Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A_masodik_utemnel_tart_a_Normafa_rehabilitacio

A második üteménél tart a Normafa-rehabilitáció

A képviselő-testület elfogadta a Normafa rehabilitációjával kapcsolatban eddig megvalósuló fejlesztésekről és az idei munkálatokról szóló beszámolót, valamint egy aláírásgyűjtés elindításáról határozott júliusi ülésén. A petíció célja, hogy az M1–M7 autópályák bevezető szakaszán kialakított új, kétszintű csomópontból a városközpont felé tartó autósok továbbra se kanyarodhassanak a Beregszász út felé, mert menekülőútként használnák a Hegyvidék erre alkalmatlan úthálózatát.

A Normafa rehabilitációja kapcsán eddig megvalósuló, valamint az idén befejeződő munkákról kaptak részletes tájékoztatást a képviselő-testület tagjai a legutóbbi ülésükön. Az írásos beszámolóból kiderül, hogy a Normafa területére vonatkozóan – miután azt az Országgyűlés 2013-ban az önkormányzat vagyonkezelésébe adta – elkészült egy Natura 2000 hatásbecslés, amely a törvényben megfogalmazott lehetőségek környezetre gyakorolt lehetséges hatásait vizsgálja. A vizsgálat megállapításait figyelembe véve pedig megszületett a Normafa Park mint közösségi parkerdő és történelmi sportterület rehabilitációját alátámasztó megvalósíthatósági tanulmány.
A környezeti hatásbecslés, a megvalósíthatósági tanulmány és a helyi népszavazás eredménye alapján tavaly az első ütem részeként rendbe tették a hegygerincen haladó fő gyalogosútvonalat, valamint öt helyen találkozási pontokat alakítottak ki padokkal, asztalokkal, hulladékgyűjtőkkel, kerékpártárolókkal, információs táblákkal és irányjelző oszlopokkal. Teljesen felújították az Anna-réti játszóteret, ahová különböző korosztályoknak való, a természeti környezetbe illeszkedő új játszóeszközöket helyeztek ki, továbbá ivókutat és illemhelyet telepítettek.
Az idén megvalósuló második ütemben átépítik a Jánoshegyi utat a Normafa és a Libegő felső végállomása között: a meglévő út keresztmetszetében öntött gumiburkolatú futóútvonalat, zöldsávot, valamint forgalomkorlátozott – sorompókkal is védett – utat alakítanak ki, ahol a közvilágítást is fejlesztik környezetkímélő, mozgásérzékelő LED-lámpákkal. Most is kihelyeznek új padokat, asztalokat, hulladékgyűjtőket, információs és tájékoztató táblákat.
A közelmúltban befejeződött a Normafa Síház melletti meglévő illemhely rendbetétele, továbbá hamarosan a Libegő felső végállomása előtti játszótérnél is telepítenek egy mosdót. A síházhoz közeli területen fitneszpályát hoznak létre felnőtteknek változatos erősítő és húzódzkodó eszközökkel.
Pokorni Zoltán polgármester az ülésen elmondta, hogy az Eötvös út, valamint a fogaskerekű vasút új nyomvonalának kialakítása érdekében elindult az egykori Hotel Olimpiát is magában foglaló ingatlanok kisajátítási folyamata. Mivel a tulajdonosok elutasították a vételi ajánlatot, az önkormányzat kérte a kormányhivatalt, jelöljön ki igazságügyi szakértőt, aki megállapítja a kisajátítási eljárásban alkalmazható árat.
A Jánoshegyi úti Sport Hotel egy elhúzódó jogvita után most került vissza a korábbi bérlőtől a nemzeti vagyonkezelőhöz, amely az állapotfelmérést követően hamarosan az önkormányzat birtokába adja az épületet. A polgármester hozzátette: a Sport Hotel radikális visszabontására tesznek majd javaslatot, abban ugyanis a Jánoshegyi úti autóforgalom korlátozása miatt nem tudnának elhelyezni jelentős intézményi funkciókat, és az épület leromlott állapota miatt a felújítás is rendkívül drága lenne.
Létrejött a Téli Sportokkal Kapcsolatos Környezeti Hatásokat Vizsgáló Testület, a képviselők a tavalyi Normafa-népszavazás alapját adó önkormányzati határozatra tekintettel döntöttek a megalakításáról. A grémium feladata a tervezett sífutópálya-, szánkópálya-fejlesztések hatásainak vizsgálata, valamint a használatból eredő kockázatok figyelemmel kísérése a Normafa természeti, környezeti értékeinek védelme céljából. A polgármester a környezetvédelmi és közbiztonsági bizottság által javasolt környezetvédelmi szakembereket kéri fel tagoknak, határozatlan időre.
Aláírásgyűjtés elindításáról is határozott a képviselő-testület. A kerület lakói ily módon támogathatják az önkormányzat törekvését, hogy a főváros ne változtassa meg az M1–M7 autópályák bevezető szakaszán kialakított kétszintű csomópont forgalmi rendjét úgy, hogy a városközpont irányába tartó autósok bekanyarodhassanak a Beregszász út felé, és ezáltal menekülőútként használhassák a Hegyvidék déli úthálózatát. A jelenlegi forgalmi rendet – ami nem teszi lehetővé a Beregszász út felé történő befordulást – a Hegyvidéki Önkormányzat javaslatára, a XII. kerületben élők érdekeit figyelembe véve alakították ki, ám a Budapesti Közlekedési Központ az agglomerációból érkezők nyomására a meglévő forgalomtechnikai kialakítás átfogó felülvizsgálatára készül.
Jelentős értékű ingatlanok értékesítésre történő kijelöléséről is döntött az önkormányzat. A Sashegyi úton egy élelmiszerüzlet 1150 négyzetméteres ingatlanát, a Virányos úton összesen közel 18 ezer négyzetméter alapterületű – korábban katonai célra használt – két ingatlant, a Lejtő úton pedig a 12 ezer négyzetméteren elhelyezkedő egykori sporttelepet kínálja eladásra. A Virányos úti és a Lejtő úti ingatlanokat érintően változtatási tilalmat rendelt el, ugyanis a Kerületi Szabályozási Terv módosításával hamarosan szigorodnak a beépíthetőség szabályai. A Virányos úti területen – a környék jellegéhez igazodva – korlátozni akarja a jelenlegi szabályozás szerint építhető lakások számát, míg a Lejtő úti sporttelepen kizárja a lakófunkciót, hogy az a jövőben is sportcélokat szolgáljon.
Támogatta a testület, hogy az Alkotás utcai Novotel hotel ingatlanából – a tulajdonossal kötendő megállapodás alapján – közterületi út céljára jegyezzenek le mintegy ezer négyzetméteres területet, ami a MOM Sport megközelítéséhez szükséges. Az önkormányzat tulajdonába kerülő ingatlanért cserébe a hotel egy hasonló méretű területet használhat a Jagelló úti parkolóban, legfeljebb tíz évig.
Megállapodás született arról is, hogy az állami fenntartású Fővárosi Pedagógiai Szolgálat XII. kerületi Tagintézménye – korábbi nevén a Nevelési Tanácsadó – feladatkörének bővülése miatt a Böszörményi úti irodaházból nagyobb helyre, a Kiss János altábornagy utca 31–33/a szám alatti egykori iskolaépület második emeletére és tetőterébe költözhessen. A tulajdonosok hozzájárulásával az önkormányzat emléktáblát állítana a Pagony utca 7/a számú épületen a repüléstudomány nemzetközileg is elismert professzorának, dr. Rácz Elemér mérnöknek, aki ebben a házban élt ötven évig.

z.