A_jovo_labdarugoit_neveli_a_Hegyvidek_UFC

A jövő labdarúgóit neveli a Hegyvidék UFC

A budai régió legnagyobb nevelő labdarúgó-sportegyesületei közé tartozik a Hegyvidék SE-ből öt évvel ezelőtt kiváló Hegyvidék Utánpótlás Futball Club. Bár a versenyeztetés is fontos, a Csörsz utcai TF-pályán elsősorban a labdarúgás szeretetére tanítják a gyerekeket, akik közül többen már bemutatkozhattak első osztályú csapatokban. Marosvári Róbert technikai vezetővel beszélgettünk.

Hogyan Milyen körülmények között alakult meg a Hegyvidék Utánpótlás Futball Club?

– Öt éve, 2011-ben váltunk ki a Hegyvidék Sportegyesületből, ekkor alakult meg a Hegyvidék UFC – Gerrzo Kft. A HSE új vezetése úgy vélte, az egyesület legnagyobb létszámú – és legtöbbe kerülő – szakosztályának önállósodásával több külső forráshoz juthat az utánpótlás-labdarúgás, és a felszabaduló pénzből a többi szakosztály munkáját segíti inkább. Közel volt a bajnoki nevezések határideje, ezért új egyesületet nem lehetett bejegyeztetni, így a HSE-szakosztály szakmai vezetőjének, Geress Zoltánnak a meglévő Gerrzo Kft.-jében tudtunk tovább működni. Több problémát kellett gyorsan megoldani, ilyen volt a pályabérlés, amihez azóta is a Market Építő Zrt. és a VILATI Szerelő Kft. nyújt támogatást. Tizennégy évig voltam a HSE ügyvezető elnöke, talán ez az oka, hogy Geress Zoltán felkért, segítsem a Hegyvidék UFC munkáját.

Mi az egyesületi filozófiájuk?

– Nálunk nincs eredménykényszer, a játszva tanulásban hiszünk, amiben az edző pedagógusként is részt vesz. A lehető legszélesebb technikai repertoár megtanításával a kreativitást, a virtuozitást és a kognitív képességek fejlesztését helyezzük előtérbe. Olyan környezetet igyekszünk biztosítani, ahol a gyerekek értékesnek érezhetik magukat, ahová boldogan jönnek. Tudjuk, hogy nem mindenkiből lesz hivatásos labdarúgó, filozófiánk szerint ezért az intenzív edzések és bonyolult taktikai elemek sulykolása nem írhatja felül a játék örömét.

Azokkal is szívesen foglalkoznak, akik csak mozogni szeretnének?

– Természetesen! Nálunk a csupán mozogni vágyó gyerekek is megtalálják a helyüket. Eltelik néhány év, és a kezdetben csak hobbiból focizó gyerekek nagyon sokszor rájönnek, érdemes többet áldozni idejükből a sportra, mert tehetségesek, és akár magasabb szinten is megállják a helyüket.

Országos és budapesti összehasonlításban hol áll a Hegyvidék UFC?

– Létszámát és szakmai munkáját tekintve is ott van a legjobb fővárosi utánpótlás-nevelő egyesületek között! Jelenleg a bajnokságokban, a Bozsik-tornákon a futsallal együtt huszonhat csapatunk szerepel, ezenkívül az U19-es bajnokságot vezető TFSE a mi 1996–97-es születésű játékosainkból áll. A Hegyvidék UFC adja a BLSZ III. osztály második csoportjában élen álló TFSE II. játékosainak többségét, öt játékosunk már rendszeresen játszik a TFSE BLSZ II. osztályban szereplő első csapatában, és mi biztosítjuk az UNIONE FC kötelező utánpótlását is. Minden évben szerzünk érmeket a korosztályos bajnokságokban, de nem ez az elsődleges cél, hanem a gyerekek fejlődése. Előfordul, hogy idősebb korosztályban indítjuk el a csapatot, mert így tudnak megfelelően fejlődni a játékosok. Ilyenkor természetesen nem lehet reális elvárás a bajnoki cím.

A sikerhez elengedhetetlen a megfelelő szakmai háttér és infrastruktúra. Ezen a téren hogy áll az egyesület?

– Edzéseinket és mérkőzéseinket a Testnevelési Egyetem pályáin tartjuk, a Csörsz utcában. A TF-re úgy tekintünk, mint az otthonunkra, de ha a létszámunk a jelenlegi ütemben növekszik, még több pályára lesz szükségünk, hogy minőségi oktatást tudjunk nyújtani.

Mire büszke a leginkább, és miben van hiányérzete?

– Büszkék vagyunk arra, hogy nevelőklubként évente tudunk játékosokat adni elsősorban a Vasas Kubala Akadémiának, de a többi NB-s csapatban is fociznak gyerekeink. Hiányérzet talán csak abban lehet, hogy nagyon sok tehetséges, ügyes fiatal – kellő motiváció híján – elvész a magyar élsport számára.

Kiket várnak az edzésekre, és milyen jövőképet tudnak ajánlani nekik?

– A gyerekek jó közösségben, szakmailag felkészült edzők segítségével tudnak fejlődni. Várjuk azokat, akik szeretik a labdarúgást, és hajlandók tenni is azért, hogy jobbak legyenek. Ki kell emelnem a szülők rendkívüli szerepét, mert bizony a fiatalok sportolása elképzelhetetlen az ő támogató hozzáállásuk nélkül.

(-ály)

 

További információk: http://www.hegyvidekufc.hu