Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Babak_altal_teremtett_mesevilag

Babák által teremtett mesevilág

Elsősorban a magyar zeneszerzők, Erkel, Kodály, Kacsóh Pongrác, Kálmán Imre műveiben szereplő alakok megjelenítését várták a pályázóktól az idén huszadik alkalommal megrendezett Országos Baba- és Mackókészítési Versenyen. A Magyar Bababarátok Egyesülete által szervezett eseményt 1997-től 2014-ig Győrben tartották; a versenyre beérkező művekből rendezett kiállításnak tavaly adott otthont először Budapest, most pedig a XII. kerületben láthatók a különleges figurák.
A versenyre művészek és amatőrök is nevezhetnek. Ezúttal 82-en jelentkeztek, s tizenegy kategóriában érkeztek babák, mackók és életképek. A Magyar Bababarátok Egyesülete szívügyének tekinti a Magyarországon élő kisebbségek népviseletének bemutatását is, a főszerep ez alkalommal a horvátoknak jutott.
„Nagy büszkeség számunkra, hogy a második budapesti babakiállítás itt, a Hegyvidék Galéria falai között valósul meg, mesevilágot varázsolva körénk e termekbe – kezdte köszöntőjét Fonti Krisztina alpolgármester. – A verseny szakmai zsűrijében kimagasló művészek kapnak helyet, az elért eredményeket mesteri címek kiosztásával ismerik el. A gyémántkoszorús mesterek, bár a versenyen már nem indulnak, évről évre új műveket hoznak a kiállításra. Az idén Czibuláné Csicsman Erzsébet, a Táti Porcelánbaba Klub művészeti vezetője a klub tagjaival együtt egy impozáns Rómeó és Júlia-jelenettel készült. A reneszánsz ruhákba öltöztetett babákat festett háttér elé, színpadi architektúrába helyezték. Köszönet jár minden közreműködőnek, hogy a kiállítással megörvendeztetik a hegyvidéki közönséget!” – zárta szavait Fonti Krisztina.
Keglovich Ferencné, a Magyar Bababarátok Egyesületének elnöke egy porcelánbabafej-szoborral tüntette ki a tízéves Táti Porcelánbaba Klubot. A babakészítés és -kiállítás generációkat összekötő szerepéről beszélt Grászli Bernadett, a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum igazgatója. „Ha végigsétálunk a termeken, különböző babatípusok világába lépünk – mondta –, láthatunk újszülött, úgynevezett reborn babákat és népviseletbe öltöztetett alakokat. Számomra a legizgalmasabb terület a művész-babák világa: az alkotók a nemezből készült művész-babákkal érték el a leglátványosabb sikereket az idén. Ezek a magyar alkotások Európában és a tengerentúlon is keresettek.”

(Balajthy)

 

A közönség június 3-ig tekintheti meg a kiállítást a Hegyvidék Galériában (XII., Városmajor utca 16.).