Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Mimo_es_Csipek_a_kornyezeti_talalkozon

Mimó és Csipek a környezeti találkozón

Noha a meteorológusok nem kecsegtették jó idővel az idei Fülemile Környezeti Találkozó szervezőit, az ígért eső végül késve érkezett, így az előzetesen meghirdetett időpontban tarthatták meg a nagycsoportosoknak szóló nagyszabású szabadtéri programot. A helyszín a korábbiakhoz hasonlóan a Normafa Óvoda hatalmas kertje volt, ahol közel háromszáz kerületi gyermek járta végig a házigazda intézmény, valamint a Süni és a Zölderdő óvodák pedagógusai által vezetett állomásokat.
Főképp az évszakhoz kapcsolódó természetismereti játékok várták az óvodásokat. Az egyik állomáson például ki kellett találniuk, melyik madár telel nálunk, és melyik indul el ilyenkor délnek, majd egy világtérképen keresték meg, hová repülnek hazánkból a melegebb éghajlatra vágyó szárnyasok.
A kert másik részén a fűben, bokor tövében elrejtett őszi terméseket kutatták fel a gyerekek, aztán a terméseket és a faleveleket párosították össze. Őszi témaként a szőlőszüret és a népi hagyományok is előtérbe kerültek: népviseletbe öltöző pedagógusok a szüreti mulatságok világát felidézve hívták táncba a csapatokat.
Az önkormányzat által támogatott rendezvényen az idén először Mimó és Csipek is részt vett. A két bohókás mesefigura, akiket az Európalánta Közhasznú Egyesület bábosai keltettek életre, kalandokkal tarkított történetükkel a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára hívták fel a figyelmet. Csipek ajándékot akart készíteni, de csak hulladékot talált, Mimó azonban megmutatta barátjának, hogy abból is sokféle hasznos és szép dolog varázsolható.
„Mimó és Csipek a környezetvédelem kérdéseit élményekkel, érzésekkel fordítja le a gyerekek nyelvére” – vélekedett Szűcs Krisztina, a bábelőadást jegyző egyesület elnöke. A civil szervezet vezetője elmondta, hogy a két figura azt a több éve működő, általuk kifejlesztett komplex környezeti nevelési programot hirdeti, amiben a bábelőadások mellett az egyedi fejlesztőfüzetek, mesekönyvek, foglalkozások és játékok is fontos szerepet kapnak.
A mesebeli karakterek a II. kerületi Ferenc-hegyen nemrégiben átadott Érzékek ösvényében is feltűntek, hamarosan pedig a Sas-hegyen buzdítják majd a gyerekeket az élővilág felfedezésére. A XI. és XII. kerület határán fekvő természetvédelmi területen létesülő tanösvény – az Európalánta Közhasznú Egyesület és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság együttműködésének eredményeként – várhatóan a jövő tavaszra készül el.

d.