Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez


Ulesezett_a_kepviselo_testulet1

Ülésezett az önkormányzati képviselő-testület

Nem ért egyet az önkormányzat az Európai Unió Tanácsa által elfogadott kötelező betelepítési kvótával – erről hozott határozatot a képviselő-testület a legutóbbi ülésén. Döntés született a helyi jelentőségű építészeti értékek védetté nyilvánításáról, valamint négy Alkotás utcai telek értékesítési pályázatának újbóli kiírásáról is.

Váczi János alpolgármester a legutóbbi testületi ülésen képviselő-testületi előterjesztésében kiemelte, hogy tavaly, elsősorban Ázsiából és Afrikából, több mint egymillió illegális bevándorló jött Európába, közülük mintegy 400 ezren a nyári határzárásig Magyarországon át érkeztek az unió területére. Ezt követően átrendeződött a migránsok útvonala, az országunktól délre fekvő szomszédjainkon keresztül ma is ezrével lépnek át az EU területére olyan emberek, „akiknek származásáról, indíttatásáról, céljairól és szándékairól vajmi keveset tudunk”.
„A kötelező betelepítési kvóta nem ad választ az ellenőrizetlen migráció problémájára: nem tudni, ki a háborús menekült, és ki a gazdasági bevándorló, továbbá kik a bűnözők, vagy a terroristák. Az elmúlt hónapok párizsi, brüsszeli, kölni eseményei arra mutattak rá, hogy a migráció, valamint a terrorizmus és a bűnözés erősödése között van összefüggés” – indokolta az alpolgármester, miért szükséges állást foglalniuk az Európai Unió Tanácsa által szorgalmazott eljárással szemben, amely alapján a tagországoknak kötelezően kellene vállalniuk az unión kívüli országokból érkezők befogadását. Ezt a döntést egyébként már több tagország is megtámadta az Európai Unió Bíróságán.
Váczi János szerint az EU tagországainak az illegális bevándorlás problémáját közösen kell kezelniük, jelenleg azonban az országok között nincs egyetértés ebben a kérdésben, sőt, az egyes tagállamok álláspontja is gyakran változik – jó példa erre Ausztria, amely korábban határozottan elítélte a határok lezárását, most azonban ideiglenesen hatályon kívül helyezi a schengeni megállapodást, amit határellenőrzés bevezetésével próbál meg betartatni. „Először a határokat kell megerősíteni, és csak ezután érdemes kvótáról beszélni, amely a jelenlegi helyzetben semmit sem tesz az ellenőrzés nélküli migráció megakadályozása érdekében” – jelentette ki az alpolgármester.Ulesezett_a_kepviselo_testulet2A kvótakérdés képviselő-testületi vitájában az ellenzéki képviselők közül többen is kifogásolták az előterjesztés tartalmát, elsősorban azért, mert nem vizsgálja kellően összetett módon a migráció problémáját – Váczi János válaszából azonban kiderült, hogy ez most nem is volt cél, kizárólag a kvóták ügyében kívánt állást foglalni az önkormányzat. Emiatt a testületi többség csak az eredeti előterjesztést, a kvótarendszerrel egyet nem értő állásfoglalást hagyta jóvá, és elutasította azokat a témához közvetlenül nem kapcsolódó ellenzéki módosító indítványokat, amiket a magyar emberek elvándorlásával, az egészségügy működési gondjaival, valamint az agglomerációs közösségi közlekedés finanszírozási problémáival kapcsolatban bocsátottak szavazásra.
Szintén döntött a testület az Alkotás utca és a Csörsz utca sarkán található négy üresen álló önkormányzati tulajdonú telek értékesítési pályázatának újbóli, harmadik alkalommal történő kiírásáról. Az értékesítési eljárás kapcsán az ellenzéki képviselők úgy vélték, hogy a telkek összértéke miatt a korábbi pályázatokat is testületi jóváhagyással kellett volna kiírni (ezekről a tulajdonosi és városfejlesztési bizottság határozott), megjegyezték továbbá, hogy az előterjesztésben bővebb tájékoztatást kellett volna kapniuk arról, milyen lépéseket tett eddig az önkormányzat a terület hasznosítása érdekében.
Pokorni Zoltán polgármester a testületi ülésen részletes tájékoztatást adott a képviselőknek az ingatlanértékesítési pályázat hátteréről, hangsúlyozva: már több éve azon dolgoznak, hogy egy értéktelen területből értéket teremtsenek. Hozzátette azt is, hogy a munka még nem ért véget, de remélik, hogy rövidesen megtalálják azt a vevőt, akinek jelentős, várhatóan több mint kétszázmillió forintos haszonnal értékesíthetik a korábban hasznosíthatatlan telkeket.
A képviselő-testület három épület védetté nyilvánításáról is határozott: helyi (kerületi) védelemben részesült a Városmajor utca 26/d, a Krisztina körút 19., valamint a Széll Kálmán tér 20.–Ignotus utca 9. szám alatti épület. A Rácz Aladár út 55.–Kázmér út 14. címen található épület helyi jelentőségű védettségét ugyanakkor megszüntették, mert az a 2000-es évek elején jelentősen átépült. A Felhő utca 16. szám alatti egykori „vadászház” védelme sajnos szintén okafogyottá vált, az ugyanis néhány héttel ezelőtt leégett és menthetetlenül elpusztult.
Személyi kérdésekkel is foglalkozott a testület: a képviselők Dezső Tündét nevezték ki ötéves időtartamra a Hegyvidéki Egészségügyi Központ intézményvezetőjének. Emellett emléktábla elkészítéséhez is támogatásukat adták, ezt az önkormányzat a 2014-ben elhunyt Sztankay István, a Nemzet Színésze egykori lakóházánál, a Városmajor utca 10-es számú ház falán avatnák fel februárban, a művész születésének 80. évfordulója alkalmából.

sz.