A_beatkolto_lelke_es_a_professzor_elmeje

A beatköltő lelke és a professzor elméje

Patricia Barberről, a világhírű énekesnőről szóló cikkek mindig kiemelik intellektusát, műveltségét, s hogy már megjelenésében is inkább egyetemi tanárra emlékeztet, mintsem jazzénekesre. Nevezték őt független gondolkodónak, reményteli pesszimistának, akinek dalaiban egy beatköltő lelke és egy angol professzor elméje találkozik.
Csak húszas évei végén indult el a karrierje, kellő érettséggel, merészen vetette bele magát a zenei világba, harminchárom volt, amikor megjelent az első lemeze. Új perspektívát adott a korábbi nagy dívák fémjelezte vokális hagyománynak.
Az elsők között vett repertoárjára pop- és rockszámokat, de attól sem riadt vissza, hogy Paul Verlain-költeményt adaptáljon (franciául előadva), vagy Arisztotelész-, Descartes- és Baudelaire-utalások fűszerezzék a jazzklubok világának szánt dalokat. Megmutatta, hogy rengeteg mondanivaló tömöríthető egy néhány perces kis darabba is. Mindezt lenyűgöző eleganciával, bámulatos zeneiséggel, a természetesség és a gondolatiság egységével adja elő.
A zene iránti vonzódás családi örökség: apja a világhírű Glenn Miller Orchestra szaxofonosa volt, de alkoholizmusa miatt tragikus véget ért élete. Ezért a fiatal zongorista-énekesnő szinte meghasonlott a zenét illetően. „Sokáig szinte gyűlöltem, amit csináltam, ami még állandó lámpalázzal is párosult” – nyilatkozta.
Hatéves korától tanult zongorázni, a középiskolai zenekarban szaxofonozott is. Az egyetemen pszichológiát hallgatott, de zenei tanulmányait is folytatta. Az 1980-as évek elejétől Chicagóban egyre ismertebb lett a remek zongorista, aki énekelt is, és előkelő klubokban szerepelt éveken át. Első európai turnéja 1992-ben zajlott, majd bemutatkozott Bostonban és New Yorkban is. Hűséges maradt azonban Chicagóhoz, neve szinte összeforrt a Szeles várossal.
Nem ontja a lemezeket, csak kiérlelt anyaggal vonul stúdióba, viszont minden korongjának megjelenése eseményszámba megy a jazz világában. Nem törvényszerű ugyanis, hogy egy kitűnő előadóművész zeneszerzőként, sőt szövegíróként is kiemelkedőt alkosson. Patricia Barber ezen kevesek egyike.
Cole Porter jelenti számára a példaképet, külön albumot szentelt neki, de a közismert sztenderdeket is a maga képére formálta. Többnyire azonban saját szerzeményeit játssza, amelyek leginkább jazzsanzonoknak nevezhetők. Barber képes egy egyszerű dalból is igazi drámát teremteni, amely megrendíti és megtisztítja a hallgatót.
Érdekes, hogy már többször fellépett hazánkban, Debrecenben (2005) és Gyulán (2007) is szerepelt, a fővárosban viszont először hallhatjuk, mégpedig a rangos külföldi művészeket egyre gyakrabban fogadó MOM Kulturális Központ színháztermében november 27-én. A három éve megjelent, sorrendben tizenhatodik, Smash című albumán ismét saját szerzeményei hallhatók. Ezeket a komoly kritikusok által a Nagy Amerikai Daloskönyv integráns részének tekintett kompozíciókat mutatja be most, de bizonyára korábbi „terméséből” is szemezget majd. Az önmagát professzionalista zongoristaként kísérő énekesnő ritmustandemjében Patrick Mulcahy bőgőzik, míg Jon Deitmeyer dobol.

Márton Attila