Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Oromet_sugarzo_iskolai_korusok

Örömet sugárzó iskolai kórusok

„A közös éneklés a cél, nem a verseny” – mondta a szerkesztő-műsorvezető, Hraschek Katalin karnagy a MOM Kulturális Központ színháztermében megrendezett idei Dalostalálkozó résztvevőit köszöntve. A felvezetés szellemében az iskolai énekkarok nemcsak önállóan, hanem együtt is felléptek, ezúttal elsősorban a 135 éve született Bartók Béla, a 120 éve született Ádám Jenő, a 85 éve született Szokolay Sándor és az 50 éve elhunyt Járdányi Pál kórusműveivel. A közös produkciókban több száz gyermek vett részt az Arany, az ELTE, a Jókai, a Kós, a Pannonia Sacra, a Tamási és a Zugligeti iskolából.
A kórusok kivétel nélkül elismerő okleveleket vehettek át az őket értékelő szaktanácsadóktól, Rózsavölgyi Ildikó és Takács László karnagytól. „Az öröm sugárzott mindegyik előadásból” – mondta Takács László, aki pozitívumként értékelte azt is, hogy tisztán, érthető szövegmondással, kifejezően énekeltek a gyerekek.
Rózsavölgyi Ildikó azt emelte ki, hogy sokan eljöttek a kerületi Dalostalálkozóra. „Ez nagy eredmény – tette hozzá –, hiszen a korábbi évtizedekhez képest ma már jóval nehezebb rávenni a gyerekeket arra, hogy kórusban énekeljenek. A nem zenei tagozatos iskolákban különösen sok energia kell a pedagógusok részéről ahhoz, hogy egy kórus összeálljon.”

d.