Kerekparral_a_termeszetben

Kerékpárral a természetben

Több száz kilométernyi biciklis útvonal áll mostantól a kerékpárosok rendelkezésére a Pilisben, valamint a Visegrádi- és a Budai-hegységben. A Pilisi Parkerdő Zrt. nagyszabású fejlesztését, a Pilis Bike projektet két fő célcsoport igényeihez igazították: egyrészt a túrakerékpárosokéhoz, akik minél változatosabb és hosszabb útvonalakon szeretnének kerekezni, másrészt a városban élő szabadidő-kerékpárosokéhoz, akik örömmel tekernének a természetben, ám a legtöbbjük nem szívesen használja a belvárosból az erdőkbe vezető utakat.
A túrakerékpárosok számára több mint 190 kilométernyi erdészeti út nyílt meg a Pilisi Parkerdő területén, valamint ezekhez kapcsolódóan további 140 kilométernyi belterületi út, az érintett önkormányzatok hozzájárulásával. A szabadidő-kerékpárosok igényei alapján összesen kilenc „Parkolj és Bringázz!” (P+B) pontot alakítottak ki, ezekről kiindulva összesen huszonnyolc különféle távú és nehézségű kerékpáros túrát tehetnek azok, akik járgányukat autóval szállítják el az erdőterületekig. Így összesen csaknem hatszáz kilométernyi kijelölt kerékpárút várja a két keréken túrázni vágyókat.
A Budai-hegységben a Budakeszi Vadasparknál, Nagykovácsiban, valamint Budakeszi és Telki között, a hideg-völgyi pihenőhelynél hoztak létre P+B pontokat. A vadasparkból például a Hideg-völgy, valamint Nagykovácsi felé indul egy-egy tartalmas túraútvonal, mintegy két-két és fél óra becsült menetidővel. A kijelölt túraútvonalakról részletes tájékoztatást a Pilis Bike honlapján, a www.pilisbike.hu címen találhatnak az érdeklődők.

d.