Kora_tavasszal_nyilik_a_hunyor

Koratavasszal nyílik a hunyor

A Helleborus tudományos névvel illetett nemzetség neve görög eredetű, jelentését leginkább talán a „veszélyes eleség” kifejezéssel lehetne körülírni, ugyanis a növény minden része erősen mérgező. A hunyorfélék rokonsága mindössze kéttucat fajt számlál, ezek Közép-Európában, tágabban Eurázsiában élnek.
Hazánk hegységeit járva három fajával találkozhatunk: a márciusban nyíló pirosló hunyorral, a jelentéktelen megjelenésű kisvirágú honyorral és a korai illatos hunyorral. Mindhárom védett, természetvédelmi eszmei értékük tízezer forint.
A hazai fajok érdekes növénytani jellegzetességet mutatnak, ugyanis bár azonos igényekkel bírnak, és hasonló életmódot folytatnak, földrajzilag szigorúan elkülönülten élnek: a pirosló hunyor az Északi-középhegységben, a kisvirágú a Dunántúli-középhegységben, az illatos pedig a Mecsek környezetében. A három faj képviselői ugyanúgy a meszes talajú bükk- és gyertyánostölgy-erdők aljnövényzetében fordulnak elő, mégsem telepednek meg a másik területén. Mivel nem érintkeznek, hibrideket sem képeznek.
A hunyort gyakran szokták – tévesen – örökzöldnek nevezni, mert bár lágyszárú növény, mindig van zöld levele. Ez ugyanis mindaddig megmarad, amíg ki nem hajt a következő. A szárat körülölelő levél tenyeresen összetett, a széle fűrészes.
Virágzás idején a friss levelek koronaként magasodnak a virág fölé. A virágok szirmai valójában a színes csészelevelek. A valódi sziromlevelek a porzók körül helyezkednek el, s mézkiválasztó mirigyekké alakultak át. A virágok mérete elérheti a 10 centis átmérőt is, színük az alapfajok esetében jellegzetes: a pirosló hunyoré sötétlilás, a kisvirágú és az illatos hunyoré élénkzöld.
Minden hunyor erősen mérgező; a piroslót a népi gyógyászatban használták. Gyökerének kivonatával leginkább ízületi, ideg- és izomfájdalmakat csillapítottak, külsőleg vagy injekciózva. Mivel hatóanyaga nagyon erős, a humánegészségügyből lassan kiszorult, ma már csak homeopátiás készítményekben lehet megtalálni.
A legelő haszonállatok fülébe tett hunyorgyökérrel korábban olyan gyulladást idéztek elő, ami élénkítette a birka vagy a szarvasmarha immunrendszerét, ezáltal javította az általános ellenálló képességét. Ma a hunyort ilyen módon már nem használják, de az állatgyógyászatban még alkalmazzák hatóanyagát.
A vadon élő hunyor nem telepíthető át a kertbe, de a kertészeti árudák rengeteg nemesített változatot kínálnak. Ezek között az eredeti öt szirom sokszorosát nevelő, telt virágú fajták, a szokatlan virágalakúak és a váratlan színváltozatok is megtalálhatók.
A majdnem fekete, kék, rózsaszín, fehér és sárga hunyorok virágai rendszerint messze nem olyan élénk színűek, mint például a rokon boglárkáké, de a kora tavaszi időszakban nincs is versenytársuk, amelyik elhomályosítaná ragyogásukat. Ráadásul a hunyorok virágai megporzás után is megmaradnak, így akár hónapokon át díszítenek, igaz, ilyenkor a porzók helyét a magtokok veszik át a virág közepén.
Egyes változatok már november végén kinyílnak, és akár februárig, márciusig töretlenül virágoznak. Mások ekkor kezdik virágzásukat, ami május elejéig is eltarthat. Az egyszínű hunyorok mellett cirmos, pettyes és mintás szirmúak is léteznek, ezekből az árvácskákat helyettesítő, tartós és különleges ágyások nevelhetők akár a kertben, akár erkélyládában.
A hunyor életciklusa lehetővé teszi, hogy hagymás növény módjára hajtassuk. Ehhez a fejlett töveket ősszel cserépbe kell ültetni és a szobába vinni. A viszonylagos meleg hatására a növény gyors fejlődésnek indul, és karácsonyra virágba borul.
Érdemes azonban figyelembe venni, hogy a nemzetség csak korlátozott mértékben kedveli a meleget és a fényt. Egy hűvös, félárnyékos sarok tökéletes hely lehet a számára, míg a radiátor mellett, a napsütötte ablakban biztosan nem teljesíti be a hozzá fűzött elvárásokat.

(Barta)