juJubilalt_az_Erkel_Ferenc_Sakk_Emlekverseny

Jubilált az Erkel Ferenc Sakk Emlékverseny

Erkel Ferencről a legtöbb embernek a Himnusz megzenésítése jut az eszébe, pedig a neves zeneszerző a sakkban is maradandót alkotott. Korának egyik legjobb játékosa volt, aktívan részt vett az első Pesti Sakk-kör 1864-es megalapításában, amelynek előbb alelnökeként, majd haláláig az elnökeként dolgozott.
Egész életében népszerűsítette a sakkot, fiatal tehetségeket fedezett fel, és ő maga is rendszeresen részt vett különféle megméretéseken, a többi mellett szerepelt az emlékezetes Pest–Párizs mérkőzésen. Ekkor dolgozták ki a magyar mesterek a sakk koronázatlan királyainak tartott franciák ellen az úgynevezett budapesti megnyitást.
Erkel évekig a Hegyvidéken élt, ezért döntött úgy az akkoriban a Virányosi Közösségi Házban dolgozó Kahlich Endre, hogy róla nevezi el az idén már huszonötödik alkalommal megrendezett sakkversenyt. Mint a főszervező, Rollinger Károly elmondta, az Erkel Ferenc előtt tisztelgő bajnokságra az idén több mint ötven diák és felnőtt nevezett. A rapid partikat korcsoportonként, a résztvevők számának megfelelően, svájci, valamint körmérkőzéses rendszerben játszották le, a versenybírói feladatokat Rollinger Károly mellett Csom Etelka és Balog Tibor látta el.
Ezúttal is az egyéni pontszámok alapján alakult ki a csapatverseny végeredménye, a győztesnek járó kupát az immár huszonnégyszeres bajnok Zugligeti Általános Iskola vihette haza. Az évek óta tartó jó szereplés nem a véletlen műve, az oktatási intézmény ugyanis a Hegyvidéken elsőként vezette be alsó tagozaton a kötelező sakktanulást – beszélt sikereik titkáról a diákokat felkészítő Csom Etelka.
Az egyéni magyar bajnok sakkoktató tapasztalatai szerint a játék elsajátítása jótékonyan befolyásolja a gyerekek tanulmányi eredményeit, türelemre, egymás tiszteletére – a parti előtt és után is kezet fognak a játékosok –, előre gondolkodásra, tervezésre, stratégiakövetésre és a szabályok betartására neveli őket. Ezeknek a tudásoknak pedig felnőttként is hasznát veszik majd.

sm.