Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Erdelyben_jartak_a_Jokai_iskola_diakjai

Erdélyben jártak a Jókai iskola diákjai

Az Erdélyben található magyar irodalmi és nyelvi emlékek megismerése, valamint az ott élő magyar fiatalokkal való kapcsolatok kialakítása, elmélyítése volt a fő célja annak a kirándulásnak, amelyen a Jókai iskola közel negyven 7. osztályos diákja vett részt a kormány Határtalanul! programjának támogatásával.
A tanév végi, ötnapos út során a gyerekek elmentek Nagyszalontára, ahol felkeresték Arany János szülőházát, valamint megismerkedtek a helyi művészeti iskola növendékeivel. Torockón, az 1129 méter magas Székelykő lábánál a csapat tagjai felidézték iskolájuk névadója, Jókai Mór ott játszódó könyvét, az Egy az Istent, majd látogatást tettek a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonában. A nemzeti összetartozás napját az otthon lakóival közösen ünnepelték meg, akiknek ajándékokat adtak át.
A német nemzetiségi oktatást is folytató Jókai iskola tanulói a szász vidéket sem hagyták ki, így jutottak el a különleges erődtemplomáról nevezetes Medgyesre, Muzsnára és Berethalomra. Jártak a híres magyar írók, költők nyughelyét őrző kolozsvári Házsongárdi temetőben, megnézték a nagyváradi Ady-emlékeket, valamint Bánffyhunyadot és a nagyenyedi kollégiumot – Jókai Mór Erdély aranykora és A nagyenyedi két fűzfa című műveinek helyszíneit.
A kirándulás fontos állomása volt a „cifra Kalotaszeg legcifrább települése”, Magyarvista. Az út főszervezője, Szikla Gyula pedagógiai asszisztens elmondta, hogy meglátogatták a kicsi, magyarlakta falu négyosztályos iskoláját, ahová összesen húszan járnak. A helyi gyerekek díszes népviseletbe öltözve várták őket, és saját készítésű gyöngyfüzéreket kaptak tőlük. A diákok gyorsan összebarátkoztak, így nem sokkal a találkozás után már kezdetét is vette a rögtönzött focimeccs az udvaron.
A jókais csoport azzal az elhatározással vált el a magyarvistaiaktól, hogy a jövőben is tartják egymással a kapcsolatot. A hegyvidékiek eldöntötték, hogy támogatják az apró falusi iskolát: míg most egy használt számítógépet vittek ajándékba, a pedagógusok kérésére hamarosan tankönyveket küldenek.

sz.