Vilagsztarok_jonnek_a_Hegyvidekre

Világsztárok jönnek a Hegyvidékre

A Jazzmikulás ajándékának is felfoghattuk azokat a bejelentéseket, amik a MOM Kulturális Központban december 6-án tartott sajtótájékoztatón hangoztak el. A XII. kerületben működő Get Closer rendezvényszervező iroda vezetője, Kleb Attila elmondta, hogy az idén első ízben lebonyolított háromnapos jazzfesztiváljukat jövőre március 24–26-ig rendezik meg, és világsztárok sora lép fel rajta.
A magyar jazz egyik emblematikus alakjának, a nyáron elhunyt Vasvári Pálnak állít emléket az első és második este színpadra álló két formáció, a Vasvári által alapított In Line és a róla elnevezett Vasvári String Trió. Mindkettőben (sőt a harmadik napon szereplőben is) a művész fia, Vasvári Márton basszusgitározik. Az In Line a jazz-rock kiemelkedő képviselője immáron csaknem három évtizede, a String pedig a francia roma-jazz nyomdokain haladó, mindenki által könnyen befogadható zenét játszik. A harmadik magyar fellépő a Kárpáti Dódi Priváti Project, amelyet a Quimbyből jól ismert trombitás vezet.
A jazzgitározás meghatározó alakja, John Scofield március 24-én a Country for Old Men című új projektjét mutatja be kvartettjével. Ebben az amerikai country legendás mestereinek kompozícióit jazzesítik. Másnap a jazztörténet egyik legnagyobb bőgőse, Ron Carter ad koncertet, partnere a világhírű harmonikaművész, Richard Galliano lesz. Végül vasárnap este új felállással, új programmal lép pódiumra a jazz és az instrumentális pop között egyensúlyozó Erik Truffaz kvartettje. Doni Doni (Lépésről lépésre) című műsoruk névadója az afrikai etno-jazz.
A fesztivált a Lengyel és a Francia Intézet is támogatja. A program idején lengyel fotóművészek jazzképeiből láthatunk kiállítást, a fellépők sorában pedig öt francia zenészt találunk. Pokorni Zoltán polgármester a sajtótájékoztatón örömét fejezte ki, hogy másodszor is megrendezik a rangos eseményt, amely nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a MOM fontos színhellyé váljon a főváros kulturális térképén.
Kleb Attila a végére is hagyott egy szenzációs bejelentést: május 2-án Chick Corea lép fel a MOM Sportban Eddie Gomez (bőgő) és Brian Blade (dob) társaságában.

Márton Attila