Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Átvonult a Merkúr a Nap előtt

Ritka látvány szemtanúi lehettek a megfelelő felszereléssel rendelkező csillagászok, továbbá az eseményről szóló közvetítések nézői május 9-én a délutáni órákban: a Naprendszer legkisebb bolygója, a Merkúr a Földről nézve átvonult a Nap korongja előtt. Ilyet évszázadonként tíz-tizenöt alkalommal tapasztalhatunk, utoljára 2006-ban volt rá alkalom, legközelebb pedig 2019-ben lesz.
A különleges jelenség bemutatására az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézete megnyitotta kapuit a látogatók előtt. A látványosnak ígérkező program sok családot és iskolást vonzott a nagy múltú svábhegyi intézménybe.
Mivel a derült időre kicsit várni kellett, előbb az impozáns méretű, 60 centiméter átmérőjű távcsövet rejtő „24-es” kupolában mehettek körbe a csoportok. A felhők azonban szép lassan elvonultak, onnantól pedig refraktorok és reflektorok garmadájával figyelhették az érdeklődők a pici fekete borsószemként vonuló planétát.
„A mi iskolánk szinte a szomszédban van, ennek ellenére még sosem jártunk itt. Ezért is örültünk, amikor hírt kaptunk arról, hogy a Merkúr-átvonulás alkalmából nyílt napot tartanak” – mondta Seffer Dávid matematika–fizika tanár, aki a csillebérci Budapesti Nemzetközi Iskola hetedik–nyolcadik osztályos tanulóit kísérte el az intézetbe.
A látogatókkal beszélgetve kiderült, hogy a legtöbben nem voltak még itt, és nem is vettek részt a mostanihoz hasonló programon. Kiss L. László, a csillagászati intézet múlt év végén kinevezett igazgatója elismerte, korábban ritkán szerveztek hasonló jellegű eseményeket, ezen azonban szeretnének változtatni.
„Normafai távcsöves esték a csillagvizsgálóban címmel havi rendszerességgel új programsorozatot indítanánk ez év nyarától a nagyközönség számára” – beszélt egy közeli tervéről az igazgató. Elképzelései szerint tiszta időben távcsöves bemutatókra kerülhetne sor, borult idő esetén pedig előadásokat tartanának közérdeklődésre számot tartó témákban.

sz.