán elmondta, már felvette a kapcsolatot Hoffmann Tamás polgármesterrel, és hamarosan megtárgyalják a két kerületet érintő teendőket.

*

Egy nyugdíjas asszony a Trencséni utcából amiatt panaszkodott, hogy a környéken, a fogaskerekű vasút vonala alatti és feletti lakóterületek között meglehetősen nehéz átjárni gyalogosan, közúti kapcsolat pedig nem épült ki. A pályával párhuzamos gyalogosútvonalak is hiányoznak több szakaszon, a megállókat pedig sokan csak jelentős kerülővel tudják elérni.
Az önkormányzat munkatársa, Rózsa Zoltán tájékoztatása szerint a főváros megbízásából zajlik a fogaskerekű fejlesztésének előkészítése, a XII. kerület által támogatott tervek szerint új gyalogosútvonalakat, rámpákat, lépcsőket építenek majd a megállók könnyebb megközelítése érdekében. A Trencséni utca Diós árok felé történő meghosszabbítását ugyanakkor nem tervezik, a várható jelentős átmenő forgalommal ugyanis nem tudna megbirkózni a környék úthálózata.
Egy lakó a Sas-hegyről többek nevében azt javasolta az önkormányzatnak, hogy köztulajdonban tartva őrizze meg jelenlegi funkcióját a Hegyalja út–Sashegyi út–Vas Gereben utca által határolt ingatlan, amelyen jelenleg egy kis park és egy élelmiszerbolt található. Borsodi Klaudia aljegyző elmondta, hogy a terület rendeltetése nem változna, azon a továbbiakban is a környék ellátását biztosító kereskedelmi, szolgáltató funkciókat lehetne elhelyezni. Mivel az élelmiszerbolt épülete jogcím nélküli használóval terhelt, akivel már hosszú ideje nem tudnak megállapodni, ezért a terület rendezésére és ezzel együtt a környéken élők megfelelő kiszolgálására csak úgy lát esélyt az önkormányzat, ha az ingatlant jelen állapotában értékesíti.
Egy hölgy arra hívta fel az illetékesek figyelmét, hogy a Virányos út járdája a páratlan oldalon, a Napos út és a Sota Rusztaveli tér közötti szakaszon rendkívül elhanyagolt, rossz állapotú, míg a közelben, a Kútvölgyi úton található gyalogátkelőhely a lekopott festés miatt balesetveszélyessé vált. A polgármester válaszából kiderült, hogy a járdahibákat tavasszal kijavítják, míg a lekopott zebra újrafestését a főváros végzi el.

sz.