Pokolbeli_vilagnezo_Faludy_Gyorggyel

Pokolbéli világnéző Faludy Györggyel

„Úgy mint az őrült szerető szeret / vizes fejjel, beomló ég alatt / taposni őszi fasor avarán: / e földön úgy szerettem járni én.” A Monológ életre-halálra soraival kezdődött a Faludy György életét a versein keresztül bemutató, Turek Miklós által összeállított monodráma, amellyel a Jókai Klub az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójára emlékezett. A verset Faludy 1952-ben egy recski sötétzárkában írta, fejben.
„Hosszú folyamat volt, amíg megtaláltam magamban a dramaturgiát, a színpadra állítás módját. Úgy szerkesztettem össze a verseket, hogy egy történetté álljanak össze – mondta kérdésemre Turek Miklós előadóművész. – Faludy Gyurka bácsi még látta az előadást, 2005-ben. Sok helyre eljutottunk vele, magyarországi kistelepüléstől a világ nagyvárosaiig, Frankfurtba, New Yorkba, Washingtonba, Bostonba, Torontóba. Előadtuk barlangban, templomban, a Lánchídon; nemrég pedig a szlovákiai Nagymegyeren léptünk fel.”
Faludy György (1910–2006), a kalandos sorsú magyar költő, műfordító, író Budapesten született zsidó polgári családban. A fasori Evangélikus Főgimnáziumban érettségizett 1928-ban, majd a bécsi, berlini, párizsi és grazi egyetemen tanult. 1933–34-ben katonai szolgálatot teljesített zászlósi rendfokozatban. 1937-ben jelentette meg a Villon-átköltéseket, amelyek nem várt sikert arattak, és további negyven (részben szamizdat) kiadást értek meg.
A hitleri Németország terjeszkedése elől 1938-ban Párizsba, később Marokkóba, majd az USA-ba emigrált, három évig szolgált tisztként az amerikai hadseregben. A háború után, 1946-ban tért haza, a Népszavánál helyezkedett el, egy évvel később jelent meg az Őszi harmat után című verseskötete.
Hamis vádak alapján 1949-ben letartóztatták, Kistarcsára internálták, majd a recski kényszermunkatáborba zárták. A Börtönversek 1949–1953 csak 1983-ban jelenhetett meg Münchenben. 1956-ban ismét elmenekült az országból, Londonban telepedett le, ahol az Irodalmi Újság szerkesztője lett. A Pokolbéli víg napjaim című önéletrajzi visszaemlékezéseit 1962-ben angolul publikálta, Magyarországon először 1987-ben szamizdatban látott napvilágot, majd 1998-ban a Magyar Világ Kiadónál.
Firenzében és Máltán élt 1963 és 1967 között, utána átköltözött Torontóba. Kanadában és az Egyesült Államokban különböző egyetemeken tartott előadásokat. New Yorkban 1980-ban adták ki összegyűjtött verseit.
Amikor 1987-ben hazatért, Budapesten telepedett le. A rendszerváltás után sorra megjelentek új verseskötetei és fordításai. A Magyar Köztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendjét kapta meg 1991-ben, Kossuth-díjas lett 1994-ben. A Pokol tornácán című kötete bemutatóját már nem érhette meg, 2006. szeptember 1-jén otthonában érte a halál.

A diákok, tanárok, valamint Faludyt és a verseket szerető közönség előtt zajló versszínházi előadás (amit az 1956-os Emlékbizottság támogatott) Villon Ballada a senki fiáról című átköltésével ért véget: „Mint nagy kalap borult reám a kék ég, / és hű barátom egy akadt: a köd. / Rakott tálak között kivert az éhség, / s halálra fáztam rőt kályhák előtt. […] csodálom szinte már a napvilágot, / hogy néha még rongyos vállamra süt, / én, ki megjártam mind a hat világot, / megáldva és leköpve mindenütt.”

(Balajthy)