Három este szólt a jazz a MOM-ban

Januárban lapunk is beszámolt az I. Get Closer JazzFest Budapest sajtótájékoztatóján elhangzottakról. A nevében is a közönség és a művészek szorosabb kapcsolatát hirdető rendezőiroda vezetője, Kleb Attila ötlete volt, hogy az általuk a MOM Kulturális Központban felléptetett világsztárok (Omar Sosa, Kenny Garrett, Oregon) koncertjein túl a műfaj hazai és külföldi kiválóságait egyszerre felvonultató, nagyszabású, évente ismétlődő jazzfesztivált kellene indítani.
Tehetségkutató versenyt is meghirdettek a zeneoktatási intézményekben tanuló fiatal zenészek számára, amelynek nyertesei a jutalmak mellett a fesztivál három estjének előzenekaraként léphettek pódiumra. A koncertprogram tehát úgy állt össze, hogy minden alkalommal a pályázat egyik győztes zenekara kezdte a műsort, majd egy felfutóban lévő együttes következett, amelyet már mind a szakma, mind a közönség megismert. Végül pedig a nemzetközi jazzvilág sztárjai koronázták meg az aznapi estét.
A fesztivál még egy – nálunk feltétlenül ritkaságnak számító – programot is kínált a látogatóknak: a „nagy koncert” előtti háromnegyed órában minden este másik kortárs magyar író olvasott fel a jazz által inspirált írásaiból – természetesen vezető hazai jazz-zenészek kíséretével. A rendezvényhez kapcsolódóan a neves fotóművész, Kallus György 18 képét tekinthettük meg az erkélyre vezető lépcsősor két oldalán. Nemcsak a nálunk fellépő nagy amerikai jazzikonok fényképei, de a fesztiválon játszó hírességek (Billy Cobham, Trilok Gurtu) korábbi fotográfiái is feltűntek.
Az első nap zenei programját a kvartett felállású Rafael Márió Jazz Project indította. A rendkívül tehetséges zongorista virtuóz szólókkal varázsolta el a hallgatóságot. Varga Gergely tenorszaxofon-játéka bármely irányzatban helytállna, Bartók Vince basszusgitáros és Hidász Tamás dobos ritmustandemje pedig igazi motorja volt az előadásnak.
A Syrius Legacy, a 60-as, 70-es évek legendás jazz-rock együttesének zenei örökségét újragondoló és továbbvivő zenekar tagjai a Syrius neves fúvósa, Ráduly Mihály felügyelete mellett dolgozták fel a Syrius sikerszámait. Már lemezük is van, Az ördög álarcosbálja – újratöltve című albumon az előd leghíresebb LP-jét játsszák el naprakészen, de az eredeti hangzást is megtartva.
A zenekar vezetője a hazai jazzélet egyik kiemelkedő dobosa, Benkó Ákos, aki kiérlelt hangú énekesként a fesztivál egyik nagy meglepetése volt. De a többi hangszeres is a hazai jazzelit képviselője: Tempfli Erik billentyűs, Ludányi Tamás altszaxofonos és Vidákovich Izsák tenorszaxofonos-fuvolista, valamint a Junior Prima díjas basszusgitáros, Fonay Tibor.
Műsorukban olyan – annak idején a hatalom által üldözött – zenedarabok is felcsendültek, mint a Széttört álmok. A Virágtánc magyarul hangzott el Benkó Ákos kitűnő tolmácsolásában, őt Vidákovics tenorja díszítette, míg Ráduly Mihály Egy kiáltás méhéből című kompozíciójában Ludányi Tamás remekelt. Befejezésül Benkó Ákos a Psychomania szenvedélyes előadásával vívta ki a fesztivál első vastapsát.
A kupolateremben ezen az estén Háy János olvasott fel verseiből Kardos Dániel gitáros és Mogyoró Kornél ütőhangszeres zenei aláfestése mellett.
Az est fénypontja következett: Billy Cobham ritkán látott dob- és cintányérarzenálja mögött ülve, elmaradhatatlan fejpántjában és fehér öltözetében mint egy jazzszamuráj vezényelte az egy szinttel lejjebb, a két oldalán elhelyezkedő két billentyűsét és két gitárosát. A fúziós dobolás ikonja sokszor járt már nálunk a legkülönfélébb formációk élén. Ezúttal Jean-Marie Ecay gitározott, Michael Mondesir hozta a basszust, a fesztivál egyetlen hölgy muzsikusa, Camelia Ben Naceur akusztikus zongorahangzást adó elektromos hangszeren, míg Steve Hamilton két klaviatúrával ellátott billentyűs szerkentyűn játszott.
Mind a gitáros, mind a zongorista virtuóz szólói zajos sikert arattak, de a produkció csúcsa a nagy dobmágus játéka volt. Olykor még két komplett dobszerelést kitevő (például két nagydob) számtalan akusztikus hangszerrel sem elégedett meg, hanem elektromos kellékek segítségével különleges effekteket produkált játékának színesebbé, izgalmasabbá tétele érdekében.
Másnap elsőként a Chris Devil Trió műsorát hallhatta a nagyérdemű. Az együttes névadója, Ördög Krisztián sem ismeretlen a hazai jazzszerető közönség előtt, amit az is bizonyított, hogy neki adták át a verseny első helyezettjének járó oklevelet. Felhangzó dalaik mindegyikét a trió valamelyik tagja jegyezte. Remek volt Ördög Krisztián szoprán- és tenorszaxofon-játéka, a baritonnal inkább csak „ijesztgetett” minket. Paczári Viktor basszusgitáros is mestere hangszerének, Serei Dániel dobos pedig már számos befutott együttesben bizonyította rátermettségét. Bajusz című számuk alighanem a világ legrövidebb jazzdarabja.
A második hazai együttes Tóth Bagi Csaba Balkan Union nevű kvartettje volt. Érdekes világzenei produkcióval bizonyították, hogy nem véletlenül ismertebbek Nyugat-Európában, mint itthon. Lemezüket a rangos Enja kiadó gondozza, amelynek „referencialistáján” olyan világhírességek is szerepelnek, mint Al Di Meola, Mike Stern vagy Gonzalo Rubalcaba.

Az együttes főleg a délszláv (ezúttal szerb és macedón) népzenét ötvözi a fúziós jazz elemeivel, de egy csodaszép magyar népdal is elhangzott (Volt nékem szeretőm). A két szólista Tóth Csaba, aki nemcsak frenetikus gitáros, de remek énekes is, és a billentyűk bűvölője, Nagy János volt, Máthé László basszusgitározott, Kertész Ákos dobolt.
Ezen a napon Zalán Tibor költő műveit nem csupán maga a szerző olvasta fel, hanem a zongoránál helyet foglaló neves jazzművésszel, Binder Károllyal párbeszéd formájában adták elő. Közben a pianista a szöveg hangulatának megfelelő improvizációkkal festette alá az elhangzottakat.

Harom_este_szolt_a_jazz_a_MOM-ban6
Zalán Tibor és Binder Károly "párbeszéde"

A nagyteremben a fő attrakció, a GFS trió műsora következett. Az embléma három jazzikon családnevének kezdőbetűjét takarja, mégpedig ábécérendben, hiszen a zenei háromszög csúcsain a műfaj teljesen egyenrangú nagyságai helyezkednek el: Trilok Gurtu, a különféle dobok és ritmusketyerék indiai mestere, Paolo Fresu, a trombita és szárnykürt mágusa Szardíniából és Omar Sosa, az akusztikus és elektromos zongora kubai virtuóza.
Harom_este_szolt_a_jazz_a_MOM-ban1
Omar Sosa néha az arcát is hangszernek használta

A nemzetközi jazzélet három kiemelkedő képviselője felejthetetlen koncertet adott. A jazz jövője más zenei kultúrák felé történő nyitás révén is biztosítható, és a trió tagjai ennek tudatában is vannak. Lenyűgöző hangszeres tudás és fantasztikus előadói tehetség birtokában lebilincselő produkciónak lehettünk tanúi.
Jobbra Gurtu „zajkeltő” arzenálja, középen egyetlen szék és a két fúvós hangszer, mindkettő azonnal beköthetően az erősítőbe, bal oldalon a zongora és a billentyűs hangszer, amiken Sosa néha felváltva, többnyire pedig jobbjával a zongorán, ballal a billentyűsön játszott. Persze, a szólók olykor párosan hangzottak el, minden létező variációban (fúvós a zongorával vagy az ütőssel, a zongorista a dobossal stb). Ez valóban örömzene volt, amelyben az egymás gondolataira való reflektálás olyan magasiskoláját tapasztalhattuk, mintha nem is zenész partnerek, de igazi testvérek muzsikáltak volna.
Harom_este_szolt_a_jazz_a_MOM-ban4
Trilok Gurtu és a "zajkeltő" arzenáljának egy része

Nagy sikert arattak Sosa és Gurtu szöveg nélküli, virtuóz ütősöket imitáló hangeffektusai, amit Sosa az arcát ütögetve és hangokkal variálva indított, és egy tízperces, lenyűgöző produkció lett belőle. Volt zengzetes kubai dallam zongorán, Miles Davis trombitajátékát idéző szólók Fresutól, aki egyébként érdekes módon főként a szárnykürtöt favorizálta, és fergeteges ütős zsonglőrködések az elképzelhető összes ritmushangszeren, a jazzben használatos hatalmas dobszereléstől a kézzel ütött indiai dobokon át a csuklókra felhúzható csörgőkig.
Harom_este_szolt_a_jazz_a_MOM-ban5
Paolo Fresu, a trombitamágus

Vasárnap elérkezett a fesztivál utolsó, egyben legjobban várt estéje. Ekkora tömeget ritkán látni a MOM-ban, hiszen a földszinti „küzdőtéren” a székek nélkül csaknem dupla annyi néző fért el, mint egyébként. A világhírű énekes-basszusgitáros, Richard Bona még vidékről is idevonzotta a rajongókat.
Előtte a BG5, Bille Gergő kvintettje lépett fel. A zenekar vezetője szárnykürtön, Almássy Márton tenorszaxofonon játszott, Bécsy Bence gitározott, a ritmusszekcióban pedig, egyedüliként akusztikus bőgőn, Miskolczi Márk pengetett, míg Szabó Sípos Áron dobolt. Féltucatnyi saját számot játszottak – kiválóan. A BG5 és az őket követő Bass Loco voltak a leginkább a hagyományos értelemben vett mainstream jazz művelői a hat hazai együttes közül.
A Bass Loco a fővárosi underground jazz egyik meghatározó szereplője. Zenéjét ritmikus, improvizatív jazz-rock-funk hangulat jellemzi. A nagy szakállú basszusgitáros, Tomor Barnabás vezette együttesben Tettemanti Tamás három rézfúvós hangszeren is játszott (trombita, szárnykürt és harsona), Weisz Gábor szaxofonozott, Czitrom Ádám gitározott, Molnár Dániel dobolt.
A kupolában Petőcz András költő olyan jazzkiválóságok előtt tisztelgett műveivel, mint Herbie Hancock, Billy Cobham, Chick Corea, Miles Davis, Louis Armstrong és Benny Goodman. A zenei hátteret Mózes Tamara (zongora, ének) és Nemes Janó (tenorszaxofon, fuvola, klarinét, kalimb, melodica) szolgáltatta.
Harom_este_szolt_a_jazz_a_MOM-ban2
Billy Cobham, mint "jazzszamuráj"

Richard Bona show-jára sokan érkeztek külföldről is, így a kameruni énekes minden poénját nagy ováció fogadta, mert a megszokottnál lényegesen többen értettek angolul. Volt itt minden, ami szükséges egy ilyen jazzelemekkel fűszerezett, minőségi popkoncerthez.
Harom_este_szolt_a_jazz_a_MOM-ban3
Richard Bonával együtt énekelte a közönség a "Kis kece lányom"-at

A zenész remekül ért a közönséggel történő kapcsolatteremtéshez, sokat viccelődik. Itt is elővezette például, hogy mágikus woodoo dobozát Szolnokon hagyta… Egyik legsikeresebb lemezéről, a Bonafiedról a Mut Esukudu és a Diba La Bobe hangzott el, a Kis kece lányom című magyar népdalt pedig vele énekeltük.
Az egész produkció voltaképpen a jazz és a népzene fúziója. Természetesen elsősorban az afrikai folkhatás dominál, de a karibi latin zenei világ is helyet kap benne, már csak a kubai billentyűs, Etienne Stadwijk és Ludwig Afonso dobos miatt is. Remek volt az amerikai Tatum Goldblatt trombitás, hatalmas szólókat hallottunk tőle.
Érdekes, hogy Bona viszonylag sokat állt egyedül a színpadon. A lemezeiről megismert attraktív előadással a koncertjein is képes, a mai technika segítségével megsokszorozva hangját, akár egy a cappella énekegyüttest imitálni, vagy az ismert dél-afrikai többszólamú kórusokat felidézni, alap zenei szőnyegre ráénekelni, és más hatásos zenei trükköket előadni. Többnyire nem angolul, hanem az egzotikus afrikai doula nyelven énekelt. A ráadást is egyedül adta elő az „afrikai Sting”, ahogyan sokan nevezik.
Az I. Get Closer Jazzfest Budapest igazolta a rendezők elképzeléseit. A 26 hazai és 13 külföldi zenész kitűnő műsorral szórakoztatta a közönséget, a programok gördülékenyen követték egymást, a rendezők mindent megtettek, hogy a látogatók jól érezzék magukat. Csak remélni tudjuk, hogy jövő tavasszal folytatódik ez a jól sikerült kezdeményezés, s még több hazai és külföldi zenészt köszönthetünk a MOM Kulturális Központ színpadán.

Márton Attila