Meltatlanul_mellozott_eperfak2

Méltatlanul mellőzött eperfák

A fekete és fehér eper egykor a parasztudvarok elmaradhatatlan fája volt, de szívesen ültették városi kertekbe és uradalmakba is. Hiába azonban az értékes termése, ezt a tényt a modern településeken háttérbe szorította, hogy hulló gyümölcseivel „szemetel” a növény. Pedig több figyelmet és megbecsülést érdemelne.

A rózsavirágúak rendjébe, azon belül az eperfafélék családjába tartozó nemzetségnek két faja él hazánkban: a fehér eper és a fekete eper. Régen nem okozott félreértést a növény megnevezése, hiszen a talajon termő „epret” szamócának hívták, s messze nem volt olyan elterjedt és közismert, mint manapság.
Az eper tehát egyértelműen a fán termő gyümölcsöt jelölte, ami lehetett fehér vagy mély bordó színű. Ezt a változatot a Dunántúlon a szín egyezősége miatt nevezték szedernek is, ami pedig egy erdőszéleken élő, lágy szárú, szúrós, indás növény.Meltatlanul_mellozott_eperfak1Az eperfák Közép-Ázsiából kerültek Európába a selyemhernyó-tenyésztés érdekében. Hiába sikerült több ízben hernyókat kicsempészni Kínából, amíg az eperfa meg nem érkezett, addig a tenyésztés kudarcra volt ítélve. Végül 500 körül indult meg a selyem-előállítás a mediterrán térségben. Valószínűleg ekkor terjedtek el az eperfák a Peloponnészoszi-félszigeten is. A középkorban Morea néven ismert terület kölcsönözte a nevét a fáknak, ugyanis Linné a Morus nemzetségnévvel jelezte, hol van a számára elérhető legjelentősebb állomány.
Hazánkban az eperfák a 18. században vertek gyökeret, de igazi térnyerésükre a 19. század közepéig kellett várni. Ekkor indult be a hazai nemesség által szorgalmazott selyemipar, ami európai szinten is dobogós volt, egészen a világháborúkig. Az ipari ültetvények mellett az eper a tanyák és a falusi udvarok mellett is megjelent. Elterjedésének köszönhetően kapott szerepet Arany János Családi kör című versében is („Feketén bólingat az eperfa lombja”).
Manapság az eperfa állománya ritkul. A selyemipar nem állt talpra, a falusi kertek haszonnövényei inkább pusztulnak, semhogy gyarapodnának, a városokban pedig nem szívesen látott vendég a növény, mert hulló termése „szemetel”.
Ennek ellenére a XII. kerületben több helyen megtalálható. Elvétve látni vidám gyerekeket, akik az iskolából hazafelé menet megállnak egy jó falatozásra. Ilyenkor gyorsan megtanulható az eper másik jellemző tulajdonsága: erős festékanyagot tartalmaz. Az édesanyák nem véletlenül intik elővigyázatosságra az ízletes csemegére áhítozó csemetéiket, mert a fekete eper leve makacs foltokat hagy a ruhákon, és a kézről sem könnyű lemosni azt. Viszont éretten ízletes, és mivel nem lehet tartósítani, élvezni igazán csak a fa alatt lehet.
Az eperfa közepesen magas, széles, sűrű koronát nevel. A tő körül erősen sarjad. Fűrészes szélű levelei változatos alakúak, ősszel szépen színeződnek. A virágzás áprilisban kezdődik, és az első termések érésekor is folyamatos, egészen a nyár derekáig.
Egyetlen fáról akár két hónapon keresztül is lehet termést szüretelni. A megérő gyümölcsök – amik valójában a virág részeiből összenőtt áltermések – lehullnak. Mindig csak a legérettebbeket érdemes leszedni, ezek könnyen le is vehetők.Meltatlanul_mellozott_eperfak3A hagyományos keleti gyógyászat a fa szinte minden részét használta: egyebek közt gyulladások kezelésére, megfázásos tünetek enyhítésére, emésztőszervi panaszok gyógyítására. Az eper kiemelkedően gazdag C-vitaminban és vasban. Egy marék termés fedezi egy ember napi C-vitamin-szükségletét.
Ipari termelés esetén az érett szemeket a fa alá terített fóliára rázzák. A friss fogyasztás mellett süteményekbe tehető, valamint lekvárt, szörpöt is lehet főzni a gyümölcsből. Az eperérés egyik feltűnő jele, hogy a környék kutyáinak sötétkék lesz a nyelve. A házi kedvencek egy része kifejezetten kedveli a földre hullott, túlérett, édes gyümölcsöt.
Dísznövényként több nemesített eperfaváltozat közül is választhatunk. A legkedveltebbek a csüngő ágrendszerűek, ezek egyedi hatást keltenek a kertben. A kertészetekben előfordulnak bőven termő és különösen hosszú termésű hibridek is, amelyek kicsit igényesebbek az alapfajnál, de sokszorosan meghálálják a gondoskodást.

(Barta)