Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A_Molnar_husboltot_az_orvos_is_ajanlja2

A Molnár húsboltot az orvos is ajánlja

Házi készítésű, adalékanyagoktól mentes füstölt húsokat, libamájat, kolbászt, vagy épp sonkát, jó minőségű csirkehúst vásárolna? A hegyvidékiek szerint erre a legjobb hely a Márvány utcai Molnár hús- és hentesáruüzlet, amely nagy fölénnyel nyerte meg a kerületi üzletek, szolgáltatók számára kiírt „Hegyvidék legjobbjai” verseny legutóbbi szavazását.

Az egy évvel ezelőtt alapított „Hegyvidék legjobbja” címet a lakosság szavazatai alapján különböző kategóriákban nyerhetik el a kerületi üzletek és szolgáltatók. Először a Szamos Marcipán Szépkilátás Cukrászdát, majd a városmajori Daily Pékséget, legutóbb pedig a fagylaltozók versenyében a Kiss János altábornagy utcai Fragolát díjazta az önkormányzat.
Ezúttal a hentesboltok következtek: a húsz éve a Márvány utca 40. alatt működő Molnár hús- és hentesáruüzlet kapta a legtöbb voksot, méghozzá kétszer annyit, mint a második helyezett vállalkozás. Az üzletvezető-tulajdonos, Molnár József kedvessége és a vevőkhöz fűződő viszonya alapján sejthető volt, hogy a bolt jól szerepel majd a szavazáson – mondta Pokorni Zoltán a kitüntető címet igazoló oklevél és a győztesnek járó, a bejárati portálra kikerülő matrica átadásán.
„Azokat ismerjük el a díjjal, akiknek köszönhetően még otthonosabbá válik a lakókörnyezetünk. Ilyen vállalkozó Molnár József is” – méltatta a győztest a polgármester, hozzátéve, hogy egy hentesbolt akkor az igazi, ha helyben is lehet főtt kolbászt, vagy éppen sült csirkecombot enni – úgy, ahogy a Márvány utcai üzletben.
Meglepetésnek tartja az eredményt Molnár József, aki rendkívül megtisztelőnek érzi a hegyvidékiek bizalmát, ám nem számított a győzelemre. Alig néhány hete a vevőik kérésére tették ki a szavazólapokat az üzletben, és kampányt sem folytattak a jó szereplés érdekében. Mint mondta, a szintén a Márvány utcában található vegyes élelmiszerüzletükbe járók kifejezett óhajára nyitották meg két évtizeddel ezelőtt a húsboltot, ahol igyekeznek mindenből a legjobb minőséget kínálni.A_Molnar_husboltot_az_orvos_is_ajanlja1Specialitásuk a saját készítésű, akácfán füstölt húsáru. A kolbászok, az oldalas, a sonkák, a tarja, az angolszalonna, de még a libamáj sem tartalmaz a fűszereken és a konyhasón kívül adalékanyagokat, tartósítószert, állományjavítót, ízfokozót vagy a rendkívül széles körben alkalmazott pác-sót. A legjobb alapanyagokkal dolgoznak, ezért kínálnak antibiotikumtól mentes, szabadon tartott csirkéből származó húsokat, továbbá sajtokat és friss nyers tejet is. Nem véletlen, hogy számos vidéki vevőjük van, sőt házi füstölt húsaikat orvos is ajánlja emésztőszervi problémákkal küszködő betegeinek.
Sokan kérdezik a receptet, amire a tulajdonos csak annyit tud válaszolni, hogy nincs semmi titok, a lényeg az, hogy mindenbe azt teszik, ami bele való, ezért lesz nemcsak finom, hanem egészséges is a Molnár-féle füstölt húsáru. Ezek közül az egyik legnépszerűbb a libamáj, aminek fogyasztását Molnár József a következőképpen ajánlja: a forró pirítóst kenjük meg vajjal, majd tegyük rá a leheletvékony libamájszeletet. Amint megolvad, a tetejére rakjunk ízlés szerint lilahagymát, hegyes paprikát. Előételnek és önmagában is igazi csemege!

-ály