Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Az_elso_osztalyba_vagyik_az_YBL_vizilabdacsapata

Az első osztályba vágyik az YBL vízilabdacsapata

Mozgalmasan telt az elmúlt fél év a hegyvidéki YBL Waterpolo Club háza táján. A MOM Sport Uszoda és Sportközpontban öt évvel ezelőtt végleges otthonra találó felnőtt-vízilabdacsapat vezeti az OB I/B bajnokság B csoportját, és az utánpótlás is egyre szebb eredményeket ér el. A részletekről Köllő Attila vezetőedzőt kérdeztük.

Magabiztosan vezetik az OB I/B egyik csoportját. A cél az első hely?

– Ahogy mindig, a bajnokság megnyerése a cél, ez nem is lehet kérdés! Erre minden esélyünk megvan. Egyedül a második helyezett Neptun vert meg minket, de feltett szándékunk, hogy február huszadikán, a pontvadászat folytatásakor visszavágunk. Az alapszakasz befejezése után, április közepén jön a rájátszás, a két csoport első négy helyezettje küzd a bajnoki elsőségért úgy, hogy a csoporttársaik ellen elért pontokat viszik magukkal, és a másik csoport négyesével oda-vissza játszanak. A végső sorrend és ezzel a feljutás június közepén dől el.

Hogyan készülnek a tavaszi menetelésre?

– Rengeteg munka és kemény edzések várnak a fiúkra. Február elején ismét részt veszünk egy nemzetközi tornán a felvidéki Nyitranovákon, a cseh válogatott, a Hannover és a házigazdák ellen játszunk. Tavaly büntetőkkel kaptunk ki a nyitranovákiaktól, akik egyébként több válogatottal büszkélkedhetnek, másodikak lettek a bajnokságban; most szeretnénk revánsot venni. Sajnos az egyik centerünk, Kóros Attila vállműtéten esett át, így rá nem számíthatunk. Sikerült viszont erősítenünk, Jávor Dániel a KSI-től igazolt hozzánk, tőle a támadójáték javulását várjuk. Legalább ennyire fontos, hogy a keret együtt maradt, az YBL igazi ereje ugyanis a csapategységben rejlik.

Már kétszer szerepeltek a legjobbak között. Ha ismét sikerül a feljutás, mi kell ahhoz, hogy hosszú távon megragadjanak az OB I-ben?

– Elsősorban támogatókra lenne szükségünk. Húsz-huszonöt millió forintból már ütőképes csapatot lehetne építeni, jelenleg azonban ennek csak a töredéke a költségvetésünk. Nálunk mindenki amatőr, a játékosok nem kapnak fizetést. Folyamatosan keressük a lehetőségeket, a szponzorokat, mert azt szeretnénk, hogy stabil első osztályú vízilabdacsapata legyen a Hegyvidéknek.

Ahhoz, hogy az első csapat sikeres legyen, a korosztályos együtteseknek is jól kell szerepelniük. Ezen a téren hogy állnak?

– Egyelőre nincsenek topcsapataink, inkább a középmezőny felső részéhez tartozunk, de azon vagyunk, hogy minden évben előrébb lépjünk. A 2015–16-os szezonban gyarapodott az utánpótlásunk, ugyanis a 2005-ben születetteket elindítottuk a Baby Bajnokságban. Ezzel a legkisebbektől a legidősebb, szenior korosztályig minden bajnokságban szerepel YBL-csapat, ami igazi kuriózum, ezt egyetlen más klub sem mondhatja el magáról. Ráadásul rendszeresen edz egy amatőr csapatunk is, bajnokságban nem szerepel, csak a sportág szeretete és a mozgás öröme miatt járnak le tagjai az uszodába. Széles tehát a bázisunk, igyekszünk mindenkinek hasznos időtöltést biztosítani.

A 2003-as csapatuk nemrégiben rangos nemzetközi tornán szerepelt az olaszországi Lignanóban, nem is rosszul.

– Tizenhat résztvevő közül a nyolcadik helyen végeztek a srácok, ami nagyszerű teljesítmény, tekintve, hogy Európa élcsapataival kellett felvenniük a küzdelmet. A tornát kísérleti szabályokkal rendezték: ennek legfontosabb eleme, hogy a támadó játékos csak öt másodpercig tartózkodhat center pozícióban. A változtatás hasznos lehet a sportág számára, látványosabbá teheti a mérkőzéseket, több akciót és több mozgást követel meg a támadók részéről. Szeretnénk minél többet hasznosítani a tornán tapasztaltakból, hiszen láttuk, hogy ebben a korosztályban miben járnak előttünk az olasz, spanyol és horvát gárdák.

Mi kell ahhoz, hogy még jobb legyen a hegyvidéki vízilabda?

– Azon dolgozunk, hogy egységes játékstílus határozza meg minden csapatunkat, mert akkor lehet igazán sikeres a klub, ha az utánpótlás-játékosaink kortól függetlenül képesek ugyanabban a rendszerben vízilabdázni. Így, ha eljön az ideje, gond nélkül be tudnak kapcsolódni a felnőttcsapat munkájába. Sok még a tennivaló, de biztos vagyok benne, hogy megoldjuk a feladatot, hiszen az összes edzőnk ugyanazokat az elveket vallja, egy irányba húz, és mindent megtesz az előrelépés érdekében.

-os

 

További információk a hegyvidéki vízilabdáról: www.yblpolo.hu