Harmadik_hely_utan_feljutas_a_cel

Harmadik hely után a feljutás a cél

Néhány év leforgása alatt a hazai női floorball egyik legfontosabb utánpótlásbázisává vált a XII. kerület. Sokat tett ezért a Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium, amely rendszeres edzéslehetőséget biztosít a női válogatott gerincét adó és a MOM Sportban otthonra találó Phoenix Fireball SE-nek.
A sportághoz fűződő kapcsolatot erősíti, hogy az egyesület női és leánycsapatának edzője az iskola egyik testnevelője, Varsányi Zsuzsa, aki egyben a női válogatott szövetségi kapitánya is, míg Hajnal Gabriella, a Tamási iskola igazgatója a floorballszövetség elnökségi tagjaként dolgozik. A kitartó munka és összefogás eredménye, hogy a nemrég megrendezett U19-es világbajnokságon harmadik helyen végző válogatottban tíz Phoenix-játékos és két hegyvidéki floorballos, a Városmajori Gimnáziumba járó Stipsicz Orsolya és a tamásis Fehér Dóra is helyet kapott.
„A vb-t kétévente rendezik meg, az idén Kanada volt a házigazda. Mi a nyolccsapatos B-divízióban indultunk, méghozzá azzal a nem titkolt szándékkal, hogy visszakerülünk a legjobbak közé” – kezdte Fehér Dóra, aki elmondta, hogy megnyerték a csoportjukat, a döntőbe jutásért vívott meccsen azonban kikaptak a németektől. Némi gyógyírt jelentett, hogy a bronzmeccsen 13–0-ra győztek az Egyesült Államok ellen.
„Sok tapasztalatot gyűjtöttünk, és összességében jó teljesítményt nyújtottunk. Egyetlen meccset veszítettünk el, sajnos ez viszont azt jelentette, hogy nem sikerült a feljutás. Szomorúak vagyunk, ám az sokat jelent, hogy az utolsó mérkőzésen ismét jól játszottunk, és nagyarányú győzelemmel búcsúztunk a tornától” – folytatta a hegyvidéki játékos, majd megköszönte a torontói főkonzul asszonytól kapott támogatást. Dr. Szabó Stefánia munkatársaival a helyszínen szurkolta végig az USA elleni találkozót.
A jövővel kapcsolatban Fehér Dóra arról beszélt, hogy a válogatott nagyon fiatal, a húsz játékosból életkora miatt mindössze öt nem lehet majd ott a következő U19-es vb-n. Akkor egyértelműen az A-divízióba jutás lesz a cél, míg a „kiöregedő” csapattagok azért dolgoznak, hogy bekerüljenek a világbajnoki selejtezőkre készülő felnőttválogatottba.

(m.)