Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Manak_szolo_uzenetek

Mának szóló üzenetek

Huszonharmadik alkalommal nyitotta meg jászolkiállítását a Magyar Kézművességért Alapítvány a Magyarság Házában, és adta át a díjakat az országos pályázat győzteseinek. A XII. kerületből ezúttal hárman is a jutalmazottak közé kerültek: a Csaba utcai Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola 4. a osztálya (vezetőjük: Borosnyay Katalin), az eltérő fejlődésű gyermekek fejlesztését, terápiás segítését célul kitűző Kincs-Ő Alapítvány kerámiaszakkörének nevezettje, a 12 éves Pengő Borbála, valamint a Hegyvidéken élő Orient Enikő textil- és iparművész.
A negyedikes diákokat még egy megtiszteltetés érte, ők nyitották meg a tárlatot Bölcsőcske című énekes táncjátékukkal. „Ez a karácsonyi ünnepkör egy szokása – magyarázta Borosnyay Katalin tanítónő. – Kislányok járják egy bölcsővel a házakat, Jézus születését megelevenítve, a fiúk ezért voltak csak báránykák és mesélők. Mi Fehér Noémi kolléganőm koreográfiájával énekes táncjátékká formáltuk át az egészet.”
A Pannonia Sacra iskola tanulói már első osztályosként elmentek megnézni a jászolkiállítást, és arról ábrándoztak, hogy egyszer majd az ő alkotásuk is kikerül a falra. Most elérkezett az idő, hogy nekilássanak a munkának. A gyerekek párokban dolgoztak, agyagból formázva meg, ami eszükbe jutott a karácsonyról: a három királyokat, egy angyalt, egy templomot.Manak_szolo_uzenetek3„Az elkészült tizenhat négyzetből állítottuk össze a Megszületett! című kerámiaképet, középen a betlehemi jászollal és a szent családdal – mondta a tanítónő. – A diákoknak nagyon tetszett a végeredmény – és ezek szerint a zsűrinek is.”
Pengő Borbála a kitüntetéstől kicsit meghatódva mesélte: „Beteg lettem, most már gyógyulóban vagyok, az orvosok ajánlották, hogy az agyagozás jót tenne nekem. Nagyon megtetszett, kéthetente járok a szakkörbe, másfél órákat szoktam agyagozni, kerámiázni. A Betlehemi istálló című munkám az első, jó volt elkészíteni.”
Sztankay-Bedők Beáta szakkörvezetővel arról beszélgettünk röviden, hogy melyik gyerek ne szeretne sarazni, gyurmázni, s végül gyönyörködni saját alkotásában. „A puha, nedves agyag könnyen formálható – jegyezte meg –, közvetlenül hat minden érzékünkre. Illatos, a kéz bőrét kellemes taktilis ingerek érik. Látjuk, ahogy kezünk által újabb és újabb formákat ölt.”
Orient Enikő festett textilképe, az Éjszaka az úton a fővárosi önkormányzat alkotói díját nyerte el. „A pályázati kiírás úgy szólt, hogy a betlehemi első karácsony mának szóló üzenetét is igyekezzünk megfogalmazni alkotásunkban – mondta a művésznő. – A pásztorokat és a királyokat a csillag fénye vezette az éjszakában Betlehembe. A ma embere a sokszor gondokkal teli életútján a földre nézve botladozik. Képem arra szólít, hogy emeljük néha arcunkat a világosság felé.”Manak_szolo_uzenetek2

B. Anna