Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Hegyvidek_Kampo_Kupa_eloszor

Hegyvidék Kempo Kupa először

A Hegyvidék Harcosai Akadémiát irányító Lacza Ábel Illés, a Magyar Kempo Szövetség elnöke régóta szerette volna, hogy a főváros, azon belül is a XII. kerület országos kempoversenynek adjon otthont. Az álom most megvalósult: az első Hegyvidék Kempo Kupát december 10-én rendezik meg a Városmajor utcai sportközpontban.
„A Hegyvidék korábban több alkalommal bizonyította, hogy nagyszerű házigazdája a sportágnak, hiszen a MOM Sport Uszoda és Sportközpontban volt 2014-ben a kempo-világbajnokság, majd a következő évben az Európa-bajnokság. Mindkét rangos eseményt nagyra értékelte a sportszakma” – mondta Lacza Ábel Illés.
A hagyományteremtő céllal életre hívott Hegyvidék Kempo Kupán két technikai kategóriában, valamint négy küzdelmi szabályrendszerben indulhatnak a harcművészek hatéves kortól a felnőtt korosztályig. A viadal díszvendége Shihan Amatto Zaharia 7. danos kempomester, a Nemzetközi Kempo Szövetség elnöke lesz, míg fővédnökként dr. Váczi János hegyvidéki alpolgármester segíti a rendezést.
A Hegyvidék Harcosai Akadémia teljes létszámban részt vesz a kupán, a jelenlegi tanítványok mellett a régiek is tatamira lépnek, szinte valamennyi korosztályban és versenykategóriában. A versenyen, amit a Hegyvidéki Önkormányzat is támogat, belépődíj nélkül lehet majd szurkolni.

m.