Tanosveny_a_magasban

Tanösvény a magasban

Az adottságok rendelkezésre álltak: a Budakeszi Vadaspark mellett üzemel egy remek kalandpark, és az intézménynek szoros az együttműködése a XII. kerületben működő Magyar Madártani Egyesülettel is. Így már csak egy lépés – azaz egy jó ötlet – kellett, hogy létrejöhessen Magyarország első kalandösvénye, vagy tanparkja.
A tanösvényeknél megszokott ismeretterjesztő táblák ezúttal a kalandpark pályáinak állomásaira kerültek. Egy részük a talajról el sem olvasható, csak az látja, aki vállalkozik az izgalmas, bátorságot és erőt próbáló mászásra. Cserébe viszont – amint az egyik tábla fel is hívja erre a figyelmet – olyan magasságba jut, ahová a bokorlakó madarak már csak nagyritkán merészkednek.
A két tanösvény egyike a gyerekek számára kialakított (B jelű) pályára került. Itt a kisebbeket a földről követő szülők besegíthetnek az olvasásba is, hogy elkísérjék Pele Palit, aki új otthon után kutat. A tetszetős táblák egyszerre oktatnak és szórakoztatnak.
A másik ösvény a nagyobbak számára készült (D jelű) pályán kapott helyet. Itt hosszabbak a leírások, és minden tábla egy kérdést is tartalmaz, amelyre a válasz a következő állomáson olvasható. Aki végigmegy a pályán, megtudhatja, melyik madár a leggyorsabb, a legkitartóbb repülő, vagy mennyi zsírt fogyaszt egy komolyabb vándorút.
A táblák mellett a törzseken mesterséges odúk is helyet kaptak, ezeket így közvetlen közelről lehet szemügyre venni. Az a kalandor, aki mindkét tanösvényt végigmássza, összesen 23 madárfajjal és 3 pelével találkozhat útja során.
A sok ügyeskedés és erőfeszítés végén pedig ott az F pálya, amely tucatnyi csúszást kínál, s ezek során repülő madarak módjára szállhatunk ég és föld között. A kalandpark aktív és ismeretterjesztő programjai után pedig csak karnyújtásnyira terül el a vadaspark, ahol várnak minket a tavaszi természet szépségei – no és a csíkos vadmalacok.

B. I.