A jégkorong-világbajnokság után Amerikában bizonyítana Stipsicz Bence
Hetvenhét év után nyert újra meccset a magyar válogatott az „A-csoportos” jégkorong-világbajnokságon. Bár a történelmi győzelem ellenére – a fehéroroszokat korábban egyszer sem sikerült két vállra fektetni – a magyarok kiestek az elitcsoportból, mégis kivívták az ellenfelek elismerését: a nagy jéghokinemzetek visszavárják a mieinket a legjobbak közé. A világbajnoki menetelés részese volt a hegyvidéki Stipsicz Bence, aki hamarosan az Egyesült Államokban is megmutathatja tehetségét.
A jégkorong „szerelem” volt első látásra?
– Így is lehet mondani, de az igazság az, hogy nem nagyon akartam mással foglalkozni, tulajdonképpen beleszülettem a jégkorongba. Még csak négyéves voltam, amikor a nagypapám, aki régen hokizott, vett nekem egy pár korcsolyát, és levitt a pályára. A műjégen láttam először jégkorongedzést, és rögtön elcsábultam. Szerencsém volt, mert az edzők nem tanácsoltak el, így aztán semmi sem akadályozhatott meg abban, hogy jégkorongozó legyek.
Mennyire előny, hogy korán megismerkedett a sportággal?
– Sok olyan kiváló játékost ismerek, aki később kezdett el jégkorongozni, mint én, tehát önmagában ez nem jelent előnyt. Az viszont biztos, hogy fiatalabb korban könnyebb megtanulni az alapokat.
A jégkorongot sokan durva sportnak tartják. Mi erről a véleménye? Van ok az aggodalomra?
– Szerintem nincs! Természetesen a hoki nem képzelhető el ütközések nélkül, azonban nem erről szól a sportág. Az ütközést nem szabad összekeverni a durvasággal, hiszen az egy technikai elem, ami arra szolgál, hogy az ellenfél játékosát elválasszuk a korongtól. Senki nem akar sérülést okozni a másiknak, éppen ezért az ütközésnek megvan a maga helye és módja. És persze a védőfelszereléseket is azért viseljük, hogy megóvjanak minket a véletlen balesetektől.
A Hegyvidékről meglehetősen sokat kell utazni a legközelebbi jó minőségű jégpályáig. Nem okozott ez nehézséget az edzésre járáskor?
– Sajnos régebben valóban nagy volt a távolság, ezért kisebb koromban sokat fuvaroztak engem a szüleim és a nagyszüleim. Amikor már idősebb voltam, busszal jártam, ami egyébként gyorsabb, mint az autó, mert nem kell a dugóban állni. Az idén a felnőttcsapattal a Tüskecsarnokban edzhettünk, ami sokkal közelebb esik az otthonomhoz, ráadásul amióta megszereztem a jogosítványomat, sokkal könnyebben mozgom a városban.
Nemrég érettségizett a Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnáziumban. Hogyan segítették a tanárai a karrierjét a diákévek alatt?
– Az első osztálytól kezdve a Tamásiba jártam, rengeteget köszönhetek ennek az iskolának. A családommal egy ideig az Egyesült Államokban éltünk, amikor visszajöttünk, sokat segítettek a tanáraim, akik valóban egyengették az utamat. Ez különösen az utolsó évben volt fontos, amikor magántanulóként tettem le a vizsgáimat, majd az érettségit. Külön szeretném megköszönni Hajnal Gabriella igazgatónak, Fajt József és Meskó Gyula igazgatóhelyetteseknek és az osztályfőnökömnek, Bányai Petrának a rengeteg munkát. Nagyon fontos volt, hogy az osztálytársaim mindvégig pozitívan álltak a sportkarrieremhez, ez is kellett ahhoz, hogy különösebb probléma nélkül el tudjam végezni a gimnáziumot, és jó eredményekkel érettségizzek.
Amerikában már sok mindent megtanulhatott a játékról, mégis Magyarországon lett ismert jégkorongozó. Mi a különbség a tengerentúli és a magyar képzés között?
– Sok minden más, de a legszembetűnőbb különbség a számokban és a hozzáállásban mutatkozik meg. Amerikában annyi gyerek hokizik, hogy ha valaki nem olyan ügyes vagy erős, akkor rögtön keresnek a helyére egy másikat. Ezzel szemben itthon, éppen a szűkös merítési lehetőség miatt, inkább próbálnak mindenkit megtartani. Ezért az USA-ban már a fiatalok meccsén is hajtósabb, agresszívabb a játék, több az ütközés.
A jéghokiban a gyorsaság, a korongbiztonság mellett az erőnek is fontos szerepe van. Hogyan fejleszti a fizikumát?
– Valóban, erősnek, gyorsnak és robbanékonynak kell lenni. Jelenleg éppen a nyári felkészülés közepén tartunk, ilyenkor inkább szárazon edzünk, főleg konditerembe, valamint futni és úszni járunk. Mindenki kap egy nyári programot a csapatától, amit teljesíteni kell. Emellett az sem mindegy, mit eszünk, hiszen a táplálkozás nagyon fontos az erőnlét és a fittség szempontjából. Természetesen ilyenkor azért a szórakozásra is jut egy kis idő, ez arra elég, hogy néhány napra kiszellőztessük a fejünket.
Tagja lehetett az „A-csoportos” elit felnőtt-világbajnokságra kijutó és ott remekül játszó válogatottnak. Hogyan élte meg azokat a napokat, milyen érzés volt, hogy egy egész ország szurkolt a csapatnak?
– Mindnyájunk számára óriási megtiszteltetést jelentett felvenni a magyar mezt a világbajnokságon, és a legjobbak ellen pályára lépni. A szurkolás is elképesztő volt, ahogyan otthonról is rengeteg támogatást, biztatást és szeretetet kaptunk. Ezt nem lehet elégszer megköszönni.
Hamarosan visszatér az Egyesült Államokba. Milyen tervekkel vág neki a nagy kalandnak?
– Elsősorban be kell bizonyítanom, hogy ott a helyem a világ egyik top juniorligájában. Mielőbb meghatározó játékos szeretnék lenni, folyamatosan javulni és fejlődni, mert a lehető legmagasabb szintre akarok eljutni. Eddig minden jól alakul, igazán elégedett lehetek a karrieremmel, de tudom, még rengeteg munka vár rám, hogy megvalósítsam az álmaimat.
Több helyen nyilatkozta, hogy a sport mellett a tanulást sem hanyagolja el. Ha nem lenne sikeres jégkorongozó, mivel foglalkozna a jövőben?
– Igen, nekem valóban nagyon fontos a tanulás, ezért is megyek ki Amerikába, ahol a juniorbajnokság után már jövőre bemutatkoznék az egyetemi ligában, az NCAA-ben. Ha nem utazom el a felnőtt-világbajnokságra, akkor kémiából és biológiából is érettségiztem volna, mert ezek a tárgyak érdekelnek a leginkább. Azt már eldöntöttem, hogy ha bekerülök egy amerikai egyetemre, ott is valamilyen formában a biológiával foglalkozom majd.
-os