Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Sokoldalu_tehetsegek

Sokoldalú tehetségek

Évek óta kiválóan szerepelnek a Jókai Mór Német Nemzetiségi Általános Iskola diákjai a nagy múltú, magyar, matematika és természettudomány tárgyakban megrendezett Bolyai csapatversenyeken. Ezúttal magyar nyelv és irodalomból remekeltek: Fertőszögi Zsófia, Gábriel Ádám, Pummer Maya és Sárközy Borbála „Nyelvtanászok” elnevezésű csapata Koppán Szilvia felkészítésével országosan a kilencedik helyen végzett a 7. osztályos általános iskolások kategóriájában. Nem ez volt az első sikerük, ők négyen három évvel ezelőtt is elindultak ugyanezen a megméretésen, s akkor Erdélyiné Pék Andrea felkészítő tanár segítségével az országos első helyig jutottak a 4.-esek mezőnyében.
A csapat két tagja az idén egyéniben is kimagaslóan teljesített. Fertőszögi Zsófia az Országos Történelem Tantárgyi Versenyen – amin 442 iskola indított több mint négyezer tanulót – tizenharmadik lett a 7–8. osztályosok mezőnyében, úgy, hogy a fővárosi és a Pest megyei fordulóból az összesített pontszámok alapján egyedül ő jutott be a szombathelyi döntőbe.
Gábriel Ádám az országos német nyelvű földrajzversenyen a harmadik, a német nemzetiségi nyelvi versenyen a második helyezettnek járó díjat vehette át, emellett kiváló teljesítményének jutalma egy németországi kirándulás is. A német nyelvű földrajzversenyen – amire Meskó Gyula készítette fel a diákokat – az ugyancsak 7. osztályos Pomázi Csaba is bejutott az országos döntőbe, és ott ötödik lett.
„Az eredmények igazolják, hogy sok motivált fiatal tanul a Jókaiban” – mondta lapunknak Szlovencsákné Sütő Ágnes történelem és német szakos tanár. Hozzátette, a szülők óriási szerepet játszanak a sikerekben, támogatják gyermekeiket a tanulásban, és örömmel elkísérik őket az egész napos elfoglaltsággal, hosszú utazással járó versenyekre.
Sütő Ágnes, aki Fertőszögi Zsófiát és Gábriel Ádámot készítette fel a történelmi, valamint a német nyelvi versenyre, megjegyezte, mennyire sokrétű tanítványainak a tehetsége. Más tárgyakban rendezett megméretéseken is szép eredménnyel szerepelnek, iskolai elfoglaltságaik mellett pedig a sportolásra és a zenélésre is sok időt fordítanak: Zsófia a szabadidejében floorballozik és csellózik, Ádám pedig vív és gitározni tanul.

k.