Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kezdodnek_az_utepitesek

Kezdődnek az útépítések

Az előző évekhez hasonlóan az idén is jelentős út-, járda- és lépcsőfelújításokat végeztet a Hegyvidéki Önkormányzat a tavaszi és nyári hónapokban. A kommunális adóból származó bevétel felhasználásával a karbantartási munkák mellett jelentős fejlesztésekre is számítani lehet a XII. kerület több pontján.

Márciusban megkezdődtek az idei évre tervezett kerületi út-, járda- és lépcsőfelújítások. A jelentősebb munkálatok közül elsőként az Alma utca 11.-től induló és a Határőr útba torkolló lépcső teljes rekonstrukciója valósult meg. A korszerű, térkővel burkolt, biztonságos kapaszkodóval ellátott lépcsőt már átadták a gyalogosforgalomnak.
Folyamatban van a Vilma utcai járda átépítése. A mintegy százméteres szakaszon a szakemberek térkövet raknak le, kijavítják a kockakő folyókát, valamint az autóbehajtás megelőzése érdekében pollereket telepítenek.
Dolgozik a kivitelező a Csaba lépcsőn: a felső, utolsó lépcsőtagokat érintő munkálatok során kicseréli, kijavítja a megsüllyedt, szétfagyott, ezért töredezett köveket, majd újrafugázza a teljes járófelületet. Ezzel befejeződik a rendkívül forgalmas lépcső két évvel ezelőtt megkezdett átfogó balesetmentesítése és felújítása.
Hatósági kötelezvény alapján védőtámfal épül az Irhás árok XII. kerületi oldalán, a Törökbálinti út és a Futrinka utca között. Az előre gyártott elemekből készülő, mintegy három méter magas, vasalt támfal segítségével megelőzhető, hogy a rézsűről leváló föld és kövek kárt tegyenek a gyalogosokban és a parkoló autókban.
Korábban kockakövekkel rakták körbe a fákat a Hajnóczy József utcában, ezek azonban idővel szétfagytak, ráadásul a növények gyökerei megrongálták a flórakosarakat, ami már veszélyt jelentett az ott álló autókra és az arra járókra. Ezért az önkormányzat úgy döntött, hogy esztétikus és időtálló beton favermeket alakíttat ki a területen. Ezekből egy már elkészült, a teljes kivitelezés várhatóan a nyári időszakban fejeződik be. Átépítik a Hajnóczy József utca 10. előtti, mintegy harmincméteres járdaszakaszt is annak érdekében, hogy a csapadékvíz ne a lakóház, hanem az úttest felé, a csatornába folyjon.
Jelenleg is zajlik az Alsó Svábhegyi és a Kútvölgyi út találkozásánál kialakítandó körforgalom tervezése, ami az elképzelések szerint a mostaninál biztonságosabb, korszerű csomópontot eredményez. A Nárcisz utcában, a 26–36. között megújul a járda és az útpálya, valamint teljes szélességében új aszfaltburkolatot kap a Stromfeld Aurél és az Orbánhegyi utat összekötő szakasz.Kezdodnek_az_utepitesek.2jpgMegszüntetik a botlásveszélyt a Pethényi közben futó lépcső Városmajor utca és Gaál József út közötti szakaszán, a Szepesi és a Zirzen Janka utcát összekötő lépcsőn – itt a kapaszkodókat is kijavítják –, továbbá az Istenhegyi lejtőtől az Erdei iskola fogaskerekű megállóig vezető lépcsős járdán. Ez utóbbin kijavítják a tönkrement pihenőket, szükség esetén pótolják a lépcsőfokok hiányzó vagy sérült köveit, amivel a korábban gondot okozó csapadékvíz elvezetése is megoldódik.
Több helyen 15-20 centi mély süllyedések keletkeztek a Bürök utcában. Az úthibák veszélyeztetik az autóközlekedést, ugyanis „megvezetik” a kocsik kerekeit, esőben megtelnek vízzel, télen pedig befagynak. Az ütemezett felújítás során a hullámok megszüntetésével helyreáll az út geometriája, megszűnik a tócsák kialakulása és a jegesedés.
Rossz állapotban van a vízelvezető és szegély nélküli útpálya az Agancs utcában, a Golfpálya és a Rege út közötti részen, amit teljesen rendbe hozat az önkormányzat. A rekonstrukcióba a szegély és a hiányzó burkolatszél pótlása, valamint a nagyfelületű aszfaltozás is beletartozik.
A nyári fejlesztések keretében megszépül a Budakeszi úttól a Korányi kórházhoz vezető, mintegy száz méter hosszú Pihenő út, amit szegélytől szegélyig újraaszfaltoznak.
A tervek szerint az idén megvalósulhat a Mátyás király út rekonstrukciója. A beruházás eddig rendre azért hiúsult meg, mert a Fővárosi Vízművek minden évben bejelentette, hogy hamarosan felújítja a részben az útpálya alatt futó csőhálózatát. Most a cég ismét jelezte a munka megkezdését, ezért az önkormányzat vezetése tárgyalásokat folytat a közszolgáltatóval, hogy ezúttal mindenképpen teljesítse, amit vállalt. E nélkül ugyanis nincs értelme az útépítésnek, hiszen a közműcsere miatt fel kellene bontani a frissen lerakott aszfaltot.

-os