Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Hitet_erot_adnak_a_betegeknek

Hitet, erőt adnak a betegeknek

Díjátadó ünnepséget szervezett a Hegyvidéki Önkormányzat a kerületi egészségügyi dolgozóknak a Semmelweis-nap alkalmából. Külön köszöntötték az alapítása huszadik évfordulóját ünneplő Otthoni Szakápolási Szolgálat jelenlegi és nyugállományba vonuló munkatársait, akik az elmúlt két évtizedben mintegy hatezer betegnek nyújtottak segítséget saját otthonában.

„Minden nehézség ellenére hitet, erőt tudnak adni a betegeknek. Az önök pozitív személyisége, hozzáállása visz lelket az egészségügybe” – méltatta az egészségügyi dolgozókat és áldozatos munkájukat Fonti Krisztina az önkormányzat által rendezett Semmelweis-napi ünnepségen a MOM Kulturális Központban.
A sok hétköznapi probléma miatt kezdi elveszíteni varázsát a szakma – fogalmazott a hegyvidéki alpolgármester. Szerinte éppen ezért fontos, hogy olyan intézkedések szülessenek, amik megálljt parancsolnak a kedvezőtlen folyamatoknak, és hozzájárulnak ahhoz, hogy az egészségügyi dolgozók megfelelő körülmények között és elismerés mellett tudják végezni a munkájukat. A napokban a kormány által bejelentett béremelés és más intézkedések minden bizonnyal erősítik majd az anyagi és erkölcsi megbecsülésüket – tette hozzá.
„A betegek nem feltétlenül luxuskörülményekre, inkább hosszú várakozás nélküli, szakszerű ellátásra, valamint sokrétű szűrésekre vágynak. Ennek érdekében a lehetőségeihez mérten igyekszik mindent megtenni az önkormányzat” – mondta Fonti Krisztina.
Az ünnepségen elhangzott, hogy az évek óta működő Hegyvidéki Egészségprogram az óvodáskortól az időskorig a kerület minden lakóját igyekszik megszólítani. Az ellátás körülményeinek javítását szem előtt tartva az önkormányzat tervezi, hogy az összes kerületi fenntartású rendelő közös helyiségét felújítja 2019 nyaráig. A Böszörményi úti gyermekrendelő az idén átköltözik a Böszörményi út 20–22. szám alatti irodaházba, ahol az eddigi egy helyett két rendelőt alakítanak ki a négy praxis számára. A remények szerint rövidesen megállapodás születhet az új hegyvidéki szakrendelő létrehozásáról, amelynek a Kútvölgyi klinika járóbetegtömbje biztosítana helyet.
Fonti Krisztina alpolgármester, Menyhárt Éva, az önkormányzat egészségügyi és szociális bizottságának tagja, valamint Müller Csaba, a polgármesteri hivatal népjóléti irodájának vezetője elismeréseket adott át a kiemelkedő munkát végző kerületi egészségügyi dolgozóknak. Bukodiné Baumgartner Erzsébet, a Normafa környékén lakó gyerekeket harminchárom éve ellátó körzeti védőnő Hegyvidék Egészségügyi Ellátási Díjban részesült, Trembeczkiné Árkosy Tímea szakápoló pedig, aki megalakulása óta az Otthoni Szakápolási Szolgálatnál dolgozik, s 2016 februárja óta vezeti is azt, polgármesteri elismerő oklevelet kapott.
Móga Sándornénak, a Szilágyi Erzsébet fasori védőnői szolgálatnál negyvenegy éve dolgozó területi védőnőnek és dr. Török Katalinnak, a XII. kerületben 1987 óta praktizáló, tudományos és ismeretterjesztő feladatokat is vállaló családorvosnak abból az alkalomból gratulált az önkormányzat, hogy július 1-jén Pro Sanitate-díjat vehettek át Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől. Dr. Sepp Csaba házi gyermekorvost ugyancsak köszöntették, őt a Semmelweis Egyetem rektora és dékánja Aranydiplomában részesítette az ötven éven át végzett értékes szakmai tevékenységéért.
Emléklapot kapott az alapítása huszadik évfordulóját ünneplő Otthoni Szakápolási Szolgálat kilenc jelenlegi és nyugdíjas munkatársa. Ők az elmúlt két évtizedben mintegy hatezer betegnek nyújtottak segítséget saját otthonában. Az intézményt húsz esztendőn át vezető Varga Ilonát és helyettesét, Fazekasné Vereb Annát, továbbá Domokos Erzsébetet, a kerület családvédelmi védőnőjét külön is köszöntötték nyugdíjba vonulásuk alkalmából.
A kerületi egészségügyi dolgozóknak rendezett ünnepségen dr. Szolnoki Lajos háziorvos lánya, Szolnoki Vékás Olívia adott műsort. A Városmajori Gimnázium tanulója – aki hatéves kora óta közel hetven alkalommal színesítette művészi produkcióival a Hegyvidéki Egészségklub előadásait – ezúttal Reményik Sándor-verseket szavalt, Mozart-, Chopin- és Mendelssohn-műveket adott elő zongorán, valamint megosztotta a középiskolai közösségi szolgálat keretében szerzett tapasztalatait arról, milyen felemelő érzés másokon segíteni egy idősotthonban.

z.