Chopin-keringo_fenykepeken

Chopin-keringő fényképeken

Chopin egyik legbensőségesebb zenei vallomása a Cisz-moll keringő Op. 64. Lelki vívódásának rezdülései sejlenek fel benne; szomorúság, reménytelenség, a tüdővész rohamai, majd a derűsebb boldogságérzet és a nagy szerelem illúziója, később a siralmas kiábrándultság. Ez a mű inspirálta Abonyi Mayát fotóinak elkészítése közben, amelyekkel a közönség most a Virányosi Közösségi Ház kiállítótermében ismerkedhet meg.

– Hatéves koromban kaptam édesanyámtól egy fényképezőgépet, attól fogva szerelmese lettem a fotózásnak – beszélt a kezdetekről Abonyi Maya. – Vegyipari technikumba jártam, aztán átképeztem magam fényképésznek, negyven évig dolgoztam a Főfotónál. Közben 1999-ben alapítottam egy fotóstúdiót APS néven, 2000-ben léptünk be az országos szövetségbe, az állandó tagságunk tizenhat fő; 2007-ben és 2010-ben is elnyertük a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének (MAFOSZ) bronzplakettjét. Évente három-négy kiállítást rendezünk, rendszeresen részt veszünk pályázatokon is.

– Hogyan készültek az itt látható képek? – kérdeztem őt a megnyitón.

– Nem vagyok zenei szakember, csak nagyon szeretem a zenét, ez a Chopin-keringő különösen megfogott. Sokszor meghallgattam, gondolkodtam, hogyan lehetne a mű hangulatát képekkel kifejezni. Felmerült bennem, hogy a virágok és a felettük keringő lepke jól szimbolizálná ezt az érzést. Kidolgoztam egy különleges technikát: a tárgyat leteszem a szőnyegre, ha szükséges, megvilágítom, és a gépemet egy adott ritmusra mozgatva komponálom meg a képet, így jön létre a valcer hullámzását, forgását felidéző elmosódottság. Huszonnyolc fotót készítettem a Cisz-moll keringő második tételére.

Frédéric Chopin (1810–1849) ritkán hozta kapcsolatba magát a romantika mozgalmával, ám életművét napjainkban így is a romantikus stílus mintaképének tekintik. Zenéje ugyan kirobbanó érzelmekkel teli, mégis minden műve klasszikusan tiszta és megfontolt, egy kis romantikus exhibicionizmussal.

Párizsban 1836-ban megismerkedett George Sand (1804–1876) francia írónővel, kapcsolatuk tíz éven át tartott. Együttlétük nem túl szerencsés epizódja volt a Mallorcán töltött 1838–39-es tél, amit egy fűtetlen parasztházban és a hasonlóan fűtetlen valldemossai kolostorban vészeltek át. Sajnos az időjárás súlyos hatással volt a tüdőbeteg zeneszerző egészségére. Feltételezhető, hogy ezek az élmények is megjelennek a komponista Cisz-moll keringőjében. Abonyi Maya szerint „az öröm, a szerelem, a betegség miatti lehangoltság mind tükröződik benne”.

A kiállítás megnyitóján a Zeneakadémia zongoraművész szakán 2007-ben diplomázó Túros Eszter Chopin-darabokat játszott, Deák Mihály előadóművész a zeneszerző életrajzából idézett. Fabó Katalin, a MAFOSZ ügyvezető elnöke így méltatta a látottakat: „Mindig felemelő érzés, amikor a különböző művészeti ágak találkoznak, és egymást erősítve többdimenziós élmény befogadására adnak lehetőséget.”

(Balajthy)

 

Abonyi Maya Chopin: Cisz-moll keringő Op. 64. című fotókiállítása megtekinthető: november 30-ig, telefonon történő egyeztetés után (200-8713) a Virányosi Közösségi Házban (XII., Szarvas Gábor út 8/c).