Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Onismereti_trening_ovodapedagogusoknak

Önismereti tréning óvodapedagógusoknak

Önismeret, önreflexió a gyakorlatban címmel képzést hirdetett az önkormányzat kerületi óvodapedagógusoknak. Az óvónők segítséget kaptak ahhoz, hogy szakmai minősítésük során, valamint a mindennapi munkájukban is a lehető legjobban ki tudják bontakoztatni képességeiket.

„Ez a délután rólatok szól” – adta meg az alaphangját az óvodapedagógusok számára szervezett önismereti programnak Vasné Dömötör Rozália tréner, mestertanár, a Hunniareg Pedagógiai Intézet vezetője. A szakember tapasztalatai szerint az óvónők „sok mindennel foglalkoznak, csak magukkal nem”, azaz sokféle szakmai továbbképzésen vesznek részt pályájuk során, az önismeretre azonban nem fektetnek kellő figyelmet. Pedig – tette hozzá – egy pedagógus munkájában a személyiségnek legalább akkora súlya van, mint a szakmai tudásnak.
A tréner szerint az óvodapedagógusként dolgozó nőknek tudniuk kell önmagukat érvényesíteni nemcsak a szakmájukban, hanem a magánéletükben is, anyaként és feleségként egyaránt. Ehhez pedig jó, ha pontosan tisztában vannak azzal, melyek az erős és a kevésbé erős tulajdonságaik, mert ennek ismeretében a szakmai minősítés során sem kerülhetnek kellemetlen helyzetbe.
A helyes önismeret és önértékelés elősegítése érdekében Vasné Dömötör Rozália többféle kreatív, csoportos fejlesztő feladatot végzett el a résztvevőkkel. A foglalkozáson nagy hangsúlyt kapott annak gyakorlása, hogyan reflektáljanak a kollégák egymás munkájára, a megfelelő önreflexiós képesség kialakításához ugyanis nélkülözhetetlenek mind a pozitív, megerősítő, mind pedig a jobbító szándékú visszajelzések.
„Tavaly indult el a pedagógusok új minősítési rendszere, ennek tapasztalatai alapján támogatta az önkormányzat ezt a szakmai programot” – mondta el lapunknak Gilicze Zoltán. A polgármesteri hivatal oktatási és közművelődési irodájának vezetője hozzátette: 2018-ig minden pedagógusnak be kell mutatnia munkáját egy szakértői bizottság előtt, ezért azt tervezik, hogy a kerületi óvodákból mindenki részt vehet majd egy – a mostani program tematikáját követő, de ennél jóval alaposabb fejlesztésre lehetőséget adó – harmincórás továbbképzésen.

d.